Az éj sötét leple alatt
surrant be a tavasz.
Láthatatlan lábanyomán
kizöldült a haraszt.

Pattogatott kukoricát
szórt a gyümölcsfákra,
így szökkent a kiskertemben
minden ág virágba.

Moccan a föld, gördül a rög,
vajon mi mozgatja?
Talán bizony vakond Dani
lapátol alatta?

Futkosnak a bodobácsok,
vígan fogócskáznak,
ketten összekapaszkodnak,
s vidám táncot járnak.

Orgoványi Anikó

Cseppen a jégcsap, olvad a hó.
Csupasár dombon nincs takaró.
Hófehér csokrok bújnak elő,
Belezendül a vén tölgyerdő.

Kis cinege szólal: Nyitnikék!
Ibolya nyitja is kék szemét.
Hazatér lassan minden madár,
Fészkénél újra párra talál.

Kacag a gerle, nevet a nap,
Fák ezer virágot bontanak,
Tulipán kelyhén méhike zúg,
Füvekkel fut a kis gyalogút.

Leveles ágról lila virág
Sóhajtja szélbe szép illatát,
Barik születnek földre, égre;
Tavasz van, Tavasz, végre, végre!

Andók Veronika

A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.

Régi, kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a víz kibuzog.
Zeng a picinyke
szénfejü cinke
víg dithyrambusa: dactilusok.

Selymit a barka
már kitakarta,
sárga virágját bontja a som.
Fut, fut az áram
a déli sugárban
s hökken a hó a hideg havason.

Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet.
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng – ugye zeng, ugye zeng a szived?

Áprily Lajos

Sáncban a hóvíz
könnyű hajót visz,
füstöl a fényben a barna tető.
Messze határba
indul az árva,
lenge madárka: billegető.

Titkon a Bükkben
moccan a rügyben
–  mint csibe héjban –  kandin a lomb,
s mintha a róna
kedve dalolna,
úgy muzsikál, muzsikál a kolomp.

Indulok. Értem.
Jól tudom: értem,
értem üzenget a zsenge határ:
„Szíved, a bomlott,
ócska kolompot
hozd ide, hozd ide, hozd ide már!”

Áprily Lajos

Fütyörész egy pajkos
szélgyerek,
bolyhos barkaágak
lengenek,
ragadós rügyecskék
bomlanak,
pilleszoknyát szárít
déli nap.

Odafent egy felhő,
csöpp fodor,
égi réten árván
bandukol,
eltévedt a szélben,
pityereg,
könnye futó zápor,
lepereg.

Iszkol a sok hangya,
hazafut,
de mire elérnék
a kaput,
áprilisi zápor
el is áll,
jót nevet a huncut
napsugár!

Fésűs Éva

Kiáltoz a cinke, csíz,
Vígan riog a rigó.
Fodrát bontja már a víz,
barkáját a mogyoró.

Csalit alatt hóvirág,
szendergélő keltike
s nyújtózkodó fűzfaág
azt várja, hogy keltik-e?

– Kelj fel, kelj fel keltike!
Int a tavasz. – Kelj hamar!
Ébredj te is hóvirág,
Zöldülj ki, te holt avar!

Ébredjetek, kis rügyek!
Barkák, bimbók, bokraim!
Virágokat bontsatok
illatozó csokraim!

Bimbók nyílnak, hajt az ág.
Vígan riog a rigó.
S így dalol a sok virág:
– Élni szép! – Óh, élni jó!

Gazdag Erzsi