Szalai Borbála: Mesevilág

Fehér lett a kert, az udvar,
fehér lett a
nagyvilág!
Mesebeli kristályoktól
mesések a kerti fák.

Csakhogy nem hó hullott rájuk,
nem is dér és
nem dara...
Mesés kertbe mesés fákat
varázsolt a
zúzmara.

Ó szép fenyő, ó jó fenyő,
hűséges a te lombod!
Ó szép fenyő, ó jó fenyő,
hűséges a te lombod!
Te zöld vagy nemcsak nyáron át,
de télen is, ha hó leszáll.
Ó szép fenyő, ó jó fenyő,
hűséges a te lombod!

Ó szép fenyő, ó jó fenyő,
oly kedves minden ágad!
Ó szép fenyő, ó jó fenyő,
oly kedves minden ágad!
Kis fácskád áldott ünnepén,
hány boldog álmot láttam én.
Ó szép fenyő, ó jó fenyő,
oly kedves minden ágad!

 

Nyílik a jégablak, hópihe hócsillag,

Hull ide, hull oda, táncolva száll.

Bársonyos leplet sző, hófehér jégfelhő,

Völgyben és hegy ormán siklik a szán.

Jégcsap a csengője, jégtű a csipkéje,

Hópihe takaró, ó ,de szép hó.

 

Hatalmas a pocakom,
kint ácsorgok a havon.
Azt mondod, hogy kevélyen?
Egy kis faggyal beérem.

Mindössze csak az a vágyam:
hóból legyen puha ágyam.
Jószerencse el ne hagyjon,
víg orcámra mosoly fagyjon.

 

 

Havazik, havazik…
Meg sem áll tavaszig.
Tán az egész világ
Hó alatt aluszik.

Hó alatt aluszik,
Pilláját se nyitja,
Hó alatt aluszik
Kertünkben a fűzfa.

Ünnepel a tél is;
Felöltözött szépen,
Kint sétál az utcán
Ünnepi fehérben.

Szeretetre vágyunk.

Aki egyszer belekóstolt,
holtáig ízlelni szeretné.
Szeretetet kapni nem lehet,
csak adni kell, ez a módja és
semmi sem nehezebb,
mint a szeretetet kifejezni.
Márai Sándor



 

Téli fagyöngy

Fagy koppant fél lábon,

hó szállong szélszárnyon.

Holt erdőn zöld hajtás,

gömbbé vált sóhajtás.

Alvó fák – gyöngy álma,

befödi hópárna.

 

 

Olyan jó néha angyalt lesni
s angyalt lesve a csillagok közt
Isten szekerét megkeresni.
Ünneplőben elébe menni,
mesék tavában megferedni
s mesék tavában mélyen, mélyen
ezt a világot elfeledni.

Szép Ernő: Hó

Ó, de szép,
Ó, de jó,
Leesett
Nézd, a hó!
Hull a házra, hull a fára,
A lámpára, a járdára,
Mint az álom, oly csuda
Fehér lett Pest és Buda.

Ó, de szép,
Ó, de jó,
Gyúródik
Hógolyó.
Fiúk, lányok meg nem állják,
Egymást vígan hajigálják,
Olyan harc ez gyerekek,
Amit én is szeretek.





Templomi csöndben

Éjjeli ködben

Aszkéta-ágakat zörrent a szél,

Valahol messze

Csillag szemekre,

Szürke ködfátylat borít a Tél.”

Wass Albert





Az ember önmagában képtelen arra,hogy
maradandóvá tegye az élet szépségeit.
Legalább két ember együttes érzése kell ahhoz,hogy
a szép szép legyen,
s az öröm öröm.