A bélyeg története

A bélyeg használatának története
Az első postabélyeg
1840. május 6-án került forgalomba Nagy-Britanniában.
Megjelenését az a káosz tette szükségessé,
ami a szigetországban eluralkodott a levelek kézbesítésénél.
A 19. század elejére annyira magasra emelkedtek
a levelek kézbesítéséért fizetendő díjak,
hogy a kereskedők, és más tehetősebb emberek
inkább a posta kikerülésével, küldöncökkel
vitették házhoz küldeményeiket.
Ebben az időben még a címzettnek kellett a kézbesítésért fizetnie.
Ezen változtattak úgy, hogy azokra a küldeményekre,
amelyekért a feladó fizette ki előre a kézbesítés költségét,
egy apró címkét ragasztottak.
Megoldandó volt még,
hogy a levelekért előre fizetendő díjak lerovás miatt
ne kelljen a feladónak minden alkalommal
a postahivatalokat felkeresnie.
Ennek érdekében készíteni kellett egy nehezen hamisítható értékjegyet,
amely a postahivatalokban előre megvásárolható volt,
és amely a levélre ragasztva hitelesen igazolta a postai díj kifizetését.

A bélyegek Magyarországon
A szabadságharc alatt Than Mór festőművész
megbízást kapott a Debrecenben működő Kossuth-kormánytól
az első magyar bélyeg tervének elkészítésére.

A bélyegterv el is készült,
azonban a megvalósítás csak a nyomdai előkészítésig juthatott.
1850 és 1867 között Magyarország
mint az Habsburg Birodalom egyik tartománya,
az Osztrák Postaigazgatás alá tartozott.
1850. június 1-jén jelent meg az első bélyeg hazánkban
. Ez tehát osztrák bélyeg volt,
a rajta látható Habsburg kétfejű sas
hamarosan az elnyomás jelképévé vált.
Az első magyar postabélyeg-sorozatot a Kiegyezés után,
1867. június 1-jén bocsátották ki.
A bélyegeket, technikai feltételek híján, Bécsben nyomtatták,
és az – immár önálló – osztrák posta is használatba vette azokat,
mégis ez tekintendő az első magyar bélyegsorozatnak.
Az első, Magyarországon nyomtatott magyar postabélyeget
1871. május 1-jén bocsátották ki.
A bélyeg a budai Állami Nyomdában készült.
Lassan a bélyeg nemcsak hasznos cikk volt,
hanem esztétikai célokat is kezdett szolgálni.
"Kék Mauritius :

A világ leghíresebb, és egyik legdrágább bélyege.
Az 1847. szeptember 21-én kibocsátott bélyegből a világon 27 darab maradt fenn
. A mauritiusi bélyegek tartják a világ bélyegárverési rekordját:
3 829 500 dollárért cseréltek gazdát 1993-ban."
A híres Mauritiusok ,
melyek közül az 1847-es Post Office darabok
máig a legritkább bélyegek közé tartoznak,
láthatók az interneten.
Szintén ilyen ritkaságok még a Brit Guinearól származó
1850-51-es négycentes citromsárga darabok is.
Láthatók még az első olyan postai bélyegek is,
melyeken először alkalmaztak valamiféle művészi díszítést:
ezek az 1850-es Új-Dél-Wales-ből származó "Sidney-i látképek".
A szintén egyedinek, és nyomdai hibái miatt különlegesnek számító
1853-61-es egyfrankos páros is megtalálható
a nyolcvan interneten is böngészhető bélyeg között,
mely 'tête-bêche', azaz a két bélyeg közül az egyiken
a fej fejjel lefelé található.
Szintén hibás az 1861-es Jóreménység-fokot ábrázoló bélyeg is
melyet inverz színekkel nyomtak.
Ötvenkét európai posta közül 2010-ben is
a Magyar Posta Europa-bélyege lett a legszebb.
A győztes bélyegújdonságon Kormos István Vackor
mesekönyvének illusztrációi,
Reich Károly Kossuth-díjas grafikus munkái láthatók.
Az alkalmi bélyeg-kisív, a hozzátartozó borítékrajz
és bélyegző grafikáját
Kara György bélyegtervező grafikusművész készítette.

Az idei téma a Gyermekkönyvek címet kapta.
A második helyezett a Szlovén Posta,
harmadik pedig a Horvát Posta lett.
Az Europa-bélyegek szépségversenyének történetében példa nélküli,
hogy egy ország egymás után három alkalommal nyerje el
a megtisztelő szakmai címet.
Az elmúlt években a Csillagászat és a Levélírás t
émakörökben hasonló sikert ért el Magyar Posta.
Az Európai Postaüzemeltetők Egyesülete (Post Europ)
minden évben lehetőséget kínál arra,
hogy tagjai EUROPA-témában bélyeget bocsássanak ki.
A tagországok minden évben egy-egy témakört választanak, j
övőre a téma az Erdő lesz,
mert az ENSZ a 2011-es évet
a Fák Nemzetközi Évének nyilvánította.
A Post Europ honlapján május óta tartott a közönségszavazás
és a szervezet Liechtensteinben, Vaduzban megtartott
október 13-14. plenáris ülésén jelentették be a szavazás végeredményét,
a magyar győzelmet.






