Oldalak

A farsang története

A farsang


A farsang hossza évről-évre változik,

mivel zárónapja a húsvét időpontjához kötődik.

Vízkereszttől (január 6.)

a húsvétot megelőző 40 napos nagyböjt kezdetéig,

azaz hamvazószerdáig tart,ami 2013-ban február 13-ára esik.

 

 

Farsang a tavaszvárás pogánykori,

igen változatos képet mutató ünnepeiből nőtt ki,

gyakorlatilag a zajos mulatozás, a tréfacsinálás,

bolondozás, eszem-iszom és az advent lezárulásával,

a párkeresés, udvarlás időszaka.

 

Magyarországon a farsangi szokások

a középkorban honosodtak meg,

és számos idegen nép hatása érvényesült bennük.

A városi polgárság elsősorban a német hagyományokat vette át

(erre utal az elnevezés is az olasz "carneval" helyett),

míg az arisztokrácia körében

az itáliai és francia szokások terjedtek inkább el.

De fellelhetők pogány germán

vagy éppen ókori görög, római motívumok is.


Maga a szó német eredetű, "faseln" jelentése fecsegni.


Ebben az időszakában már az ókori Rómában is

rendeztek álarcos felvonulásokat, zenés táncmulatságokat,

úgynevezett Saturnalia ünnepet,

a téltemetés-tavaszvárás jegyében.

A mulatságok egy álló hétig tartottak,

a szegényeket megvendégelték,

a családtagok ajándékokat adtak egymásnak.

Ilyenkor rendezték a kedvelt gladiátor viadalokat is.

 

 

Latin nyelvterületen a 'carneval' szó a farsang megfelelője,

jelentése a hús elhagyása.

Más magyarázatok szerint

azt a díszes szekeret nevezték carrus navalisnak,

amelyet egykoron vidám, álarcos menet

tolt végig Róma utcáin, innen a karnevál elnevezés.

 

Maszkos alakoskodások


Magyarországon már Mátyás korában divatban voltak

bizonyos itáliai mintákat követő álarcos mulatságok,

sőt II. Lajos udvarában harci játékokat is rendeztek.

Az egyház kezdetben rossz szemmel nézte

a fékevesztett mulatozást,

az ördög művének tartotta és üldözte is.


Dacára az egyházi tiltakozásnak,

a farsang időszakának megünneplését

nem tudták visszaszorítani.

Annak ősi, pogány gyökerei,

melyek szoros kapcsolatban állnak a termékenység,

bőség varázslással, a tél elmúlta felett érzett örömmel,

a tavasz beköszöntét siettetni szándékozó rítusokkal

erősen éltek a nép hagyományaiban.


Farsang ünnepéhez kötődik Magyarországon

a népi színjátszás kialakulása.

A különféle maszkos alakoskodásokból nőttek aztán ki

a különféle dramatikus játékok,

amelyekben tipikus alakokat személyesítettek meg.

Ilyenek voltak a cigány, a betyár, a koldus,

a vándorárus, a menyasszony, vőlegény.

Kedvelt volt a férfi-női szerep- és ruhacsere.

Szívesen alkalmaztak állatmaszkokat is,

gyakran feltűnik a játékokban a kecske, a ló, a medve.


Már a XVI. századtól vannak adataink

az egyik legnépszerűbb alakoskodó játékról, az ún. Cibere vajda -

Konc király párviadaláról.

Az egyik szereplő a böjti ételeket (cibere),

a másik a húsételt személyesíti meg,

az ő viszálykodásukról szól a játék.

 


A legismertebb alakoskodó szokás magyar nyelvterületen

a mohácsi busójárás.

A délszláv erdetű sokácok faálarcos felvonulásairól

már a XIX. századból vannak feljegyzések,

bár ezek általában a vigadalom botrányos részleteit emelik ki.

Mivel az álarcok a szereplőknek inkognitót biztosítottak,

viszonylag gyakran került sor verekedésre,

nők molesztálására, ami ellen a felháborodott közvélemény

a hatóságok segítségét követelte.

A XX. század folyamán aztán ezt az izgalmas ünnepet

sikerült mederbe terelni, és ekkor terjedt el

a busójárás elnevezés is,

a sokácok ezt a farsangot záró eseményt

Poklada 'átöltözés, átváltozás' néven említik.

 

Gyakorlatilag a nagyobb falvakban tartott álarcos,

jelmezes felvonulások, melyeket legtöbbször

a farsang utolsó napjaiban,

azaz farsang farkán rendeztek.

A menetben ott haladtak a tipikus figurák

(cigány, koldus, betyár, vándorkereskedő, borbély...),

 

Gyakran szerepelt a menetben egy álmenyasszony

illetve álvőlegény is, és különösen,

ha abban az időben nem tartottak valódi lakodalmat a faluban,

tréfás esküvőt rendeztek nekik.

A felvonulókat általában muzsikusok is kísérték.


A Felvidéken szlovák mintára terjedt el az ún. bakkuszjárás

(Bacchus római boristen nevéből),

melynek során kecskebőrbe bújt álarcos alakok

ijesztgették a lányokat, megtréfálták a falubelieket.



Gyakori volt a téltemetés vagy farsangtemetés megjelenítése is.

A telet általában szalmabáb személyesítette meg,

de lehetett csúf öregasszonyt ábrázoló rongybábu is.

Ezeket aztán általában elégették, vagy betemették a hóba.

 

 

Bálok, táncmulatságok


A karácsonyi időszak elmúltával,

a mezőgazdasági munkák megkezdése előtt,

a telet záró időszakban sokfelé rendeztek bálokat,

táncmulatságokat a falvakban,

illetve a nagypolgárság és az arisztokrácia a városokban.

Vidéken általában a kocsma vagy a fonó volt a színtere

ezeknek az eseményeknek.

Népszerűek voltak a batyusbálok,

ezekre a résztvevők vitték az ételeket,

jellemzően kalácsot, süteményt és általában

baromfihúsból készült fogásokat.

A farsangi báloknak mind a paraszti életben,

mind pedig a városi nagypolgárság körében

komoly hagyományai voltak.

Magyarázata ennek, hogy az eladó lányokat

illetve a házasulandó fiatalembereket

ezeken az eseményeken vezették be úgymond a társaságba,

tehát a párválasztásban, társasági életben volt fontos szerepük.

A legtöbb lakodalmat is ebben az időszakban tartották faluhelyen.

 

Forrás:unnep.mentha.hu

A farsang története hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
 
 

 

 

" Barát,
aki
éltünkbe
hoz száz
örömet
és csodát,
ha van
barátod,
majd
meglátod
egyre
szebb lesz
a világ."
 


" Add meg
minden
napnak
az esélyt,
hogy
életed
 legszebb
napja
legyen."



" Van úgy,
hogy,
megváltoznak
a szavak,
mert nem
tudjuk
mit hoz
a holnap.
Árkokat
ás amik
elválasztanak,
vagy hidakat
emel, amik
még jobban
összekötnek."



" Van az
emberi
szívnek egy
halk szavú,
előkelő
vendége
néha: az
emlékezés."



Az élet attól
szép,hogy
bármi
megtörténhet,
és attól
nehéz,hogy
meg is
történik."



" Milyen
öröm
örömet
okozni,s az
emberek
mégis
milyen
ritkán
szánják rá
  magukat. "
/ Németh
   László /



" Egy kedves
szó olyan,
mint a
 tavaszi
napsütés."



" Az a tudat,
hogy
szerethetsz
és szeretnek,
olyan
 melegséget ,
gazdagságot
az életnek,
amit
semmi más
nem pótol. "



" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."


 

0.002 mp