Oldalak

A gyógyító nevetés

NEVETNI KELL, ENNYI AZ EGÉSZ?

Hippokratész, a hellén ókor orvosa ugyancsak fején találta szöget,

amikor humorosnak, azaz nedvdúsnak nevezte el a jókedélyű embertípust,

noha megállapításai akkor inkább spekuláción,

semmint méréseken alapultak.

  Tudományos tény lett,

hogy a nevetés valóban olyan különös belső nedvek,

"örömhormonok" termelődését indítja meg az emberi testen belül,

mint a boldogság-érzetet keltő endorfinok,

vagy a külső környezet behatásainak

káros következményeit semlegesítő stresszellenes hormonok.
 

 

A NEVETÉS GYÓGYÍTÁSRA

ÉS MEGELŐZÉSRE EGYARÁNT REMEK!

- Legjobb szemébe nevetni a bajnak! - szokták mondani.

A magyar nyelv is ősidők óta magában hordozza .

 S valóban, egyedül az ember rendelkezik a tudatos nevetés képességével.

"Homo Sapiens"(Gondolkodó Ember) helyett akár a "Homo Ridens",

azaz a"Nevető Ember" elnevezés is illene ránk.

Akár ez a név is lehetne az,

ami egyértelműen megkülönböztet minket az élővilág többi fajától,

hiszen a nevetés földünk valamennyi kultúrkörében kivétel nélkül föllelhető,

általános emberi képesség és univerzális érték.

Ráadásul nem kell külön megtanulni,

csecsemőkortól kezdve magától megy,

mint egyfajta élettani működés, mint afféle fiziológiai fél-automatizmus.

A nevetés szabad, ingyenes, nem kerül pénzbe.

A nevetésnek nincsen sem vallása, se nemzetisége, se politikai pártállása.



A hahota hasonlóan hangzik angolul, japánul, franciául,

vagy épp magyarul, a nyelvi korlát sem akadály.

A nevetés nem különböztet meg sem kasztot, se rasszot, se bőrszínt.

A gond legföljebb csak az, ha túl keveset engedünk meg magunknak belőle.

Márpedig a statisztika szerint a gyermekkorban átlagos

napi 400 hahota helyett a felnőtt átlag ma alig 15.

Eszerint egyre kevesebbet nevetünk,holott  egyre többre lenne szükség.



A feltétlen, felhőtlen, fölszabadult nevetésnek

nincs semmi köze a lealázó gúnyolódáshoz,

a sanda kárörömhöz, se durva ugratáshoz, vagy vad vicchez,

amelyek bántóan sértenek,

mondjuk anyósokat, rendőröket, vagy épp szép szőke nőket.



A nevetés gyógyító ereje

Csillapítja a fájdalmat. Csökkenti a gyulladást. Erősíti az immunrendszert. Kalóriákat éget el. S mindezt egyszerre. Mielőtt a legközelebbi patikába szaladnánk beszerezni ezt a páratlan csodaszert, jobb, ha tudatosítjuk: ez nem kapható semmilyen gyógy- vagy közintézményben. Az egyetlen hely, ahonnan elővarázsolhatjuk, mi magunk vagyunk.
 
 

A nevetés nemcsak kellemes, hanem hasznos dolog is. A görögök és a kínaiak már évszázadokkal ezelőtt hittek jótékony erejében. Ezért fogadtak fel komédiásokat gyógyítás céljából. A középkor udvari bolondjai közismert figurák. Nemigen képzelhető el nélkülük egy valamire való királyi rezidencia.

A modern korban, a  pszichológia előtörésével megsokasodtak az emberi viselkedéssel kapcsolatos kutatások is. Ennek keretén belül elkerülni sem lehetett a nevetés tanulmányozását, annyira hozzátartozik az ember alapvető természetéhez.

Gyógyítja a testet

„A hétköznapi tapasztalat azt mutatja, hogy azok az emberek, akiknek megadatott, hogy könnyű szívvel, nevetve járják az élet útját, általában egészségesebbek és életrevalóbbak, mint pesszimistább embertársaik” -tartja egy nevetéskutató. (Fehrle) Se szeri, se száma azoknak a kedvező hatásoknak, amit a nevetés idéz elő. Összességében immunerősítő, emésztést – és vérkeringést szabályozó szerepe van. 

A belső szervek és sejtek oxigénellátása ugrásszerűen megnő a nevetés során. Jobb, mint egy aerobik gyakorlat. A számítások szerint a szervezet oxigénfelvétele négyszeresére növekszik. A tüdő kitágul, a légzés intenzitása nő. Állítólag 17-18 izom lendül működésbe, csak az arcon. Az egyéb izmok nemcsak ellazulnak általa, de meg is erősödnek. Egy kiadós röhögéssel úgy megtornáztatjuk hasizmainkat, mint egy sor felüléssel. Kiszámolták, hogy napi 10-15 percnyi kacagással 50 kilokalóriát égetünk el.

A rossz nevetés

Bármilyen furcsa, a nevetés összehozható különféle betegséggel is. A nevetés központja az agyban a homloklebeny közelében, a látóközpont mögött található. Ha ezek a területek sérülnek, baj keletkezhet a nevetés körül is. A hatvanas években, a mai Tanzánia területén egy elképesztő betegség ütötte fel a fejét. Az agyhártyagyulladásnak egy olyan fajtája keletkezett, ami nem hagyta békén alanyait. Aki elkapta ezt a fertőzést, annak állandón nevetnie kellett. Súlyos kór volt ez, a betegek szervezetét teljesen lebombázta, magas láz kíséretében sokan meg is bénultak.

A nevetés nemcsak az élet napos oldalához kötődik. Gyakori fegyvere azoknak az embereknek is, akik embertársaik megtévesztésére specializálódtak. A szélhámosok csalók, sőt, mi több, a sorozatgyilkosok is mosolyukkal álcázzák magukat. A kétszínű, magát barátnak vagy barátnőnek hazudó szörnyeteg is ezzel az eszközzel él.

 

 

A nevetés kétségkívül az egyik leghatásosabb gyógymód: igen komoly testi tréning, megmozgatja egész keringésünket, fokozza a szívműködést, kitágítja az ereket, és ezzel rövid időn belül egyensúlyba hozza a vérnyomást.

Egy jó kis hahotázás közben a mellkas izmai erőteljesen összehúzódnak, a hasüregben felgyorsul a vérkeringés, javul a belső szervek oxigénellátása, megnő a légzés intenzitása. A test többi izma elernyed, néha úgy érezzük egészen elgyengülünk, ha kitartóan nevettünk. Az agyban olyan vegyületek szabadulnak fel, amelyek csökkentik a fájdalomérzetet, és egész testünket kellemes bizsergés hatja át.

Üzen az arc

Ez a leggyakoribb változás az arcunkon: a semleges mimikát a nevetés valamelyik fokozatára módosítjuk anélkül, hogy különösebben gondolkoznánk rajta, és tudatossá válna a folyamat. A nevetésre csak az esetek 10-20 százalékában ad magyarázatot, hogy előzőleg valami humorosat láttunk, hallottunk vagy olvastunk. A legtöbbször arról van szó, hogy a nevetéssel üzenetet küldünk más embereknek. Maga a szándék egészen különböző lehet, pl. jelezzük, hogy mi is élvezzük azt a helyzetet, amiben vagyunk vagy örülünk az illető jelenlétének, magunkra akarjuk vonni a figyelmét, stb.
A nevetésnek biológiai, érzelmi, gondolkodásbeli és társadalmi összetevői vannak, de mindennek a mélyén az agyban fellelhető különleges képlet - a boldogság, az élvezet és az öröm központjának átmeneti izgalma rejlik. Ahányszor nevetünk, ezen a bizonyos agyterületen kimutatható a fokozott ingerületátvitel. Feltehetően az állatvilágból örökölt képességünk, hogy a félelmet a jó közérzet és a nevetés kiváltásával próbáljuk elűzni. A nevetés ugyanis nem az ember monopóliuma. A majmok vigyorgása vagy a kutyák játék közben látható, jellegzetes arckifejezése szoros rokonságban van azzal a bonyolult mentális, testi jelenséggel, amit nevetésnek hívunk. Persze amikor az ember mosolyog, kuncog, hahotázik vagy ironikusan elhúzza a száját, az mindig tartalmaz valami társadalmi többletet is.

A homloklebeny dönt a nevetésről

Amióta nagy felbontású tomográfokkal dolgoznak a kutatók, pontosan be tudják határolni az agynak azt a "szegletét", ahonnan a nevetés elindul. Ez valahol a homloklebeny közelében, a látóközpont mögött található. A baloldali homloklebenyrész analizálja a hallott vagy olvasott humoros történet, helyzet szavait és nyelvi struktúráját, miközben a jobboldali lebenyrész végrehajtja az intellektuális méricskélést, és csak ezután ítél valamit valóban viccesnek. Ez a folyamat nyilván egyénre szabott, hiszen nem mindenki nevet ugyanazon a történeten. Ha a humoros helyzet, szöveg átment az összes szűrőn és nevetésre méltónak találtatott, akkor az agyunk motoros mozgásokat irányító részében fennmarad az izgalmi állapot, és neveltetésünktől, valamint a körülményektől függően elmosolyodunk, vagy harsány hahotában törünk ki. Az emberi nevetés gyakoriságát, milyenségét ezek szerint ősi - majdhogynem genetikai - minták, egyéni, örökletes tényezők és társadalmi elvárások egyaránt befolyásolják. De vannak olyan agyi elváltozások, sérülések, mentális betegségek is, amelyek következtében az emberek arca mintegy megkövül, képtelenek a jókedv, sőt bármiféle érzelem kimutatására.

Utánzás vagy öröklés

A Parkinson-kórban szenvedők és a súlyos depressziósok akár csak mosolyogni is csupán ritkán és kényszeredetten képesek. Ilyenkor az agyi ingerületek átadásában, a jelek továbbításában keletkezik zavar, és az lelassítja a betegek különféle életfunkcióit, pl. mozgásukat, gondolkodásukat. A kóros jókedv, a megállíthatatlan, ragályos nevetés is származhat betegségből. A hatvanas években a mai Tanzánia területén több százan valószínűleg vírusfertőzés következtében olyan agyhártyagyulladást kaptak, amelynek egyik kísérő jelensége a megállíthatatlan nevetés volt. Sajnos ennél komolyabb tünetek is jelentkeztek, a betegeknek magas lázuk volt, rendezetlenné vált a mozgásuk, sokan megbénultak.
A kisgyermekek már néhány hetes korukban rámosolyognak az édesanyjukra, ezért sokáig azt feltételezték, hogy itt egyszerű utánzásról van szó. De kiderült, hogy olyan gyerekek is tudnak nevetni, akik valamilyen velük született fogyatékosság vakság, süketség miatt sohasem látták, hallották és így le sem utánozhatták ezt a mintát. A nevetés a síráshoz hasonlóan, részben velünk született képesség. A süket gyerekek nevetése nem sokban különbözik halló társaikétól, miközben a beszédükön érződik a fogyatékosságuk. Hasonló a helyzet a vakoknál, akik bár sosem láttak mosolygó arcot, mégis ennek a mimikának nagy részét - valószínűleg örökletesen - ismerik.

A főnöki vigyor ragadós

A nevetés legtöbbször kapcsolódik valamilyen pozitív lelkiállapothoz, jókedvhez, derűhöz, örömhöz, de az esetek egy részében egészen másról van szó. Az ember minden megnyilvánulásával bonyolult társadalmi szerepeket ölt magára, és ezek bizony gyakran igencsak nélkülözik a pozitív érzelmeket. Vagyis sokszor csak azért nevetünk, mert jó benyomást akarunk kelteni másokban, de valójában egyáltalán nincs jókedvünk. Sőt akár meg is fojtanánk azt, akit éppen elbűvölünk ellenállhatatlan mosolyunkkal... Ha a főnök mosolyog - pláne ha még nevet is, akkor a beosztottak többsége, függetlenül valódi érzelmeitől kötelességének érzi követni őt. Ellenállhatatlanul mosolyognak a szélhámosok, a házasságszédelgők, nőcsábászok, a csalók, sőt kriminológusok szerint a sorozatgyilkosok is. Vagyis a nevetésnek is megvan a sötét oldala. Mentségünkre legyen mondva, ilyesmire az állatok is képesek, az emberszabású majmok például a náluk nevetésnek számító barátságos fogvicsorgatást könnyen átváltják fenyegetőzésbe. Ilyenkor marad a vicsorgás, de a közben kiadott hangok már nem jóindulatról, hanem támadó szándékról árulkodnak.
A nevetés, a mosoly társadalmi szerepe alig túl becsülhető, hiszen javítja az emberek közérzetét és erősíti társas kötődésüket. A gyerekek nevetnek a legtöbbet, ezért is fontos, hogy a lehető legtöbbet legyenek más gyerekek társaságában. A kortársakkal való együttlét, játék, közös tevékenység alakítja ki azokat a pozitív érzelmi kötődéseket, társas készségeket, amelyek az egészséges és jókedvű - nota bene - boldog felnőtté váláshoz elengedhetetlenek.

 

A gyógyító nevetés hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
 
 

 

 

" Barát,
aki
éltünkbe
hoz száz
örömet
és csodát,
ha van
barátod,
majd
meglátod
egyre
szebb lesz
a világ."
 


" Add meg
minden
napnak
az esélyt,
hogy
életed
 legszebb
napja
legyen."



" Van úgy,
hogy,
megváltoznak
a szavak,
mert nem
tudjuk
mit hoz
a holnap.
Árkokat
ás amik
elválasztanak,
vagy hidakat
emel, amik
még jobban
összekötnek."



" Van az
emberi
szívnek egy
halk szavú,
előkelő
vendége
néha: az
emlékezés."



Az élet attól
szép,hogy
bármi
megtörténhet,
és attól
nehéz,hogy
meg is
történik."



" Milyen
öröm
örömet
okozni,s az
emberek
mégis
milyen
ritkán
szánják rá
  magukat. "
/ Németh
   László /



" Egy kedves
szó olyan,
mint a
 tavaszi
napsütés."



" Az a tudat,
hogy
szerethetsz
és szeretnek,
olyan
 melegséget ,
gazdagságot
az életnek,
amit
semmi más
nem pótol. "



" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."


 

0.021 mp