Oldalak

A kenyér története

 

A kenyér gabonafélék, illetve kukorica lisztjéből sült, erjesztett tészta,

az újkorban alapvető néptáplálék.

Némileg különböző formában ugyan, de a világ minden részén fogyasztják.

 

A gyűjtögető életmódot folytató ősember a magvakat először

természetes formájában, majd a tűz megismerésével

megpörkölve rágcsálta el.

Hamarosan rájött arra, hogy a rágás fáradságát megtakaríthatja,

ha vízzel megfőzve kását készít.

Egyszerűbbé vált munkája, amikor felfedezte, hogy a sokáig puhuló magvakat

meg is lehet őrölni, vízzel pedig lepény készíthető belőlük.

A régészek gyakran találtak olyan nagyméretű lapos edényeket,

amelyekben feltehetően lepényt lehetett sütni.

Étkezésre legkorábban árpát és zabot használtak.

A rozs a népvándorlás korában terjedt el,

a búza pedig a hagyományok szerint Ázsiából származik.

A magyarok már az őshazában a téli szállások környékén

étkezési célra gabonát termesztettek.

A lepénykészítés fárasztó munkáját asszonyok végezték.

A lepényből – azaz a kovásztalan kenyérből – fejlődött ki a kovászos kenyér.

 

 

Az őrlés is nagy változáson ment át.

A malomkerekeket először rabszolgák, majd állatok hajtották.

Hamarosan munkába fogták a víz és a szél erejét is.

A szélmalmok először 1100 körül Franciaországban kezdtek elterjedni.

A kenyér eredete mondákban, eposzokban, vallásos szövegekben

írásos formában megtalálható a mezopotán, asszír, egyiptomi,

görög, római írásokban.

Megjelenik a fáraók sírjainak díszes falán, a görög frízek életképeiben.

A keresztény vallás különös tiszteletet adott a kenyérnek.

A vallási szertartásokon a kovásztalan kenyér –

az ostya – Jézus testét szimbolizálja.

A kenyér az idők folyamán a legfontosabb élelmiszer lett

és értelmezésében az életfenntartás összes szükségletét jellemezte.

Gondoljunk csak a kenyérrel és sóval történő vendégfogadás szokására,

a kenyere javát megevő idős emberre,

vagy a kenyérgondokkal küszködő szegényekre.

Latin nevét (panis) Pán istentől vette,

vagy azért, mert őt tartották feltalálójának,

vagy mert az ő formájára sütötték az első kenyereket.

 

 

A mai kenyér alapjául szolgáló gabonafélék nem mindig voltak ismertek.

5-10 ezer évvel ezelőtt gyakorlatilag bármilyen növény terméséből

valamifajta kenyeret készítettek ami erre alkalmas volt.

Az egyiptomiak például a lótuszvirág magtermését gyűjtögették,

őrölték, meggyúrták, és hosszú ideig

a Nílus völgyiek tápláléka a lótuszkenyér volt.

Kb. 5000 évvel ezelőttről már olyan bizonyítékok állnak rendelkezésre,

melyek szerint Kínában, vagy a magas hegyek között elterülő Tibetben

árpakenyeret készítettek.

Az árpa hamar elterjedt és nyoma van az egyiptomiaknál, Kis-Ázsiában,

Észak-Afrikában és az ókori rómaiaknál, sőt Amerika őslakosai is fogyasztották.

 

A búzatermesztés bölcsője Eurázsia.

A gabonafélék első tudatos szétválasztását

és kezdetleges termesztését a sumerek végezték.

Az első búzakenyerek kb. 7000 évvel ezelőtt jelentek meg.

A British Museum Egyiptom kiállításán 2000 éves búzakenyér látható.

 A lepénykenyerek után valószínűleg Egyiptomban született meg

a kelesztett kenyér, kb. i. e. 3000 körül.

Az ókori görögöknek és rómaiaknak már gazdag kenyérkultúrájuk volt,

 

 

A kenyér szó az újkori magyar köznyelvben csak a magas,

erjesztett kenyeret jelenti.

Számos európai nyelvben viszont a megfelelő szó jelentése

magában foglalja egyrészt a kenyér régi formáját,

az erjesztetlen lapos lepényt, másrészt pedig a kalácsféléket is.

A magyar kenyér fogalom az utóbbiakra sosem terjedt ki igazán,

a lepénykenyérre viszont igen.

A kenyér valószínűleg ősmagyar kori jövevényszó.

Amikor az elit kultúrában az erjesztett kenyér megjelent,

a kenyér szó jelentését arra is kiterjesztették.

 

  • Lepénykenyér , Burgonyás kenyér, Gyümölcskenyér,  Graham-kenyér,   Kukoricás kenyér, Formakenyér

Korpakenyér , Ánizskenyér:

  • Magvas péksütemények és kenyerek: olyan kenyerek,
  • amelyek tésztájába különböző magokat kevernek például szezámmagos,
  • lenmagos, napraforgómagos, tökmagos, diós, köménymagos, szójapelyhes stb.
  • Extrudált kenyér: a különböző diéták, fogyókúrák kedvelt összetevője, általában magas rost- és alacsony nátriumtartalommal. Gluténmentes változatai is vannak.
  • Kétszersült (cibak): mint a neve is mutatja, kétszer sütött kenyér.
  • Pászka (macesz): kovásztalan kenyér,

            Pita: kisméretű, lapos kenyér.

 

Augusztos 20-i

  • nemzeti ünnepünkön 1949 óta az új kenyér ünnepét is megtartjuk.ott hagyománnyá vált ünneplése.
  • Az ünnep jelképe a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyér.
  • A Pékek Világszövetsége 2001-ben kijelölte október 16-át
  • a Kenyér Világnapjaként. 2004 óta Magyarországon is kisebb-nagyobb rendezvényekkel ünneplik.

 

Forrás:Wikipédia

 

 

A kenyér története hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
 
 

 

 

" Barát,
aki
éltünkbe
hoz száz
örömet
és csodát,
ha van
barátod,
majd
meglátod
egyre
szebb lesz
a világ."
 


" Add meg
minden
napnak
az esélyt,
hogy
életed
 legszebb
napja
legyen."



" Van úgy,
hogy,
megváltoznak
a szavak,
mert nem
tudjuk
mit hoz
a holnap.
Árkokat
ás amik
elválasztanak,
vagy hidakat
emel, amik
még jobban
összekötnek."



" Van az
emberi
szívnek egy
halk szavú,
előkelő
vendége
néha: az
emlékezés."



Az élet attól
szép,hogy
bármi
megtörténhet,
és attól
nehéz,hogy
meg is
történik."



" Milyen
öröm
örömet
okozni,s az
emberek
mégis
milyen
ritkán
szánják rá
  magukat. "
/ Németh
   László /



" Egy kedves
szó olyan,
mint a
 tavaszi
napsütés."



" Az a tudat,
hogy
szerethetsz
és szeretnek,
olyan
 melegséget ,
gazdagságot
az életnek,
amit
semmi más
nem pótol. "



" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."


 

0.014 mp