A számok jelentése- ezotéria

A püthagoreusok a páros számokat nőiesnek,
a páratlanokat férfiasnak tartották.
A rómaiak szemében a páros számok
mivel egyenlő részre oszthatók balszerencsét jelent.
Ugyanis számukra a halál jelképe.
Például soha sem mondtak ki páros életkort.
A szlávok és a sziámiak a páratlan számoktól irtóztak,
még véletlenül sem tettek házukra páratlan számú ajtót, ablakot.
A törökök nemcsak a tizenhármast,
de a negyvenegyest is utálták.
A japánok sohasem ültek olyan asztal mellé
ahol hárman foglalnak helyet.
Nálunk viszont jó szám. Például három a magyar igazság.
A legszerencsétlenebb a 13-as,
az olaszoknál kerülik a házszámozásnál,
de a világ sok szállodájában nincs tizenharmadik emelet.
A babonás emberek a tizenharmadik tányér mellé egy tűt szúrnak,
ami szerintük megszünteti a szám gonosz hatását.
Néhány ember, ellenkezve a közhiedelemmel,
a tizenhármast szerencsét hozónak tartják
és tizenharmadikán fognak új vállalkozásba,
szerződések, egyezségek kötését is erre a napra időzíti.
Nálunk a tizenhármas olykor felbukkan
a szerelmi babonákban is, a legismertebb a Luca-napi.
A zéró
a kozmikus tojás, az örökkévalóság, a mérhetetlen nagyság,
a végtelen univerzum szimbolikája,
amely mindennek alfája és ómegája.
Felfogható egy önmagába visszatérő zárt görbének,
vagy egy saját farkába harapó kígyónak,
korlátot, bezártságot, körbejárást, tökéletlenséget jelent.
Az egyes
az egység, az egyetlen Isten.
Az ember régen is az egyest tartotta az összes szám közül
a legmagasztosabbnak,
mivel ezt a számot azonosította a mindenséggel,
A kettes
a dualitás, a házasság, az ikrek, a viszály száma.
Reprezentálja a két nemet, a két pólust, a feszültséget,
a megosztást, a konfliktust, az ellenállást.,
de szimbolizálhatja isten és a természet viszonyát,
a szellem és az anyag kapcsolatát, az önmegvalósulást.
A hármas
talán a legfontosabb szakrális szám.
Az abszolút tökély számaként, az utolérhetetlen egység jelzője,
az emberi test-lélek-szellem trilógiája;
az erő-tudat-anyagi lét hármassága;
szimbolikája az Isten-természet-ember csodálatos együttesének;
a szenthármasság ábrázolásaként, az Atya-Fiú-Szentlélek száma.
Előszeretettel használták a hármast a középkor építészei.
Gyakran szerepel népszokásokban, mesékben, varázslatokban,
kívánságokban, régi receptek összeállításánál.
A négyes
az égtájak, a struktúra és az igazság száma.
Kedvelték az egyiptomiak, az amerikaiak és a görögök.
Sokszor felbukkan a kínaiak, a koreaiak, a hinduk mitológiáiban.
Szerepel az Ótestamentumban,
a Bibliában, a muszlimoknál,a buddhistáknál.
A Bibliában nemcsak Jahve neve volt négybetűs, hanem Ádámé is.
Az Édent négy folyó öntözte, négy az Apokalipszis lovasainak száma,
az INRI négy betűjének jelentése: a Názáret Jézus, a zsidók királya.
A muszlimoknak négy főangyala van, és négy feleségük lehet.
Buddha rájött a négy szent igazságra,
amelyből a negyedik vezet a nirvánába.
Ötös
a hatalom, a tudás, az igazság száma.
Az ötöst tartották a házasság jelképének,
Püthagorasz szerint „az ötös hatástalanítja a mérgeket,
és elijeszti a szellemeket”
Kínában valósággal tobzódnak az ötösben,
szerintük a világmindenség az öt őselemre építkezett.
A taoista papokat öt fogadalom köti
az indiai jóga öt tisztátalansága
: a tudatlanság, az önzés, a düh, a vágy és a félelem,
ezek jelentik a legnagyobb veszélyt az emberre.
A hatos
a teremtés és a misztikus végzet.
Az Apokalipszisben hatan vannak a bűnösök, a hamis próféták.
A buddhisták kedvelt száma.
A hetes
a misztika, a szentség száma.
Jelképezi a hét napjait, az ünnepek időtartamát,
a szín hét árnyalatát, a tér vegytanát, a hangsor hét hangját.
Számtalan sok hetes található a keresztényeknél és a zsidó vallásban.
Jákob hét évig szolgált Rachelért.
József hét kövér és hét sovány tehénről álmodott,
ami hét gazdag és hét szűk esztendőre utalt.
Az ember kritikus évei a heteshez kötődnek.
Nyolcas
az elmúlás, a befejezettség, a megingathatatlan
és rendíthetetlen igazság szimbolikája.
A japánok kedvelték ezt a számot .
A kilences
rivalizál a misztikus hetessel,
kilences az isteni triász háromszorosaként maga az abszolút tökély.
Kínában a kilences a szerencsés, pozitív előjelű.
A középkorban a hősöket rendszerint kilencesével csoportosították.
Görögországban a kilences a héroszok korában volt közkedvelt.
Trója ostroma kilenc évig tartott, Poszeidonnak kilenc birkát áldoztak,
Dionüszosznak kilenc oltárt emeltek és kilenc napig böjtöltek érte.
Tízes
az időegység és a számrendszer, a csapás és a parancsolat.
Püthagorasz szerint az Univerzum összes jelensége kifejezhető e számmal.
A tizenkettes az apostolok és a törzsek száma.
A tizenkettest mindig szerencsésnek számnak tartották
, a számsorban a hetes után rendre ezt használták a leggyakrabban:
tizenkettő részre osztották az évet és az állatövet,
tizenketten voltak az apostolok és a tanítványok,
tizenkét fia volt Kalevalának,
tizenkét társa Odüsszeusznak,
tizenkét pásztora Romulusnak,
tizenkét lovagja Artúr királynak,
és a germán Baldur istent is tizenkét bíró kísérte.
Tizenhármas
az utolsó vacsora és a puding száma.
A számok kozmikus rendjében talán
a legkedvezőtlenebb szerepet osztották a tizenhármasra.
Képzetével többnyire a káoszt, a zűrzavart,
az összevisszaságot, a fejetlenséget társították.
Szerencsétlen voltának eredetéről többféle elképzelés kering
A z egyik elmélet az utolsó vacsorától ered.
Mindkét esetben tizenhárman vettek részt,
vagyis a tökéletes tizenketteshez hozzáadódott egy plusz fő,
amely megbontotta az egységet, halálát okozva valakinek.
A negyvenes
a lélekvándorlás és a névadás.
Krisztus mennybemenetele óta a vallásos emberek úgy vélik,
hogy a lélek negyven napig marad a földön, vándorolva menny és pokol között.
. A népi időjárási szabályokban a vezérszám a negyvenes,
a legismertebb Medárd napja.
Egyszerű számok
1-es, a Nap száma
2-es, a Hold száma
3-as, a Jupiter száma
4-es, az Uránusz száma
5-ös, a Merkúr száma
6-os, a Vénusz száma
7-es, a Neptunusz száma
8-as, a Szaturnusz száma
9-es, a Mars száma
Forrás: erzsebetrosta.hu






