Oldalak

A színek üzenete

 

 

A színek rejtett üzenetei

Bármilyen furcsának tűnhet, a színek a környezetünk meghatározó elemei, hiszen nemcsak hogy tükrözik a lelkiállapotunkat, képesek is visszahatni a hangulatunkra, érzéseinkre. Így valaki kedvenc színe is sok mindent elárulhat az illetőről!

Sokszor nem is gondolunk bele, hogy a színek milyen fontos szerepet töltenek be az életünkben. Csak kiemeljük azt a kék színű blúzt, vagy szoknyát a gardrób mélyéről, azt gondolván, hogy most ahhoz van kedvünk. Pedig ennél egy kicsit többről van szó. A színek, amiket nagyon szeretünk, vagy csak épp megtetszett, mind-mind valamilyen módon tükrözik a lelkiállapotunkat, s egyben vissza is hathatnak az érzéseinkre, s hangulatainkra egyaránt. Ennek oka, hogy a színek rezgések, amelyek kölcsönhatásba léphetnek az ember saját rezgéseivel is. Mindannyian tapasztaltuk már, hogy a különböző színek különféle hangulatokat válthatnak ki belőlünk. Például ezért van az, hogy egy fekete ruha láttán a legtöbb esetben a komolyság, zárkózottság érzése uralkodik el rajtunk.

Persze, mint mindennek, ennek is van jó oldala, hiszen a szakemberek szerint a színeknek van egyfajta gyógyító hatása is; s ha megváltoztatjuk a környezetünk, ruháink, és munkaeszközeink színeit, akkor az segíthet a fizikai és mentális problémánkon is. Bizonyos színek pótolják az elvesztett energiát, javítják a memóriát és az ellenállóképességet, oldják a stresszt, vagy akár élénkítő hatással lehetnek ránk.
 

Piros – szenvedély


A piros szín elsősorban az erő, a tűz, az erotika és a szenvedély jele. Tény, hogy ez a szín mindenkiből erős érzéseket vált ki. Jó hír, hogy kis mennyiségben élénkítő hatása van, s fokozhatja a nemi vágyat. Míg ha túl sok a piros szín, akkor inkább már a vérre asszociálunk, s ezért zaklatottságra, nyugtalanságra utalhat. Ezért sosem jó választás egy hálószobát tűz pirosra festeni.

 

Sárga – optimizmus


A sárga szín ösztönzőleg hathat a közérzetünkre. A citromsárga élénkítő hatással van ránk, ezért akár segíthet a koncentrációban, gondolkodásban egyaránt. A zöldesebb árnyalata pedig inkább nyugtató hatással van ránk.


Lila – sejtelmesség


Mivel a lila a kék és a piros szín egyvelege, ezért egyensúlyt teremt a piros túlfűtöttsége és a kék nyugalma között. Pontosan ennek az arany középútnak köszönhetően a lila szín a mértékletességet, s némely esetben a sejtelmességet sugallja a külvilág felé. Ennek a mértékletességnek köszönhetően pedig főként nyugtató hatással van a szervezetünkre.

 

Zöld – nyugalom
A zöld szín többnyire nyugtató hatással van ránk, s ezt főként annak köszönheti, hogy ezt a színt leggyakrabban a nyugodt, csendes természettel kapcsoljuk össze; ahol kikapcsolódhatunk, messze a város zajától. Ezért tökéletes választás ha egy kis regenerálódásra van szükségünk, hiszen egyensúlyt teremt a szervezetünkben.

 

Fehér – ártatlanság
A fehér színről mindig valami új jut elsőként az eszünkben, azért szoktuk általában a tisztaság, vagy az ártatlanság érzésével párosítani.
 

Kék – frissesség
A kék színt általában a bölcsesség, a hit, a hűség és a végtelenség szimbólumaként tartják számon. A világoskék színt mindig az üdeség, nyugalom és a frissesség egyik jelképének tekintjük. Ez főként azzal indokolható, hogy ezt a színt legtöbbször a nyugodt, hullámzó tengerrel vagy a tiszta égbolttal hozzuk összefüggésbe. Viszont a sötétkék szín inkább a feldúltság érzését keltheti bennünk.

 


Fekete – komolyság
A fekete színt általában a gyásszal párosítjuk össze, s pontosan ezért félelmet, szomorúságot, depresszív hangulatot, nyomasztó érzéseket sugall. Persze kisebb mennyiségben lehet a komolyságnak, a tiszteletnek vagy a méltóságnak a jelképe is; pontosan ezért ünnepi alkalmakkor egy élénk színnel párosítva, remek kombinációt alkothat. Viszont hosszabb távon érdemes egy kicsit lágyabb színek után nézni, s egy kis változatosságot csempészni a hétköznapokba.
 

 

 

A színek üzenete hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
 
 

 

 

" Barát,
aki
éltünkbe
hoz száz
örömet
és csodát,
ha van
barátod,
majd
meglátod
egyre
szebb lesz
a világ."
 


" Add meg
minden
napnak
az esélyt,
hogy
életed
 legszebb
napja
legyen."



" Van úgy,
hogy,
megváltoznak
a szavak,
mert nem
tudjuk
mit hoz
a holnap.
Árkokat
ás amik
elválasztanak,
vagy hidakat
emel, amik
még jobban
összekötnek."



" Van az
emberi
szívnek egy
halk szavú,
előkelő
vendége
néha: az
emlékezés."



Az élet attól
szép,hogy
bármi
megtörténhet,
és attól
nehéz,hogy
meg is
történik."



" Milyen
öröm
örömet
okozni,s az
emberek
mégis
milyen
ritkán
szánják rá
  magukat. "
/ Németh
   László /



" Egy kedves
szó olyan,
mint a
 tavaszi
napsütés."



" Az a tudat,
hogy
szerethetsz
és szeretnek,
olyan
 melegséget ,
gazdagságot
az életnek,
amit
semmi más
nem pótol. "



" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."


 

0.012 mp