Adventi gyertyák

Advent
Az első gyertyát gyújtsuk azokért,
akik már nem lehetnek velünk.
A bölcs szívű vénekért, az ártatlan elesettekért.
Azokért, akik úgy óvtak minket az elmúlástól,
hogy maguk múltak el. Legyen övék az első gyertyaláng.
Azoké, akiknek lábnyomaiban újra kisarjadt a fű,
újra születtek a fák, és minden, ami élet.
Az édesanyákért, a jóságért, és gyermekeikért,
akik továbbra is őrzik a szeretet hatalmát.
Az emberi mulandóság felett érzett bánat idején
sem szabad megfeledkeznünk róluk.

A második gyertyaláng legyen a kitaszítottaké,
akik éheznek és fáznak, s igazán nagy szükségük van vigasztalásra.
A hazátlanokért, azokért, akik még nem találták meg a békességet,
mert nem adatott meg nékik sem a szabadság,
sem az irántuk érzett megbecsülés, sem a baráti ölelés,
sem a tisztelet, sem az otthon. Akiknek semmi nem adatott meg.
Lobogjon megsebzett lelkükért, házukért és hazájukért.
Óvja, segítse őket ez a második, értük gyújtott gyertya,
legyen az irántuk érzett tisztelet,
együttérzés, segítő szándék bizonyítéka.
Legyünk irántuk legalább most, ezegyszer jóságosak,
hiszen az emberi méltóság minden embert megillet.
Lobogjon értük, a háborúkat, emberszenvedéseket elviseltekért,
a kitaszítottakért és a szegényekért, az ártatlanokért,
akiket bőrük színe, nyelvük, kultúrájuk,
vallásuk miatt üldöztek és üldöznek.

A harmadik gyertyaláng legyen a hősöké.
Gyújtsuk az igazakért, azokért, akik mindig szenvedtek
és szenvedni fognak, mert volt, van és lesz bennük annyi erő,
hogy szembeszálljanak zsarnokokkal, kufárokkal, emberárulókkal.
Ők tudták, tudják s tudni fogják,
hogy az emberiség megmaradásának záloga a béke.
Azokért, akik ártatlanul elestek, azokért,
akik meghaltak harcvonalakban, égen és földön, tengeren és tenger alatt.
A pionírokért, akik hegycsúcsokat, őserdőket,
sivatagokat jártak és járnak be az ember boldogulása érdekében.
Azokért, akik a Makro- és a Mikrokozmosz titkait kutatva szolgálták,
szolgálják, s szolgálni fogják az emberi élet értelmét.
Azokért, akiket máglyára vittek,
mert igazat szóltak a világ emberléptékben megismerhető titkairól.
A hősökért, akik a holdra érkezve és szállva
rácsodálkoztak a Föld nevű kék bolygóra, s hűséggel visszatértek hozzá.
Akik életüket kockáztatva kutatták a csodát,
amit mi emberek nemes egyszerűséggel így hívunk: Élet.
A harmadik gyertyaláng értük lobogjon. A hősökért.
Az orvosért, aki kezét, hűségét adta, amikor reánk tört a fájdalom,
a keserűség, és úgy hittük, hogy vége, nincs tovább.
Aki újra életet adott az életnek, s az elmúlás tragédiáját értve
és megértve megkönnyezte a megváltoztathatatlant.
Ő értük gyújtsuk a harmadik gyertyát.
A lelkészért, aki elesettségünkben is velünk volt, hitet adott,
vigaszt és szeretetet, ha nagyon fájt már az emberi élet.
A bátrakért, akik barikádokon estek el
az ember boldogulása érdekében folytatott küzdelem során.

A negyedik gyertyát egymásért gyújtsuk.
Érted és értem. Igazán megérdemeljük azt,
hogy főt hajtsunk egymás előtt,
hiszen a jézusi szeretet erre figyelmeztet mindannyiunkat.
Arra, hogy legyen szent minden ember számára
a mindenség ajándéka: az emberélet.
Lobbanjon egymásért, s lobogjon a negyedik gyertya
az Istengyermek-próféta megszületésének pillanatáig.
Érted, ki több voltál egy szerelemnél, aki hűséggel vigyáztál,
aki ha kellett, hát könnyet ejtettél értem.
Érted, aki miattam, s nem ellenem haragszol.
Érted, aki felneveltél, óvtál és szeretettel adtad kezembe az emberi életet.
Érted, aki a barátom vagy és felsegítesz a porból, mielőtt porrá válnék.
Érted, aki megtisztelsz bólintásoddal s figyelmeddel,
ha illendően szólok hozzád a körülöttünk zajló történésekről.
Érted, akivel együtt játszottam a szerepet életem színpadán.
(Ismeretlen)
Adventus Dimini, az első gyertya
Lila fény-varázs lebbenve hallgat,
árnya inog, bűnbánás böjtje még
malaszttal teljes fátylát szórja szét,
hittel telt létre rózsaszókat aggat.
Ajtód elé a Fény szárnya lebeg,
s ha lelked zaja reménybe csitul,
szeretetben élj és azon is túl,
kopogtatód várd, hozzád közeleg.
Áhítón néma csend nyugalmat hint,
ahogy rád száll az öröklét-érzet,
szentlélek tár eléd mennyei képet,
bűnt megbánt lelked jutalma ez mind.
Meghittség pátosz szépséget repít,
szólj, Világosság vezére érj el.
reitinger jolan
Adventus Domini, a második gyertya
Szólj, Világosság vezére érj el,
Dicsőség neked is szent Szűz Mária,
lassan alászáll angyal ária,
s a szeplőtlen fogant csodatétel.
Méh-bölcsőben nyílik rózsahalom,
körötte széna, illatos mirha,
örök reménység végzetünk titka,
Szent örömnek, Szent vére adatott.
Úr angyala csillagkoszorút fon
áldozatunk szent oltárán a mennynek,
ajkaink örök hálát rebegnek,
fénye kísér bennünket az úton,
térdepelünk megbocsátásokon
vezeklőn, érezd jön szárnyra kelve.
reitinger jolan
Adventus Dimini, az harmadik gyertya
Vezeklőn érezd, jön szárnyra kelve,
szabadulás öröm ünnepet ölt,
alázatban éld e boldog gyönyört,
megváltás imáját fogd kezedbe.
Szépsége arcokon, vágy szívekben,
győzelmét zengik arany fény-kürtök,
gyónásba halnak bocsátott bűnök,
engesztelés szava szól: Úgy legyen.
S ha érkezik a kőnek lelket ad
és testet a kalácsnak, kenyérnek,
igaz vigaszt a Föld emberének.
Engedd magadhoz mennyei fiad,
visszhangozz tiszta tűz-forrásokat,
Merülj el szeretet erejében.
reitinger jolan
Adventus Domini, a negyedik gyertya
Merülj el a szeretet erejében,
kitárul e pompázatos világ,
lila, rózsaszín fest drapériát,
ünnepi díszben fürdik a lélek.
Ragyogásban dicsőség lel helyet,
tiszta fénynél enyhül az árnyék,
élő csended jelenésre vár még,
előtted a bőség nyugalma pihen.
Csengettyűk zajában hozzá suhansz
völgyedből fel, Ő hegye szikláit
szórja, mennyei azúr villámlik
az öröm hevétől, felolvad
gyantacseppben az üdv és a malaszt.
Így jön, gyertyák fényében közelít.
reitinger jolan






