Oldalak

Áfonya

 

 

Az áfonya nem tartozik a tipikusan magyar gyümölcsök közé,
mivel elsősorban a hűvösebb és nedvesebb éghajlatot kedveli.
Ugyanakkor mégis mondhatjuk magyarnak, mert mivel Erdélyben,
Székelyföldön nagy mennyiségben terem vadon az erdőben,
ahol július-augusztus tájékán rengeteg útszéli árussal találkozhatunk,
akik a frissen szedett gyümölcsöt kínálják.
 

Az áfonya történetéről viszonylag kevés ismeretünk van,
az is elsősorban Észak-Amerikából,
ahol a növény rendkívül közkedvelt és nagy mennyiségben terem.
Az észak-amerikai indiánok már nagyon régóta fogyasztják,
és készítenek belőle ételeket.
Előszeretettel ízesítenek vele párolt húsokat és leveseket.
A Huron-tó környékén élő indiánok kukoricás-áfonyás pudingot készítettek.
Egyes indián törzsek úgy vélték, hogy az áfonyát különleges tiszteletben kell részesíteni,
mivel a gyümölcs végén található virágzat maradvány ötágú csillaghoz hasonló,
és azt hitték, hogy ez a csillagos bogyó a Nagy Szellem közvetlen ajándéka az éhes gyerekeknek.
Az áfonyát egyébként emésztési problémák gyógyítására is alkalmazták.

A 20. században beindult nemesítések révén számos új áfonyafajtát fejlesztettek ki,
melyek egyre nagyobb és tetszetősebb termést hoztak.
A gyümölcs egyre népszerűbbé vált az egész világon,
és egy újabb keletű mondás szerint most már nemcsak egy alma naponta,
hanem napi egy csésze áfonya is képes távol tartani az orvost,
azaz egészségmegőrző hatása van.

Magyarországon az elmúlt száz évben vált termesztett növénnyé elsősorban kiskertekben,
később azonban beindultak kisebb üzemi ültetvények is.
A kerteknek azért lett kedvelt ültetvénye, mert szép a virágzata,
ízletes a termése, és még ősszel-télen is ágai és termése gyönyörű színkavalkádot nyújt.
A gyümölcs kiválóan fogyasztható,
egyes vélemények szerint a fagyasztásból felengedett áfonya még ízletesebb, mint a frissen szedett.
Nagyon fontos a gyümölcs alapos megmosása,
mivel elég gyakran fordul elő fertőzéses megbetegedés a rosszul megmosott áfonya miatt.
Nagyon fontos a fagyasztás előtti alapos tisztítása is,
hiszen a fagyasztással a baktériumok és a vírusok nem pusztulnak el,
csupán a növekedésük gátlódik meg.
Felengedés után ezek a mikroorganizmusok újra szaporodni kezdenek,
és fertőzőképesek maradnak.

Az áfonyából kiváló lekvár vagy szörp készíthető.
Rendkívüli mennyiségű festékanyagot tartalmaz (újabban orvos diagnosztikai eljárásokban
ún. kontrasztanyagként is alkalmazzák),
ezen kívül gazdag vitaminokban és ásványi anyagokban is.
Ennek köszönhetően számos gyógyhatást tulajdonítanak neki.


Antioxidáns hatás


Az áfonya rendkívüli mennyiségben tartalmaz antioxidáns vegyületeket
(polifenol vegyületek, flavonoid és antociánok),
melyek képesek megkötni és közömbösíteni
az oxidációs folyamatok során keletkező szabad gyököket.
Az áfonya antioxidáns hatása a legerősebbek,
közé tartozik, mértékét tekintve a szederével vetekszik.
Az antioxidáns hatóanyagok felszívódása rendkívül jó,
az áfonyába jelen lévő 25 féle antocián molekula közül a gyümölcs fogyasztása után
19 nagy koncentrációban kimutatható az emberi vérben.
Ezzel arányosan bizonyíthatóan nő a szervezet antioxidáns védelme is.
Ez akkor is igaz, ha az áfonyát magas zsírtartalmú étel fogyasztását követően esszük.
Ezt azért szükséges hangsúlyozni,
mert a káros oxidációs folyamatokhoz a vérben zsírokra van szükség,
és ezeknek a zsíroknak az oxidációja során keletkeznek a reaktív, szabad gyökök.
Mindez azt jelenti, hogy az áfonya kifejezetten véd a zsíros táplálkozás káros hatásával szemben
(nem véletlen, hogy a tapasztalatok alapján a sülteket számos országban áfonyaöntettel fogyasztják,
vagy eleve áfonyával együtt készítik).

Bizonyítást nyert az is, hogy az áfonya hatóanyagai lassítják a neurodegeneratív folyamatokat,
így csökkenthetik az Alzheimer-kór kialakulásának esélyét, szerepük lehet a megelőzésben.
Emellett védik az érfalat, így az érelmeszesedés problémájára is természetes megoldást kínálnak.
Az áfonya nagy mértékbab védi a vörösvértesteket is az oxidativ károsodástól,
ezzel megnöveli életképességüket és javítja ellenállóképességüket.


Tumorellenes hatás

Az áfonya gátolja a daganatok növekedését.
Nem hat közvetlenül a tumorsejtekre,
azonban gátolja azokat a faktorokat,
melyek szükségesek a daganatokat ellátó érhálózat normális működéséhez.
Így az áfonya a rákos sejteket elvágja a tápanyagtól és az oxigéntől,
és meggátolja a méretbeli gyarapodásukat.
Több gyümölccsel és kivonattal összehasonlítva
az áfonya rendelkezik a legerősebb hatással e tekintetben.
Természetesen ez azt is jelenti, hogy képes megelőzni a daganatok kialakulását,
vagy legalább is csökkenteni azok valószínűségét.


Antibakteriális hatás


Az áfonyában olyan nagy molekulasúlyú vegyület található,
amely baktérium ellenes hatással bír.
Ez a hatás egészen speciális, ugyanis nem öli meg a kórokozó mikroorganizmust,
hanem a szájüregben megakadályozza, hogy a szájnyálkahártyájához tapadjon.
Azt is kimutatták, hogy a nyál sem akadályozza ezt a hatást.
Mindez azt sugallja, hogy az áfonya fogyasztásával javítható szájhigiénia,
ami a szájüregi gyulladások vagy akár a fogszuvasodás megelőzésében is nagy szerepet játszhat.



Dr. Gáspár Róbert

 

Áfonya hozzászólásai

Szólj hozzá


Kereső
 
 

 

 

" Barát,
aki
éltünkbe
hoz száz
örömet
és csodát,
ha van
barátod,
majd
meglátod
egyre
szebb lesz
a világ."
 


" Add meg
minden
napnak
az esélyt,
hogy
életed
 legszebb
napja
legyen."



" Van úgy,
hogy,
megváltoznak
a szavak,
mert nem
tudjuk
mit hoz
a holnap.
Árkokat
ás amik
elválasztanak,
vagy hidakat
emel, amik
még jobban
összekötnek."



" Van az
emberi
szívnek egy
halk szavú,
előkelő
vendége
néha: az
emlékezés."



Az élet attól
szép,hogy
bármi
megtörténhet,
és attól
nehéz,hogy
meg is
történik."



" Milyen
öröm
örömet
okozni,s az
emberek
mégis
milyen
ritkán
szánják rá
  magukat. "
/ Németh
   László /



" Egy kedves
szó olyan,
mint a
 tavaszi
napsütés."



" Az a tudat,
hogy
szerethetsz
és szeretnek,
olyan
 melegséget ,
gazdagságot
az életnek,
amit
semmi más
nem pótol. "



" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."


 

0.022 mp