Ajándékozási etikett, névnapi köszöntők, érdekes nevek

Ajándékozási etikett -
Nem csak az ajándék fontos!
Névnapok közeledtével egyre gyakrabban gondolkodunk el azon,
mivel is lepjük meg kedvesünket.
Ám nem csak az ajándék fontos, hanem az átadás is.
Az ajándékozási etikett ismeretében
megkímélhetjük magunkat
és az ajándékozottat is a kellemetlen helyzetektől.
De mégis mik azok az alapszabályok, amelyeket illik ilyenkor betartani?
1. A megvásárolt ajándéktárgyról le kell venni az árcédulát. Ez a szabály azonban nem vonatkozik a könyvekre. Sőt, kifejezetten csúnya, ha áthúzzuk az árat.
2. Családtagjainknak, barátunknak, barátnőnknek megemlíthetjük a csere lehetőségét, hisz előfordulhat, hogy a méret vagy a szín nem megfelelő. Ezért praktikus az ajándék blokkját megőrizni. Esetleg egy borítékban mellékelhetjük, így tudtunk nélkül is megtörténhet a csere.
3. Tiszteletlenségnek számít, ha a kapott holmit továbbadjuk, ráadásul kínos is lehet, ha mindez kiderül. Ha nem tetszik, amit kaptunk, tegyük el a szekrénybe a "lehet, hogy még jó lesz valamire" mottó kíséretében.
4. Az illem szerint pénzt ajándékozni udvariatlanság. Adjunk inkább ajándékutalványt, könyvutalványt, szolárium bérletet esetleg színház- vagy uszoda bérletet egy szép borítékban. Sokkal ízlésesebb és személyre szólóbb.
5. Az ünnepi csomagolású kozmetikai szerek, testápolók, tusfürdők, parfümök is lehetnek személyes ajándékok. Feltéve, ha ismerjük az illető bőrtípusát vagy kedvenc márkáját.
6. Ha drágább ajándékot adunk, a megajándékozott kényelmetlenül érezheti magát kisebb értékű ajándéka miatt. Ez a szituáció elég kellemetlen lehet mindkét fél számára. A legjobb megoldás az, ha előre megbeszéljük az értékhatárokat. Azt azonban ne felejtsük el, hogy nem az ajándék értékével kell kifejezni szeretetünket.
7. Saját kezűleg készült ajándékot családtagjainknak, közeli barátainknak illik adni. Ezek az egyéni tárgyak figyelmességet sugároznak.
8. Bár sok országban nem szokás kibontani az ajándékot, nálunk mégis illik megnézni mit vettünk. Ha például valamilyen elektromos készülék mellett döntöttünk, érdemes megbizonyosodni róla, hogy egyáltalán működik-e. Az édességek és italok esetében ez a szokás természetesen nem érvényes.

És végezetül néhány olyan dolog, amit nem illik adni:
Ilyen például a kés (a haragot és a harcot jelképezi), fogyasztókapszula, szőrtelenítőkrém, hangos, nagy zajt keltő játékok, valamint kiskutya, kiscica.
Az ajándékozottnak illik szóban, vagy írásban megköszönnie az ajándékot!
Vannak olyan nevek,amelyek viselői
elég sok támadásnak lehetnek kitéve az életben.
Ezek a nevek közül némelyik nem tehet róla,
de sokakat közülük a szülők direkt választottak.
Ezzel büntetik az éppen megszületett gyermeküket?
A pirossal kiemelteknek szeretnék külön gratulálni!
LÉTEZŐ MAGYAR NEVEK
Pisi László Zsiros B. Ödön
Kandisz Nóra Lakatos Marlonbrandó
Somogyi Punci Mihály Piros Arany
Skoda Mercédesz Kolompár Pamela
Kasza Blanka Farkas Piroska
SZOPJÁK JÁNOSNÉ Mezeiné Nyúl Mária
Popp Simon Gyökér Irén
Csaby Csaba Kapp Bea
Pribékné Mosolygós Éva Bármi Áron
Simon Mihálka Vangelisz Dr. Puki Gyuláné
Pics Alajos Romolhatatlan Rozália
Bugyiné Kurják Krisztina Szopós Sándor
Galambos Tarzan Sutyinszki Pál
Ondóné Emperger Mária Dr. Buta Ferenc ( tanár )
Szaladósné, Futó Gabriella Halál Péter
Havasi Gyopár Cserepes Virág
Öntöző K. Anna Végh Béla
Nyári Napsugár Dr. Kontár Alfréd
| Virágnevek és keresztnevek is egyben: Ibolya, Rózsa, Jácint, Viola, Pálma, Virág, Írisz, Boglárka, Gyöngyvirág, Hortenzia, Imola, Kamélia, Kamilla, Nefelejcs, Hajnalka, Margaréta, Orchidea, Hanga, Jázmin, Amarilla ( Amarillisz), Jázmin, Liliom, Viola |
| Leghosszabb női és férfi keresztnevek: Szebasztiána, Honorátusz, Sztaniszláv, Szemirámisz, Szilveszter, Szimonetta, Bartolómeó, Konstantin, Petronella, Anasztázia, Klementina, Celesztina, Ernesztina, Eszmeralda, Florentina, Gyöngyvirág, Konstantina, Mirandolína, Pasztorella, Petronella, Seherezádé, Teodolinda, Bernadette, Vilhelmina, Zseraldina |
| Legrövidebb férfi és női keresztnevek: Aba, Ida, Pál, Vid, Ede, Leó, Tas, Ivó, Gál, Jób, Lél, Mór, Noé, Ond, Örs, Teó, Ada, Dea, Éda, Éva, Ila, Iza, Lea, Lia, Tea, Zoé, Bars, Ders, Bea |
| Leggyakoribb női és férfi utónevek: Mária, László, Erzsébet, István, Ilona, József, Katalin, János, Éva, Sándor, Pál |
| Legritkább férfi és női utónevek: Belián, Kesző, Zete, Zétény, Madocsa, Csendike, Életke, Fáta, Galamb, Harmatka, Havaska, Hófehérke, Hóvirág, Jerne, Menta, Napsugár, Őszike, Őzike, Rezeda, Skolasztika, Szederke, Tavaszka, Tísia, Üdvöske, Víta, Felicia, Tatjána, Cseperke, Minina, Eperke, Helka, Aura |
|
Érdekes, furcsa vagy különleges női és férfi utónevek: Ünige, Nina |
Ajándékozási szokások
Persze az ajándék praktikusságának figyelembevételét sem szabad túlzásba vinni, nem ajánlatos például mosogatószert, nagy kiszerelésű fogpiszkálót vagy villanykörtét venni ajándékba. Viszont családon belül nyugodtan lehet ruhadarabot, akár fehérneműt is ajándékozni, és szeretteink a tőlünk kapott ékszer mögött sem fognak hátsó szándékot sejteni.
Az ajándékozónak el kell tudni döntenie, hogy mit nem szabad ajándékba adni. Nem szabad például használt ruhát, a más számára dedikált könyvet, vagy a mástól kapott rózsaszínű, giccses üvegcicát, általában használt tárgyat továbbajándékozni. Természetesen kivételt képez, ha hozzátartozónk például könyvgyűjtő, ez esetben egy antikváriumból vásárolt bibliofil ritkaságot talán többre is értékelne bármi másnál. Az élő munka sem szép ajándék: "drágám, születésnapod alkalmából fogadd sok szeretettel ajándékul ezeket az általam kimosott és kiteregetett zoknikat!"
A gondolkodás nélkül vásárolt ajándékkal is könnyen kényelmetlen helyzetbe hozhatjuk a megajándékozottat. Ne adjunk tehát cukorbetegnek csokoládét, cigarettát annak, aki nemrég szokott le a dohányzásról. Legyünk mindenkor tapintatosak, ne "lepjük meg" karácsonyra a szerényebb körülmények között élő, nagycsaládos barátunkat bólékészlettel. Az ajándékkal ne célozgassunk. Ne vigyünk a zugivónak szilvapálinkát, molettebb ismerősünknek diétás szakácskönyvet, kopasznak fodrászkelléket, vagyis akasztott ember házába kötelet.
Sok régi illemszabály mára már kiment a divatból, például hogy nem illik hölgyeknek ruhadarabot adni, mert azzal, hogy "felöltöztetjük", abbéli szándékunkat fejezzük ki, hogy le is szeretnénk vetkőztetni. Örök érvényűnek tűnnek viszont Ovidius sorai: "Kincset a hölgynek nem kell kapnia meglepetésül: Egy kicsiség elég néki, ha megfelelő."
Vigyázzuk, csak a megfelelő helyzetekben ajándékozzunk pénzt. Általában tapintatlanságnak, lustaságnak és felületességnek számít, ha nem vesszük a fáradságot, hogy személyre szóló ajándékot vegyünk, s csak odaadjuk a pénzt, mondván, hogy "vegyél magadnak valami szépet". Nem illetlenség pénzt ajándékozni viszont, ha gyermekünk kétszeres zsebpénzt kap sikeres vizsgái alkalmából, vagy ha szerényebb körülmények között élő szüleinknek, testvérünknek adunk pénzt. Az összeget azonban semmi esetre se tegyük borítékban a karácsonyfa alá, de ne is számoljunk többé ezzel a pénzzel. Tartsuk szem előtt Dumas szavait: pénzt mindig csak "ajándékozz, és ne kölcsönözz; az ajándék csak hálátlanokat szül, a kölcsön ellenséget".
Az ajándékozási alkalmak is kultúrához kötöttek. Az európai társadalmakban a legáltalánosabb a névnapi köszöntés, melynek vallási gyökerei vannak (arab országokban például nem tartják számon a névnapokat). A születésnapi ajándékozás már erősebben kötődik a családhoz. Vannak országok, melyek nemzeti, társadalmi ünnepein is szokás az egymás megajándékozása. Húsvétkor és karácsonykor tömeges méretű ajándékozásról beszélhetünk.
Ünnepek alkalmával a tömegcikkek, a rutinajándékok helyett, érdemes körültekintően, a megajándékozott szemével választanunk. Tegyük félre személyes vágyainkat, és ne azt ajándékozzuk, ami nekünk tetszene. Ne higgyük azt, hogy csak azért, mert mi szenvedélyesen kártyázunk, más is feltétlenül örülne az ajándékba kapott pókerkészletnek.
Válasszunk egyéni, a megajándékozott ízlését, érdeklődési körét, szokásait figyelembe vevő ajándékot. Kissé ijesztőnek tűnhet, de gyakran még a legközelebbi hozzátartozóinkról sem tudjuk, hogy mire vágynak valójában. Ilyenkor nem árt puhatolózni, a beszélgetéseinket célzottan irányítva információkat szerezni arról, hogy mit szeretnének igazán.
Végső esetben nem számít az sem illetlenségnek, ha a megfelelő pillanatban egyenesen megkérdezzük, hogy mi tenné őket boldoggá. Kedves formája az ajándékozásnak, hogy ha van olyan rokonunk, aki nagyon szeret vásárolni, elvisszük magunkkal, és mi álljuk a számlát. Ilyen esetben a közös élmény még édesebbé teszi az egyébként is saját ízlése szerint választott ajándékot.
Általános esetekben azonban alapvető tapintatosság, hogy ne hagyjunk árcédulát az ajándékon. Az ajándékozás az örömszerzésről, a figyelmességről és nem utolsó sorban a szerelemről szól - mindettől idegen az anyagiasság fogalma. Ha bolti csomagolásban adjuk át az ajándékot, ne feledkezzünk meg kivenni abból a számlát. Persze ruhadarabok esetében, ha a méretet nem sikerült eltalálnunk, vagy ha netalántán nem tudtunk arról, hogy a megajándékozottnak már volt egy ugyanilyen szendvicssütője, nyugodtan megkérdezhetjük, hogy szeretné-e kicserélni, hogy kéri-e a számlát. Az árucédulák ajándékról való eltüntetése mindenkori kötelességünk tehát, egyetlen kivétel ez alól, ha az ajándék megrongálása nélkül nem lehet az árjelzést eltávolítani. Ez tipikusan a könyvek esetében fordul elő, és kifejezetten kerülendő az a módszer, hogy lesatírozzuk például egy művészeti album borítójáról annak árát. Az ilyen típusú ajándékoknak értékéről különben is, ha nagyon akar, könnyen tájékozódhat a megajándékozott fél is.
Lényeges viszont a szép csomagolás, mely megtöbbszörözi az ajándék "értékét". Mindig legyen tehát időnk gondosan, igényesen, legjobb ízlésünk szerint becsomagolni az ajándékot, ahogy azt az etikett megkívánja. A magyar ajándékozási szokásoknak megfelelően ugyanis a megajándékozottnak illik azonnal kibontani az ajándékot, és természetesen egy szép csomagolás emeli a pillanat hangulatát.
Mint ahogy a megajándékozottnak tehát szinte kötelessége azonnal felbontani az ajándékot, ugyanúgy illik ezt elhárítania az ajándékozó félnek, persze udvariasan (például: "ugyan, majd később kibontod"). Ha ez nem történik meg, neveletlenségnek számít félretenni a kibontatlan ajándékot. Hogyha esetleg a körülmények úgy adják, hogy nincs mód az ajándék felbontására (a megajándékozott házigazdának a sok vendéggel kell törődnie, és nagyon sok ajándékot kapott egyszerre), az ajándékozó fél ha gondolja, közölheti, hogy mit rejt a csomag, így a fogadó fél köszönetnyilvánítására is esélyt ad.
Ne feledkezzünk meg arról, hogy az eltérő kultúrák ajándékozási szokásai is eltérőek lehetnek. Ugyanis az Egyesült Államokban, de az arab országokban használatos szokások szerint is: nem kell megnézni az ajándékot, s még az is előfordulhat, hogy meg sem köszönik azt. Ne vegyük mindezt tehát udvariatlanságnak, sőt tájékozódjunk előre, hogy mik a kialakult szokások idegen országból származó ismerőseink, barátaink körében.
Ha ajándékot adunk, ne szabadkozzunk feleslegesen, ne szégyelljük annak esetleges vagy vélt szerénységét, semmi esetre se dugjuk a hátunk mögé, hanem egyenesen adjuk át annak, akinek szántuk. Biztosak lehetünk abban, hogy jóérzésű rokonaink nem kezdik rögtön becsülgetni az ajándékunk árát, és az üzleti gyakorlattal ellentétben nem ez alapján fogják megítélni "értékünket". Nem véletlenül vált az ajándékozással kapcsolatban a legismertebb szállóigévé Hieronymus mondása: "Ajándék lónak ne nézd a fogát!" Éppen ezért a megajándékozottnak sem szabad, még tréfából sem eljátszania a becsüst, nem illik méregetni sem a már kibontott ajándékot, sem a kibontatlan csomag súlyát - az valószínűleg úgysem többkilós aranyrudakat rejt. Nem szabad azonban túlesni az "ajándékló" túloldalára sem, a megajándékozott tehát ne szerénykedjen túlzottan, ne hajtogassa, hogy "nem kellett volna", bőven elég, ha illedelmesen megköszöni az ajándékot. Ha italt, csokoládét, bonbont kapunk ajándékba, kínáljunk körbe vele minden jelenlévőt, s mi csak utoljára kóstoljuk meg.
Nem kell tehát nagy körülményességgel eljárni, már ami magát az ajándékozási aktust illeti. Általában az ajándékozó fél mond néhány keresetlen szót, átadja az ajándékot, a másik fél pedig hasonlóképpen megköszöni. Ha a helyzet engedi, esetleg felbontja a kapott csomagot, és kifejezi tetszését, örömét - bármilyen hasznavehetetlen giccset is kap. Ilyenkor természetesen nem illik ízlésbeli, művelődéstörténeti, képzőművészeti előadásokat rögtönözni. Ne tekintsük álnok hazugságnak, ha ilyenkor örömet mutatunk, gondoljunk arra a jó szándékra, fáradságra, izgalomra, munkára, amely ennek az ajándéknak a hátterében áll. Persze túlzásba vinni az effajta lelkesedést egyáltalán nem kötelező.
Mindenkor szem előtt kell viszont tartani a mértékletességet. Vásárláslélektannal foglalkozó szakemberek ugyanis egyöntetűen állítják: a közép-európaiak a kelleténél komolyabban veszik az ajándékozást. Az ajándékozás gyakran társul a túlzott költekezéssel, az erőn felüli tehervállalással. Fontos tehát, hogy magunkban tisztázzuk, és a családon belül is tapintatosan közöljük, mennyi pénzt szánhatunk ajándékozásra anélkül, hogy az anyagi csőd szélére sodródnánk. Ezzel elkerülhetjük a kellemetlen csalódásokat. Ajándékozásra készülve különben sem egymás túllicitálása a cél, már Homérosz is megmondta: "az ajándék kedves, ha kevés is".

Neved napjára kívánok sok szépet,
legyen számodra boldogság az élet.
Mint gyöngy virág az erdõ közepén,
úgy viruljon az életed, névnapod ünnepén!
Névnapodra mondok száz jó kívánságot,
legyen ez a napod szép, boldog és áldott!
Kedves képed a szívemben ragyog,
névnapodon veled együtt én is boldog vagyok.
Legyen egészséged, tudjál boldog lenni,
és a szívedet soha ne bántsa meg senki!
Napod is legyen örömnek napja,
kívánjuk, hogy a sors ezeket megadja!

Légy olyan boldog, mint amilyen szép vagy,
legyen életedben száz millió szép nap.
Ne tudd meg soha mi az a bánat,
kerüljön el téged minden ami fájhat.
Kacagj, nevess csillogó szemekkel,
ezért imádkozunk összetett kezekkel.
Olyan szeretetre méltó szép,
kedves, igazságos és szellemes vagy,
amilyen ember rajtad kívül nincs még egy!
Névnapod alkalmából fogadd
szívbõl jövõ jó kívánságaimat és ezeket a kegyes hazugságaimat!

Csillagfényes álmaid váljanak valóra,
legyen ünnep lelkednek minden nap és óra!
Kerülje a bánat örökre el házad,
érjen annyi boldogság mit ember csak kívánhat!
Boldog névnapot kívánok!
Mielõtt lefekszel tárd ki az ablakod,
elküldtem hozzád az én angyalom.
Egy pillanatra kérlek figyelj reá,
mert a nevemben Boldog Névnapot Kíván!
Névnapod reggelén ezeráldás érjen,
öröm és szerencse örökké kísérjen.
Bú és bánat téged elkerüljön,
gondolatod, vágyad, álmod teljesüljön.
Boldog Névnapot!
Kedves, kicsi lányka, Isten áldjon téged,
növelje jókedved, éltesse szépséged!
Ünnepeljünk téged, ma van neved napja,
áldjon meg az Isten, kicsi ".....".

Gyönyörû napra ébredtél, még ha kint nem is süt a nap,
a boldogság szívárványa kísérje utadat!
Boldog Névnapot kívánok Neked,
a szeretet vezérelje minden lépésedet.
Ma jeles nap köszöntött reánk,
Te nevedet örömmel zengi szánk.
Veled ünnepel az egész családod,
Mosolyogva fogad ma minden barátod.
Mivel már régóta vagyunk barátok
Én neked e pár sorral:
Boldog Névnapot kívánok!"
A nap ma olyan fényesen ragyog,
Ma mindenki azt suttogja: Boldog Névnapot!
S azok akik igazán szeretnek,
Sok ilyen szép napot kívánnak Neked!

Egy nap, majdnem olyan mint a többi,
De az emlék már a holnap poharát tölti,
És a holnap most még csak álomvilág,
Ám a perc itt van, mosollyal nyit rád,
Hogy legyen erõd, legyen hited,
Amíg utadon terhedet viszed,
És tudj nevetni, játszani örömmel,
Hogy a holnap szeretni jöjjön el,
Napsugárral, esõvel, szivárvánnyal,
A szívben tûzel, a kertben száz virággal,
S hogy legyen aki szeret, S ott van Veled,
Boldog névnapot kívánok Neked!
Szívembõl kívánok boldog névnapot,
kisérjék életed fényesnél fényesebb szerencse csillagok!
Szeresd a percet, örûlj a mának,
vágyaid idõvel valóra válnak!
Szeretnék csók lenni édes ajkadon,
napsugarad lenni minden hajnalon,
beragyogni neked az egész világot,
de most csak Boldog Névnpot Kívánok!

Sok az égen a közös dolog: a Nap, a Hold és a Csillagok.
Ma mégis mind Neked ragyog, hiszen ma van a Névnapod!
Névnapod van ma, köszönteni jöttem,
rímekbõl neked, csokrot is kötöttem.
Mert a te névnapod olyan drága nekem,
nem is tudom miért nem is töltöd mindig velem.
Ez a gyönyörû nap, mit rólad neveztek el,
Ma még a nap is Te érted kelt fel.
Virágok, rózsák övezzék utadat,
Boldogságban ünnepeld a névnapodat!

E szép napon Neked kel fel a nap,
Felhõkön át símogatja arcodat.
Csak neked nyújtja sugarát,
S velem együtt Boldog Névnapot kíván.
Milyen csodaszép ez a nap, ugye Te is érzed,
mosolygós az egész világ, köszöntenek Téged,
ma éjjel majd Rád találnak, csodatévõ álmok,
én addig is szeretettel: Boldog névnapot kívánok!
bárhogy is kívánod.
Ha nem is adok virágot,
boldog névnapot kívánok.
Névnapodon, nem kívánunk egyebet,
csendes lépteidet kísérje szeretet.
Szívedben béke, lelkedben nyugalom,
légy nagyon boldog ezen a szép napon.
Szívünk szeret ezt ne feledd,
a legtöbb mit adhatunk;
A családi szeretet.

legyen számodra boldogság az élet.
Mint gyöngy virág az erdő közepén,
úgy virúljon az életed, névnapod ünnepén!

legyen ez a napod szép, boldog és áldott!
Kedves képed a szívemben ragyog,
névnapodon veled együtt én is boldog vagyok.

és a szívedet soha ne bántsa meg senki!
Napod is legyen örömnek napja,
kívánjuk, hogy a sors ezeket megadja!

legyen életedben száz millió szép nap.
Ne tudd meg soha mi az a bánat,
kerüljön el téged minden ami fájhat.
Kacagj, nevess csillogó szemekkel,
ezért imádkozunk összetett kezekkel.
Olyan szeretetre méltó szép, kedves, igazságos és szellemes vagy,
amilyen ember rajtad kívül nincs még egy!
Névnapod alkalmából fogadd szívből jövő jó kívánságaimat
és ezeket a kegyes hazugságaimat!

legyen ünnep lelkednek minden nap és óra!
Kerülje a bánat örökre el házad,
érjen annyi boldogság mit ember csak kívánhat!
Boldog névnapot kívánok!

Tegyen pénzt a zsebedbe, vigyen boldogságot a szívedbe!
Vegyenek körül barátok, BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁNOK!
elküldtem hozzád az én angyalom.
Egy pillanatra kérlek figyelj reá,
mert a nevemben Boldog Névnapot Kíván!

öröm és szerencse örökké kísérjen.
Bú és bánat téged elkerüljön,
gondolatod, vágyad, álmod teljesüljön.
Boldog Névnapot!


növelje jókedved, éltesse szépséged!
Ünnepeljünk téged, ma van neved napja,
áldjon meg az Isten, kicsi ".....".

a boldogság szívárványa kísérje utadat!
Boldog Névnapot kívánok Neked,
a szeretet vezérelje minden lépésedet.

ez a legszebb ünneped.
Rózsa nyíljon utadon,
ezt kívánom, barátom!

Te nevedet örömmel zengi szánk.
Veled ünnepel az egész családod,
Mosolyogva fogad ma minden barátod.
Mivel már régóta vagyunk barátok
Én neked e pár sorral:
Boldog Névnapot kívánok!

Ma mindenki azt suttogja: Boldog Névnapot!
S azok akik igazán szeretnek,
Sok ilyen szép napot kívánnak Neked!

De az emlék már a holnap poharát tölti,
És a holnap most még csak álomvilág,
Ám a perc itt van, mosollyal nyit rád,
Hogy legyen erőd, legyen hited,
Amíg utadon terhedet viszed,
És tudj nevetni, játszani örömmel,
Hogy a holnap szeretni jöjjön el,
Napsugárral, esővel, szivárvánnyal,
A szívben tüzel, a kertben száz virággal,
S hogy legyen aki szeret, S ott van Veled,
Boldog névnapot kívánok Neked!

kisérjék életed fényesnél fényesebb szerencse csillagok!
Szeresd a percet, örűlj a mának,
vágyaid idővel valóra válnak!







