Alberobello város ) Olaszország

A város hírnevét a trullóinak köszönheti,

amelyek hengeres vagy négyszögletes alaprajzú épületek, süveges tetővel.

Kizárólag kőből építették, mindenféle kötőanyag

(például habarcs) és fa tartószerkezet mellőzésével.

A kis város kiépülésében

II. Giangirolamo di Acquaviva conversanói grófnak volt nagy szerepe,

aki segítséget nyújtott az itt letelepedő parasztoknak,

illetve Puglia más részeiről érkező menekülteknek.

Annak érdekében, hogy elkerülje a területén álló házak utáni adó megfizetését,

megparancsolta alattvalóinak, hogy csakis olyan épületeket húzzanak fel,

amelyeket az adószedők érkezésekor könnyen el lehet bontani,

majd távozásuk után gyorsan visszaépíteni.

A habarcs nélkül épült trullók tökéletesen megfeleltek elképzeléseinek.

Végül azonban fény derült a turpisságra,

és a nápolyi király börtönbe záratta a grófot adócsalás vádjával.

Alberobello továbbra is a conversanói grófok birtoka maradt,

akik kemény kézzel, saját törvényeik szerint uralkodtak.

A súlyos adóterhek és sorozatos kegyetlenkedések miatt

a város 1797-ben küldöttséget menesztett a király elé,

aki rövid idő alatt aláírta a város szabadságát jelentő dekrétumot.

A trullók jelentőségét és egyediségét az olasz kormány már 1910-ben elismerte,

ekkor nyilvánították műemléknek a Monti-negyedet.

  1996-ban az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította a trullókat,

azzal az indoklással, hogy régmúlt idők egyedi kultúrája fennmaradásának bizonyítékai,

amelyek révén sajátos városkép alakult ki Alberobellóban.

A trullo tulajdonképpen egy Alberobellóban és környékén szokásos lakóház forma:

kör alaprajzú, hengerfalú, kúpfedelű építmény, kéménye a tető csúcsán van.

A sátorkunyhó kőből épített változata.

A trullók a kis város egyértelmű nevezetességei,

amelyeknek a világörökségi helyszínné való nyilvánítását is köszönheti.

  Egyes kutatók a latin trullus szóból eredeztetik (jelentése torony).

  Az 1800-as évek második felében, Antonio De Simone helyi építész

a latin turrula szóból eredeztette a megnevezést,

amelynek jelentése torony, utalva ezzel az építmény csúcsos, tornyos alakjára.

A trullók eredete máig vitatott.

Annak ellenére, hogy Alberobellóban az első ilyen építmények

a 16. század közepén jelentek meg, a régészek azt valószínűsítik,

hogy a helyi lakosok már jóval korábban ismerték ezt az építkezési technikát.

Az első trulló Pugliában – a régészeti kutatások szerint –

a 10. században épült meg, a szomszédos Castellana területén.

Mivel a régió közel feküdt az ókori civilizációs központokhoz

(Görögország, Egyiptom), ahol már jóval időszámítás előtt

ismerték ezt az építési módszert, a régészek és történészek

azt feltételezik, hogy már az i. e. 3 évezredben,

meghonosodhattak a trullóépítési ismeretek a vidéken.

Maga a trullo primitív építmény képét nyújtja:

hengeres vagy négyszögletes alaprajzú épület süveges tetővel.

Kizárólag kőből építették, mindenféle kötőanyag

és fa tartószerkezet mellőzésével.

A látszólag primitív építmény azonban találékony megoldásokkal készült el,

s ezek alapján a 20. század moduláris építményei előfutárának is tekinthető.

A belső tér általában egy helyiségből áll,

a több szobás házak több trullo egybenyitásával alakultak ki.

. A trullók általános jellemzői a vastag falak,

amelyek noha a belső tér rovására mennek, mégis nagy haszonnal járnak,

hiszen ezáltal csak kisméretű nyílásokat lehet rajtuk vágni (ajtók, ablakok, szellőzők stb.),

ami a belső hőháztartás szabályozásában fontos szerepet játszik:

télen visszatartja a meleg levegőt, nyáron pedig hűvösen tartja a helyiséget.

A trullók építőanyaga a közeli kőfejtőkből származik.

Miután készen állt a szoba, hozzáláttak a süveg megépítéséhez,

ami az újabb építésű trullóknál négy sarokkövön támaszkodott.

Az építőmester ezt követően lapos építőkövekből

(chianche) felfelé csökkenő átmérőjű koncentrikus köröket épített.

Tulajdonképpen ez a trullók egyik érdekessége,

hogy a tető önmegtartó, nincs szüksége tartószerkezetre.

A süveg is két részből állt. A külső réteg trapéz alakú lapos kövekből épült fel

(chiancarelle vagy chiancole), amelyek a tetőcserép szerepét töltötték be.

Az így felépült süveg tetejére került a zárókő,

az úgynevezett serraglia, amelyet különbözőképpen díszítettek.

A trullók süvegeire került zárókövek dekoratív szerepet is betöltenek.

Általában három részből állnak: egy kúp alakú alapi részből,

amely lezárja az épület süvegét, egy laposabb átmeneti elemből,

amelynek szerepe a harmadik, tulajdonképpen dekoratív,

tehát változó alakú résznek a megtartása.

Ez utóbbi lehetett gömb, sokágú csillag, kúp, félgömb stb. alakú.

A süveg másik jellegzetessége, hogy különböző alakzatokat festettek rájuk.

 A felfestett motívumok lehettek archaikus, kultikus ábrázolások (olajfaág, búzakalász stb.),

mágikus töltetű szimbólumok (ötágú csillag, fordított szarvak stb.)

esetleg keresztény szimbólumok (Máriás jelképek, keresztek, monstranciák stb.)

vagy az állatövi jegyek ábrázolásai.