|
Alhambra a világ csodája. Hogy hányadik, nehéz lenne pontosan megállapítani, de az első tízben bizonyára benne van. Az andalúziai Darro folyó fölé magasodó hegytetőn elterülő erőd- és palotaegyüttest a keleti és a nyugati kultúra találkozóhelyeként is emlegetik. Vörös bástya falaival és égre meredő tornyaival kívülről talán egyhangúnak tűnhet, bent azonban csodálatosan díszített falak és művészi alkotások garmadája tárul a látogató elé.
 
Alhambra neve a "vörös város", illetve a "vörös vár" arab kifejezés
(Medinat al-Hamra) spanyolos változata.
A műemlék-együtteshez tartozik a fellegvár (Alcazaba),
a paloták (Alhambra) és a hegyen kívül épült királyi nyaralók (Generalife).
 Az Alcazaba (alcazár) már a 9. században védelmet nyújtott a helybélieknek, majd a 13. és a 14. században a Naszrida emírek palotákkal vették körül, illetve megtoldották egy kis várossal, ennek ma már csak a romjai láthatók.
Cordoba eleste (1232) után I. Muhammad vezetésével a függetlenedett granadai királyság tovább éltette az andalúziai mór kultúrát. Viszonylag szűk területre korlátozódott az építészetük, amit a díszítőművészet túlburjánzásával kompenzáltak (stukkók, mozaikok, áttört kövek, intarziás és festett famennyezetek, cseppkőboltozatok), ezt a kifinomult eljárást tartják egyesek a mór művészet rokokójának. Granada jellegzetes művészettörténeti hagyatékát alhambra-stílusnak is nevezik. Az utolsó jelentős egység, az Oroszlános udvar V. Muhammad (1354-1391) alatt nyerte el végső formáját.  Az Alhambra falainak stukkói leggyakrabban geometriai ábrákkal átszőtt arabeszkek. A természetből átvett levelek és indahálók végtelen sorát imitáló arabeszkek nem igénylik a szimmetriát, így bármely alakú és kiterjedésű felület látványos díszítésére alkalmasak. Az Alhamrában páratlan gazdagságban tárulnak elénk ezek az ornamentikus díszítőelemek, amelyek hatását főleg a hófehér felületeken virító kékkel, pirossal és az arannyal fokozták.
A keresztény hódítást követően az Alhambra mecsetjét felcserélték templomokra és egy rendházra.
A 18. században az épületkomplexum pusztulásnak indult és a tolvajok prédájává vált, amikor pedig már nem volt mit ellopni, koldusok költöztek az egykor dicsőséges falak közé. A napóleoni háborúk alatt az Alhambra egy részéből laktanyát csináltak, majd 1812-ben a kivonuló franciák felrobbantották.
Feltámadását többek között egy könyvnek köszönheti. Washington Irving, az amerikai író 1820-ban Spanyolországban tanulmányozta az Újvilág felfedezésére vonatkozó okmányokat. Véletlenül - vagy nem? - az akkor még romos Alhambrában kapott szállást, és itt írta meg
Az Alhambra meséi című elbeszélésfüzérét. A művelt világ felfigyelt az Ezeregyéjszaka világát fölelevenítő műre, és megindult a zarándoklat a mór-spanyol kultúra megmaradt emlékei felé. Az egyre fokozódó érdeklődés megmentette a teljes pusztulástól az Alhambrát, amelyet a restaurálás befejeztével 1870-ben nemzeti műemlékké nyilvánították.
 A palotaegyüttes négy részből áll, ezek: a Patio de Mexuar, a Mirtusz és az Oroszlános udvar, valamint az Udvarhölgyek udvara. A Mexuar (fogadóterem) a 14. századig tanácskozásra szolgált, illetve az emír által tartott audienciák előszobája volt. Innen léphettek be a kiválasztottak az Aranyszobába (Cuarto Dorado), majd pedig egy kerámia mozaikkal díszes átjárón keresztül a Palacio de Comares-be vagyis az uralkodó magánrezidenciájába. A Comares-palota közepén találjuk az elbűvölő Mirtusz-udvart és híres négyszögletes medencéjét.
Ez az Alhambra legnagyobb udvara (37x24 méter), melyet a kormányzás és a reprezentáció helyiségei vesznek körül. A járószint alatt alig pár centiméterre levő vízfelületen (hasonló a feszített víztükörhöz) mesébe illően tükröződnek a falak, az oszlopok meg a burjánzó növényzet. Az északi Comares-torony belsejében található az Áldások-terme, lefelé fordított bárkára emlékeztető famennyezetével. A Salon de Comares-ben fogadta az emír a keresztény küldötteket. A terem mennyezeti intarziája több mint 8000 cédrusfa darabból áll, és a csillagképeket, valamint az iszlám hét mennyországát ábrázolja.
 
A Mirtusz-udvar az Oroszlánok palotájába vezet.
Ennek közepén négy méter átmérőjű szökőkút van -
körívén 12 erőt és hatalmat sugalló márvány oroszlán köpi a vizet.
A patio (udvar) galériáját 124 márványoszlop tartja.
Egyik terme (Sala de Abencerrajes) valamikor véres leszámolás helye volt.
Az történt, hogy az Abencerrajes család feje
tiltott szerelmi viszonyba bonyolódott Zarayával,
Abu al-Hasszán kedvenc háremhölgyével,
ezért kiirtották az egész mór nemzetséget.
Az Oroszlános udvar leginkább arról nevezetes,
hogy két oldalán helyezték el az uralkodók háremét,
az úgynevezett "asszonytraktust".
A Mirtusz és az Oroszlános udvar között található a fürdő,
amelyhez két galéria és egy csarnokkal körülvett térség tartozik
a Torre del Peinadorig.
 
A Két nővér terme (Sala de las dos Hermanas) nevét a szökőkútját díszítő faragott márvány oszloppárról kapta. A nyolcszögletű teremhez egy kertre néző erkély csatlakozik. A másik helyiségben, az Ikerablakok termében a földig érő nyílászárók azt a célt szolgálták, hogy a háremhölgyek az ágyon fekve (dolgozva?) is gyönyörködhessenek a tájban. Hasonlóan pompás volt az 1520-ban kialakított császári hálószoba (Washington Irving állítólag ebben lakott, és itt szállta meg az ihlet).
A legrégebbi épségben maradt műemlék az 1527-ben épített - de soha be nem fejezett - reneszánsz palacio, V. Károly rezidenciája. Granadát 1492-ben foglalták vissza a spanyolok, és a király ennek emlékére építtette a hegy középső részén itáliai jellegű palotáját úgy, hogy az Alhambrát teljesen érintetlenül hagyta. A palota földszintjén ma az Alhambra Múzeum, emeletén pedig a Szépművészeti Múzeum működik.
A királyok nyaralóhelye a Generalife (az "építész kertje") volt. Itt nem az épületeken vagy azok díszítésén, inkább a természet szépségén van a hangsúly. A Medence-udvarban és a Szultánok kertjében a szökőkutakat kanyargós ösvények, facsemeték és -matuzsálemek, fazonra nyírt sövények, valamint virágágyak százai veszik körül. A legenda szerint az itt látható hétszáz esztendős ciprusfa tövében kapta rajta hűtlenségen Abu al-Hasszán szépséges és imádott Zarayáját. A csábítás kertjében manapság legfeljebb a kultúrával kerülhetünk intim kapcsolatba: nyaranta komolyzenei koncerteket és táncfesztiválokat tartanak a varázslatos díszletek között.
Takács Ferenc
Fotók: Szaka József
|
