Oldalak

Alhambra - Granada

 

Séta a granadai Alhambrában

 

Alhambra a világ csodája. Hogy hányadik, nehéz lenne pontosan megállapítani, de az első tízben bizonyára benne van. Az andalúziai Darro folyó fölé magasodó hegytetőn elterülő erőd- és palotaegyüttest a keleti és a nyugati kultúra találkozóhelyeként is emlegetik. Vörös bástya falaival és égre meredő tornyaival kívülről talán egyhangúnak tűnhet, bent azonban csodálatosan díszített falak és művészi alkotások garmadája tárul a látogató elé.


Alhambra neve a "vörös város", illetve a "vörös vár" arab kifejezés

(Medinat al-Hamra) spanyolos változata.

A műemlék-együtteshez tartozik a fellegvár (Alcazaba),

a paloták (Alhambra) és a hegyen kívül épült királyi nyaralók (Generalife).

Az Alcazaba (alcazár) már a 9. században védelmet nyújtott a helybélieknek, majd a 13. és a 14. században a Naszrida emírek palotákkal vették körül, illetve megtoldották egy kis várossal, ennek ma már csak a romjai láthatók.
Cordoba eleste (1232) után I. Muhammad vezetésével a függetlenedett granadai királyság tovább éltette az andalúziai mór kultúrát. Viszonylag szűk területre korlátozódott az építészetük, amit a díszítőművészet túlburjánzásával kompenzáltak (stukkók, mozaikok, áttört kövek, intarziás és festett famennyezetek, cseppkőboltozatok), ezt a kifinomult eljárást tartják egyesek a mór művészet rokokójának. Granada jellegzetes művészettörténeti hagyatékát alhambra-stílusnak is nevezik. Az utolsó jelentős egység, az Oroszlános udvar V. Muhammad (1354-1391) alatt nyerte el végső formáját. Az Alhambra falainak stukkói leggyakrabban geometriai ábrákkal átszőtt arabeszkek. A természetből átvett levelek és indahálók végtelen sorát imitáló arabeszkek nem igénylik a szimmetriát, így bármely alakú és kiterjedésű felület látványos díszítésére alkalmasak. Az Alhamrában páratlan gazdagságban tárulnak elénk ezek az ornamentikus díszítőelemek, amelyek hatását főleg a hófehér felületeken virító kékkel, pirossal és az arannyal fokozták.
A keresztény hódítást követően az Alhambra mecsetjét felcserélték templomokra és egy rendházra.
A 18. században az épületkomplexum pusztulásnak indult és a tolvajok prédájává vált, amikor pedig már nem volt mit ellopni, koldusok költöztek az egykor dicsőséges falak közé. A napóleoni háborúk alatt az Alhambra egy részéből laktanyát csináltak, majd 1812-ben a kivonuló franciák felrobbantották.
Feltámadását többek között egy könyvnek köszönheti. Washington Irving, az amerikai író 1820-ban Spanyolországban tanulmányozta az Újvilág felfedezésére vonatkozó okmányokat. Véletlenül - vagy nem? - az akkor még romos Alhambrában kapott szállást, és itt írta meg
Az Alhambra meséi című elbeszélésfüzérét. A művelt világ felfigyelt az Ezeregyéjszaka világát fölelevenítő műre, és megindult a zarándoklat a mór-spanyol kultúra megmaradt emlékei felé. Az egyre fokozódó érdeklődés megmentette a teljes pusztulástól az Alhambrát, amelyet a restaurálás befejeztével 1870-ben nemzeti műemlékké nyilvánították.


A palotaegyüttes négy részből áll, ezek: a Patio de Mexuar, a Mirtusz és az Oroszlános udvar, valamint az Udvarhölgyek udvara. A Mexuar (fogadóterem) a 14. századig tanácskozásra szolgált, illetve az emír által tartott audienciák előszobája volt. Innen léphettek be a kiválasztottak az Aranyszobába (Cuarto Dorado), majd pedig egy kerámia mozaikkal díszes átjárón keresztül a Palacio de Comares-be vagyis az uralkodó magánrezidenciájába. A Comares-palota közepén találjuk az elbűvölő Mirtusz-udvart és híres négyszögletes medencéjét.

Ez az Alhambra legnagyobb udvara (37x24 méter), melyet a kormányzás és a reprezentáció helyiségei vesznek körül. A járószint alatt alig pár centiméterre levő vízfelületen (hasonló a feszített víztükörhöz) mesébe illően tükröződnek a falak, az oszlopok meg a burjánzó növényzet. Az északi Comares-torony belsejében található az Áldások-terme, lefelé fordított bárkára emlékeztető famennyezetével. A Salon de Comares-ben fogadta az emír a keresztény küldötteket. A terem mennyezeti intarziája több mint 8000 cédrusfa darabból áll, és a csillagképeket, valamint az iszlám hét mennyországát ábrázolja.

 


A Mirtusz-udvar az Oroszlánok palotájába vezet.

Ennek közepén négy méter átmérőjű szökőkút van -

körívén 12 erőt és hatalmat sugalló márvány oroszlán köpi a vizet.

A patio (udvar) galériáját 124 márványoszlop tartja.

Egyik terme (Sala de Abencerrajes) valamikor véres leszámolás helye volt.

Az történt, hogy az Abencerrajes család feje

tiltott szerelmi viszonyba bonyolódott Zarayával,

Abu al-Hasszán kedvenc háremhölgyével,

ezért kiirtották az egész mór nemzetséget.

Az Oroszlános udvar leginkább arról nevezetes,

hogy két oldalán helyezték el az uralkodók háremét,

az úgynevezett "asszonytraktust".

A Mirtusz és az Oroszlános udvar között található a fürdő,

amelyhez két galéria és egy csarnokkal körülvett térség tartozik

a Torre del Peinadorig.


A Két nővér terme (Sala de las dos Hermanas) nevét a szökőkútját díszítő faragott márvány oszloppárról kapta. A nyolcszögletű teremhez egy kertre néző erkély csatlakozik. A másik helyiségben, az Ikerablakok termében a földig érő nyílászárók azt a célt szolgálták, hogy a háremhölgyek az ágyon fekve (dolgozva?) is gyönyörködhessenek a tájban. Hasonlóan pompás volt az 1520-ban kialakított császári hálószoba (Washington Irving állítólag ebben lakott, és itt szállta meg az ihlet).


A legrégebbi épségben maradt műemlék az 1527-ben épített - de soha be nem fejezett - reneszánsz palacio, V. Károly rezidenciája. Granadát 1492-ben foglalták vissza a spanyolok, és a király ennek emlékére építtette a hegy középső részén itáliai jellegű palotáját úgy, hogy az Alhambrát teljesen érintetlenül hagyta. A palota földszintjén ma az Alhambra Múzeum, emeletén pedig a Szépművészeti Múzeum működik.
A királyok nyaralóhelye a Generalife (az "építész kertje") volt. Itt nem az épületeken vagy azok díszítésén, inkább a természet szépségén van a hangsúly. A Medence-udvarban és a Szultánok kertjében a szökőkutakat kanyargós ösvények, facsemeték és -matuzsálemek, fazonra nyírt sövények, valamint virágágyak százai veszik körül. A legenda szerint az itt látható hétszáz esztendős ciprusfa tövében kapta rajta hűtlenségen Abu al-Hasszán szépséges és imádott Zarayáját. A csábítás kertjében manapság legfeljebb a kultúrával kerülhetünk intim kapcsolatba: nyaranta komolyzenei koncerteket és táncfesztiválokat tartanak a varázslatos díszletek között.

Takács Ferenc
Fotók: Szaka József

 

Alhambra - Granada hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
 
 

 

 

" Barát,
aki
éltünkbe
hoz száz
örömet
és csodát,
ha van
barátod,
majd
meglátod
egyre
szebb lesz
a világ."
 


" Add meg
minden
napnak
az esélyt,
hogy
életed
 legszebb
napja
legyen."



" Van úgy,
hogy,
megváltoznak
a szavak,
mert nem
tudjuk
mit hoz
a holnap.
Árkokat
ás amik
elválasztanak,
vagy hidakat
emel, amik
még jobban
összekötnek."



" Van az
emberi
szívnek egy
halk szavú,
előkelő
vendége
néha: az
emlékezés."



Az élet attól
szép,hogy
bármi
megtörténhet,
és attól
nehéz,hogy
meg is
történik."



" Milyen
öröm
örömet
okozni,s az
emberek
mégis
milyen
ritkán
szánják rá
  magukat. "
/ Németh
   László /



" Egy kedves
szó olyan,
mint a
 tavaszi
napsütés."



" Az a tudat,
hogy
szerethetsz
és szeretnek,
olyan
 melegséget ,
gazdagságot
az életnek,
amit
semmi más
nem pótol. "



" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."


 

0.019 mp