Wass Albert: Ősz

Valahol már az ősz dalolgat,
és hullanak a gesztenyék,
vad szél-fiuk lombot karolnak,
s kacagva hintik szerte-szét,

valaki jár a szürkületben,
s szívében őszi dal fakad,
valaki búcsúval köszönti
a messze-szálló darvakat,

valaki áll a fenyves alján,
s a szeme könnyel lesz tele...
szél sír a park arany-avarján,
s koppanva hull a gesztenye.

Alkony oson már a fák lombja alól,
A nyár hegedűjén az ősz bánata szól.
Fák lombja alól táncolva az ősz jön,
S a rőt koszorút megrázza a törzsön.
Táncolva az ősz jön s mint felleg a hegyre
Vállamra borulnak
Az ősz meg az este.
Az ősz meg az este.
Juhász Gyula

Mondok neked szépet
ragyogó meséket
nap aranyát neked adom
s az eget, a kéket

Nézd, a nap sugara
ragyog még a tájra
édes-meleg búcsúcsókot
hint a fűre, fára

Arany most itt minden
osztozunk a kincsen
és akinek nincs belőle
adunk majd mi ingyen.

   Várnai Zseni

AZ ŐSZT SZERETEM: Nadányi Zoltán

Az őszt szeretem, fény és dal halálát,
Mikor a napfény egyre hidegebb,
Mikor a varjak a rétet beszállják,
Varjak a rétet, felhők az eget.

Az őszt szeretem, mikor az égbolton
Távozó gólyák tábora tolong
S dalol, dalol kacagva, sírva, folyton
A szél, e síró-kacagó bolond.

Az őszt szeretem, amikor a lomha,
Nagy ködök ülnek völgyre, hegyre le;
Reáfuvall egy sóhaj fűre, lombra
S a fű, a lomb mind elsárgul bele.

Az őszt szeretem, amikor a fákon
Dér csillog és csörömpöl a bokor;
Mikor eső szemerkél egyre... S látom,
Hogy más is hervad, más is haldokol...

Ősz van, hullanak a sárga falevelek,

betöltik gazdagon utcákat, tereket.

Szóródik szét, mint ezernyi aranytallér

a fák lombja, koronája... földet ér.

Ragyognak a szikrázó napsütésben,

elmúlt a nyár, most az ősz menetel.

A csillogó falevelek egymásba ölelkezve

,a földet aranybársony takaróként lepik el.

Ropják táncukat az őszt köszöntve,

a langyos szélben vígan repkedve.

Hiába minden, itt van már az ősz,

ez a tarkabarka varázs , nálunk időz.

A kopasz ágak közt átszűrődik a napsugár,

már rég búcsút intett nekünk a nyár.

Ősz királynő színre lépett,elfoglalta trónját,

könyörtelen,kíméletlen,máris munkához lát.

Szolgájának parancsot ád,keverjen festéket

-aranysárgán, barnán,bordón látná a tájképet.

Szelet rendel,aki rázza majd a fákat,

széttépi a színpompázó bús lombkoronákat!

A falevél mind lehulljon,ez a parancsa,

virág hajtsa sziromfejét,dermedt virágágyra.

A természet belenyugvón,fogadja a döntést,

csak éjszaka, magányában,hullatja a könnyét.

Küldetését elvégezvén,eltávozik önként,

Ősz királynő betartja a természeti törvényt.

Bukfencet vetve búcsúzott el a nyár,

ősz lépett helyébe erdeink színpadán.

 Megpihen minden most egy percre,

vidám zsongás helyett, megnyugtató csend lett.

Amerre nézek,színek kavalkádja:

csokoládé,vérvörös,fénylő narancssárga.

Haladok előre a ropogó avarban,

levelek tengerében fürösztöm a talpam.

 Hűs, őszi fuvallat oson el éppen,

 táncoló falevelek mulatnak az égen.

Gyökeret eresztek, s táncukat nézem,

tölgy,dió,mogyoró, keringőt jár nékem.

 Szemeimben izzott a lemenő Nap parazsa,

megsárgult, vöröslött az égi lombkorona.