Oldalak

Alvás egészségesen

 

Azzal tisztában vagyunk, hogy az alvásra szüksége van a szervezetünknek,

és azt is megtapasztalhatta már mindenki,

hogy mennyire befolyásolja a mindennapjainkat,

ha nem tudjuk megfelelően kipihenni magunkat.

Az alvászavar fejfájást, ingerlékenységet, koncentrációhiányt,

de akár lelki válságot is képes előidézni, ha túl sokáig áll fent.

Ha viszont törekszünk a rendszeres és elegendő alvásra,

az itt felsorolt 10 tényezővel számolhatunk.

 

1. Egészséges és erős szív sok alvással

Egészségesebbé teheted a szíved, ha minden nap alszol 7-9 órát. A szívroham és stroke leggyakrabban a hajnali órákban alakul ki. Ez azzal magyarázható, hogy az alvás hatással van az erekre. Tehát az alváshiány összefüggésben áll a vérnyomás és a koleszterinszint csökkenésével, illetve az összes kockázati tényezővel, ami szívbetegséghez vezethet.

2. Elegendő alvással megelőzhető a rák

Az éjszakai műszakban dolgozó embereknél nagyobb a kockázata az emlő- és vastagbélrák kialakulásának. A kutatók szerint kapcsolat van a szervezet melatonin szintje és az éjszakai fényhatás között. Tehát azok, akik éjszaka is ki vannak téve a nappalihoz hasonló fényeknek, befolyásolják a szervezet melatonin szintjét.

Ez a hormon felelős az álmosságért, másrészt úgy vélik, véd a rák ellen, mivel képes visszaszorítani egy daganat növekedését. A melatonin termelődéséhez sötétre van szükség, éppen ezért nagyon fontos, hogy a hálószobába alvás közben minél kevesebb fény szűrődjön be.

 

 

3. Az alvás csökkenti a stresszt

Az alváshiány növeli a stresszt. A szervezet ingerküszöbe lecsökken és érzékenyebbé válik az őt érő környezeti hatásokra. Ezzel együtt emelkedik a vérnyomás és beindul a stresszhormon termelődése. Ezek együttesen növelik a szívinfarktus és az agyvérzés kialakulásának kockázatát. Illetve a stresszhormon felhalmozódása megnehezíti az alvászavar kezelését.

4. Alvás hatására csökken a gyulladás szervezetünkben

A stresszhormon szintjének emelkedésével könnyebben alakulhat ki gyulladás a testben, így nagyobb eséllyel jelentkezik szívbetegség, rák vagy cukorbetegség. Másrészt ezzel magyarázható a szervezet öregedésének felgyorsulása.

5. Az alvás energetizál

Egy pihentető éjszakai alvás után újult erővel, frissen indul a nap. Ezt az energiát kell felhasználni arra, hogy aktívan tudjuk tölteni az egész napot. A szellemi és/vagy fizikai munkától fáradt szervezet könnyebben merül álomba és tudja kipihenni magát.

6. Memóriaélénkítő alvás

A kutatók nem tudják a pontos okát, hogy miért álmodunk alvás közben. Az viszont bizonyos, hogy amíg a szervezet pihen az éjszaka, addig az agyunk folyamatosan dolgozza fel az új információkat. Összeköti az eseményeket az ingerrel, az érzésekkel és az emlékezettel. Éppen ezért az álom és a mély alvás fontos időszak az agy számára, hogy élénkítse a memóriát és létrehozza a kapcsolatokat, amellyel ismét felidézhetővé válnak az emlékek.

 

 

7. Az alvás képes elősegíteni a fogyást

A tudósok megfigyelték, hogy azok, akik kevesebb, mint hét órát alszanak naponta, általában túlsúlyosak. Úgy vélik, hogy az alváshiány hatással van a szervezet hormonháztartására, és köztük azokra a hormonokra is, melyek az étvágyunkért felelősek.

8. Délutáni szieszta, hogy vágjon az eszed

A délutáni alvásokat nem csak azért érdemes beiktatni a napjainkba, hogy kevesebb koffeinre legyen szükségünk és kávé nélkül is át tudjuk vészelni a még ránk váró néhány órát. A szieszta nem csak a szervezetet frissíti fel, de megvédi az egészségünket, javítja az állóképességünket és sokkal aktívabbá tesz. Kutatások igazolják, hogy azokban az országokban, ahol rendszeres a szieszta sokkal alacsonyabb a stresszes emberek száma. Ezen kívül kimutatták, hogy javítja a kognitív funkciókat, a hangulatot.

 

9. Elkerülhető a depresszió némi alvással

Az alvás számos a szervezetben lejátszódó kémiai hatást befolyásol, köztük a szerotonin termelődését. A boldogság hormonjának tartott szerotonin alacsony szintje elősegíti a depresszió kialakulását. Ellenben, ha megfelelő mennyiségben van jelen, aktívakká és kiegyensúlyozottakká válunk.

 

 

10. Rekonstrukciós munkálatok alvás közben

Az éjszakai pihenés során a szervezetünknek van ideje kijavítani a hibákat és helyrehozni a nap során kialakult problémákat. Többek között a stressz, az ultraibolya sugarak és más környezeti hatások káros hatását. Amíg alszunk, több fehérje termelődik a sejtekben, amik képesek helyreállítani ezeket a sérüléseket.

 

Forrás: napidoktor.hu

 

Alvás egészségesen hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
 
 

 

 

" Barát,
aki
éltünkbe
hoz száz
örömet
és csodát,
ha van
barátod,
majd
meglátod
egyre
szebb lesz
a világ."
 


" Add meg
minden
napnak
az esélyt,
hogy
életed
 legszebb
napja
legyen."



" Van úgy,
hogy,
megváltoznak
a szavak,
mert nem
tudjuk
mit hoz
a holnap.
Árkokat
ás amik
elválasztanak,
vagy hidakat
emel, amik
még jobban
összekötnek."



" Van az
emberi
szívnek egy
halk szavú,
előkelő
vendége
néha: az
emlékezés."



Az élet attól
szép,hogy
bármi
megtörténhet,
és attól
nehéz,hogy
meg is
történik."



" Milyen
öröm
örömet
okozni,s az
emberek
mégis
milyen
ritkán
szánják rá
  magukat. "
/ Németh
   László /



" Egy kedves
szó olyan,
mint a
 tavaszi
napsütés."



" Az a tudat,
hogy
szerethetsz
és szeretnek,
olyan
 melegséget ,
gazdagságot
az életnek,
amit
semmi más
nem pótol. "



" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."


 

0.011 mp