Oldalak

Angliai zöld gyermekek és az indigó gyerekek

Az angliai zöld gyermekek

Az angliai Woolpitban fellelt gyerekek története egyike a világ legrejtélyesebb eseteinek, melyre máig nem találtak magyarázatot a történészek. Bár ma sokan a folklór és az ősi pogány hagyományok folyományának tartják a különös históriát, a helybéliek és a krónikások hiszik, hogy mindez valóban megtörtént.

Ralph of Coggeshall krónikairó, aki az angliai Essex grófságban lévő coggeshalli monostorban foglalta írásba feljegyzéseit, egy különös történetről számol be, mely a szomszédos Suffolk grófságbeli, most Woolpitnak nevezett faluban játszódott le. „Nemrégiben - írja 1210 táján keletkezett krónikájában – Saint Mary’s of the Wolfpitsnél, egy bányagödör közelében egy fiúra és egy leányra bukkantak, akiknek zöld volt a bőrük.”
 
Minthogy a gyerekek nem értették, amit a helyiek mondtak, a falusiak a helybeli urasághoz, Richard De Calne-hoz kísérték őket. A két gyerek eleinte csak keservesen sírt, és semmit sem volt hajlandó enni, amikor azonban meglátták a frissen leszedett babot, jelbeszéddel a falubeliek értésére adták, hogy szívesen ennének belőle.
Hosszú időn át egyebet sem ettek. A kisfiú nemsokára meghalt, de a leányka szépen fejlődött, és lassacskán elvesztette zöld színét. Bár sokáig élt Sir Richard udvartartásában, az uraság és családja szerint viselkedését tekintve mindvégig zabolátlan és meglehetősen furcsa maradt.
A leányka később, miután elsajátította a helyiek nyelvét, elmondta, hogy az övéi olyan országban élnek, ahol sohasem süt a nap, és ahol mindenki zöld színű. Ő és kisöccse a birkákat legeltették, de az állatok nyomában egyszer csak egy nagy barlanghoz érkeztek, ahonnan harangzúgás hallatszott.
A hang nyomába eredtek, és végül napsütötte helyre kerültek, ahol a nagy fényességtől megtántorodtak, és mindaddig a földön feküdtek, amíg a falusiak rájuk nem találtak.
Ralph krónikaíró társa, William of Newburgh - a yorkshire-i Newburghban egyébként egy híres monostor található -, aki néha továbbszőtte Ralph elbeszéléseinek fonalát, olyan részletekkel egészítette ki az előbbi történetet, melyek Ralph beszámolójában ugyan nem szerepelnek, de mástól aligha szerezhette meg őket.
Elég az hozzá, William szerint a két gyermek aratás idején került elő, István király uralkodása alatt, vagyis 1135 és 1154 között. Mindketten megtanultak angolul, és a leány később feleségül ment egy Lynnből - ma King's Lynn, Norfolk grófságban - származó férfihoz. Azt mondta, hazáját Szent Márton földjének hívják, lakói pedig keresztények. A nap náluk nem kel fel, de a messzeségben egy fényben úszó ország látható, melyet széles folyó választ el az övéktől.
Ralph mint megtörtént esetet adja elő a két gyermek történetét. Néprajzi elemzők szerint a történet mögött a hagyományosan zöld színű öltözéket viselő tündérekkel kapcsolatos régi hiedelmek húzódhatnak meg, ami mögött pedig a pogány túlvilág sejlik fel, ahová egy nagy barlangon át lehet lejutni, és ahonnan elbűvölő zene szűrődik ki. Később sokan tartották úgy, hogy a gyermekek - ha valóban léteznek - a túlvilágról érkeztek, esetleg egy másik dimenzióból, mely hasonló a miénkhez, csupán apró különbségek fedezhetők fel.
Az egyik legvalószínűsíthetőbb magyarázat azonban mindezek ellenére is az lehet, miszerint a gyerekek szülei meghaltak, miután az árvák hosszú időn keresztül kóboroltak magatehetetlenül a környék erdőiben és alagútjaiban.



Az angliai Woolpit a zöld gyermekeknek köszönhetően ma is legendás látványosság, melyet előszeretettel keresnek fel a misztikus történetek szerelmesei. A városka lakói sem felejtették el a különös történetet, az egyik bolt például cégérével állít emléket a falu határában megtalált lánynak és fiúnak.

 

Az indigó gyerekek

 

Különcök, hiperaktívak, nehezen nevelhetők.

Általában így nevezik őket, pedig csak a hazugságot és a kényszert nem viselik el.

Azért születnek a Földre,

hogy magukkal hozott bölcsességükkel és jóságukkal jobbá tegyék a világot.

Az indigó gyerekek feladata az, hogy szeretetet közvetítsenek

és az anyagiassággal szemben az érzelmek felé fordítsák az emberek figyelmét.

 Persze vannak, akik rossz néven veszik az általuk képviselt változásokat

és jobban szeretnék, ha a gyerekek alkalmazkodnának a régi rendhez.

Mivel az indigó gyerekeket nem lehet rákényszeríteni olyasmire,

ami tisztességtelen vagy beállítottságukkal ellentétes,

hát hamar megkapják a bélyeget:

nevelhetetlenek, betegek,

hiperaktivitással társuló figyelemzavaros rendellenességben szenvednek,

ezért csak gyógyszerrel lehet beilleszkedésre kényszeríteni őket.

Pedig valójában mindenki számára egyfajta egészséges szerepmintát nyújtanak.

 
 

Jellemzőik 
Sok pozitív tulajdonsággal rendelkeznek, és rengeteg többletet nyújthatnak a családjuk és tágabb közösségük számára - persze csak ha nem nyomják el őket. Az edinburghi királyi kórházban dolgozó dr. David Weeks ezeregyszáz ilyen "különc" gyermek részvételével lefolytatott vizsgálata során azt állapította meg, hogy

mindannyian rendelkeznek három alapvető tulajdonsággal:

erős akaratuk van, jó a humorérzékük és kreatív képzelőerővel bírnak.

Emellett kevesebb egészségi problémával küzdenek,

mint a népesség döntő többsége, így várhatóan hosszabb ideig is élnek majd.

Dr. Weeks úgy találta, hogy a "különcök" általában jó kedélyűek, idealisták

, tele vannak világjobbító tervekkel, és egyfajta alapvető kíváncsisággal,

ami hajtja őket, ezáltal megfeledkeznek

a mindennapi élet bosszúságairól és megpróbáltatásairól.

Például nem érnek rá olyasmivel foglalkozni,

hogy - mondjuk - reggelente bevessék az ágyukat.

 

A büntetés nem megoldás
Ezeket a gyerekeket túl gyakran büntetik meg, gyakran szidják össze, túl gyakran gúnyolják ki - ha nem otthon, akkor az iskolában. Lassan szégyellni kezdik azt, hogy kik ők. Viselkedésbeli problémáik nagy része sokkal inkább a szégyen és az érzelmi túlkapások miatti trauma, mintsem az állítólagos figyelemzavaruk eredménye. "A figyelemzavaros rendellenesség nem eredményez törvényszegést vagy vandalizmust" - állítja Jeffrey Freed, a "Jobb agyféltekés gyermekek egy bal agyféltekés világban" című, angolul megjelent könyv szerzője, hozzátéve: "a megbélyegzés és a megszégyenítés azonban kiválthatja az ilyen devianciát is".


Rengeteg indigó gyermek rendelkezik művészi adottságokkal. Ez nem meglepő, hiszen a művészet jobb agyféltekés tevékenység, és az indigó gyerekek esetében mindig ez az agyfélteke domináns. A tehetségük sokkal inkább az alkotásban nyilvánul meg, nem pedig a művészetek (bal agyféltekés) tanulmányozásában. Tehát lehet, hogy egy indigó gyermek megbukik a zeneiskolában, mivel képtelen szolmizálni, viszont később belső érzékei segítségével gyönyörű melódiákat komponál.
 

 

Angliai zöld gyermekek és az indigó gyerekek hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
 
 

 

 

" Barát,
aki
éltünkbe
hoz száz
örömet
és csodát,
ha van
barátod,
majd
meglátod
egyre
szebb lesz
a világ."
 


" Add meg
minden
napnak
az esélyt,
hogy
életed
 legszebb
napja
legyen."



" Van úgy,
hogy,
megváltoznak
a szavak,
mert nem
tudjuk
mit hoz
a holnap.
Árkokat
ás amik
elválasztanak,
vagy hidakat
emel, amik
még jobban
összekötnek."



" Van az
emberi
szívnek egy
halk szavú,
előkelő
vendége
néha: az
emlékezés."



Az élet attól
szép,hogy
bármi
megtörténhet,
és attól
nehéz,hogy
meg is
történik."



" Milyen
öröm
örömet
okozni,s az
emberek
mégis
milyen
ritkán
szánják rá
  magukat. "
/ Németh
   László /



" Egy kedves
szó olyan,
mint a
 tavaszi
napsütés."



" Az a tudat,
hogy
szerethetsz
és szeretnek,
olyan
 melegséget ,
gazdagságot
az életnek,
amit
semmi más
nem pótol. "



" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."


 

0.015 mp