Oldalak

Arcismeret

 

Ami kint, az bent

Az arcolvasás vagy más néven fiziognómia ősi tudománya

több ezer éves múltra tekint vissza.

Már az ókori tudósok is végeztek ezzel kapcsolatos tanulmányokat,

az első ismert arcelemzéseket a kínai orvosok készítették.

A fiziognómia világméretű elterjedése

a svájci Johann Kaspar Lavaternek köszönhető,

aki műveiben összefoglalta az arcelemzés évszázados tapasztalatait.

Az arcdiagnosztika az embert arcvonásai,

testformája és általában véve külső jegyei alapján ítéli meg,

ezáltal betekintést nyújt a személyiség rejtett igazságaiba,

a múltba, a jelenbe és a jövőbe.

A keleti fiziognómia szerint minden ember

saját fejlődésének két lábon járó története.

A környezet, ahol nevelkedtünk, a bennünk zajló lelki folyamatok,

a szüleink érdemei és hibái, és mindaz,

amit életünk során tapasztalunk, megjelenik az arcunkon is.

Az arcdiagnosztika a lelki, a testi és a szellemi folyamatokat együttesen vizsgálja,

s ezek függvényében ad pontos képet az ember jelleméről,

viselkedéséről és egészségéről.

Így tehát arcunk olyan,

akár egy önéletrajz, ami mindenki számára nyitott és olvasható.

 

Miről árulkodnak a kozmikus elemek?

A kínai filozófia szerint öt,

energetikailag is összefüggő elem befolyásolja az életünket

és testünk működését születésünktől kezdve egészen a halálunkig:

a Fa, a Víz, a Tűz, a Föld és a Fém.

Az arcunk is az öt alapelem keveréke

és a domináns elem függvénye,

hogy valójában milyen karakterek vagyunk.

 

Föld arc

Jellemzői:

széles állkapocs, széles homlok,

kis orr, lapos, hosszú szemöldök, nagy szemek.

Híres Föld arcok: Katarina hercegnő, Kate Winslet.
 

AFP


A Föld arcúak életében elsődleges szempont a biztonság és a stabilitás.

Fő jellemvonásaik a megbízhatóság, az empátia, az őszinteség,

a figyelmesség és a kedvesség.

Az ilyen típusú karakterek általában módszeresek,

tudatosak, racionálisak,és két lábbal a földön járnak.

Ugyanakkor félénkek is, így eltarthat egy ideig,

amíg megnyílnak mások előtt, ám ha ez sikerül,

hűségesek és kitartóak. 

Mélyérzésűek, szeretnek a dolgok mögé látni,

ám rendkívül érzékenyek, így ha valaki megbántja őket,

nehezen bocsátanak meg.

Mivel erősen fejlett az igazságérzetük, nem kedvelik a csalókat,

és pontosan meg tudják különböztetni az életben

a jó és a rossz dolgokat.

A szerelemben hűségesek, odaadóak,

és legfőbb törekvésük a boldog családi háttér megteremtése.



A Tűz arc

Jellemzők:

telt, kerek arc, ragyogó szemek, széles állkapocs,

hegyes áll, széles ajkak.

Híres Tűz arcok: Catherine Zeta-Jones, Kylie Minogue, Beyoncé.

AFP


Alapvető érzelmeik közé tartozik a spontaneitás, a kalandvágyás és a szenvedély. 

Akinek az arcában a tűz elem uralkodik,

rendkívül extrovertált személyiség,

és szeret a figyelem középpontjában állni.

Ezek a típusok gyakran művészi vénával megáldottak,

és intenzíven vágynak a szereplésre.

Életük nyitott könyv, élvezik az örömteli pillanatokat,

ám ha a dolgok unalmassá válnak, azonnal továbbállnak,

és új kihívásokat keresnek. 

A Tűz arcú személyiségek szerelmi életét drámai veszekedések

és édes kibékülések jellemzik, szenvedélyes szeretők,

akik hajlamosak a túlzott féltékenységre.

Vezető típusok, céljaik elérése érdekében mindent megtesznek,

és gyakran kockáztatnak, ám sokszor feleslegesen.

 

Víz arc

Jellemzői:

mélyen ülő, csillogó szemek, hosszú szempillák, magas homlok,

vékony, kifejező szemöldök, széles száj, hegyes áll.

Híres Víz arcok: Renée Zellweger, Samantha Cameron.

 

AFP


Rugalmas, alkalmazkodó, jó társaság, aki élvezi a változatosságot,

a változást, és rendkívül intuitív, figyelmes személyiség.

A Víz arcúakat kreativitás, bölcsesség, határozottság

és érzékenység jellemez, fontosak számukra a hagyományos értékek,

csakúgy, mint az otthon és a család.

Ugyanakkor hajlamosak túlgondolni a dolgokat,

életük során sokszor szembesülnek a félelemmel,

a bizonytalansággal, és emiatt gyakran megtorpannak.

Fontos jellemvonásuk a szabadságvágy, a függetlenség,

és bár nyitott, életvidám személyiségnek tűnnek,

valójában titokzatosak és kiismerhetetlenek,

akik nehezen mutatják ki az érzelmeiket.



A Fa arc

Jellemzői:

magas homlok, erős állkapocs, közel fekvő szemek,

hosszú, egyenes orr, keskeny száj.

Híres Fa arcok: Jennifer Aniston, Sarah Jessica Parker, Madonna.

AFP


Impulzív, ambiciózus, optimista és magabiztos személyiségek.

Akiknek az arcában a fa elem dominál, jellemzően törtető személyiségek,

és ha akadályoztatva érzik magukat a céljaikban,

ingerlékennyé, dühössé, sőt kegyetlenné is válhatnak.

Jó döntéshozók, igazi vezető típusok,

akik szeretnek parancsolgatni és másokat elnyomni,

határozottságuk sokszor makacssággal is párosul.

Idealisták, erős kritikai érzékkel rendelkeznek

önmagukkal és másokkal szemben, emellett ösztönös

és optimista emberek, akik igénylik a függetlenséget.

 


A Fém arc

Jellemzői:

kicsi, mélyen ülő szemek, kiemelkedő felső arccsont,

vékony ajkak, éles orrnyereg.

Híres Fém arcok:  Cheryl Cole, Gwyneth Paltrow.

 

AFP


Önálló, határozott, kitartó, spontán és erős személyiségek,

ám másokkal szemben gyakran zárkózottak, hűvösek és tartózkodóak.

A Fém arcú emberek jó üzleti érzékkel rendelkeznek,

éles eszűek, döntéseikben józan ítélőképességűek,

ám sokszor túl sokáig mérlegelnek.

Munkájukat erős önfegyelem, kemény akaraterő és pontosság jellemzi.

Érzelmeiket tekintve gyakran bizonytalanok, önértékelési gondokkal küszködnek,

és sokszor képtelenek megfelelni az elvárásoknak,

hisz a tökéletességre törekszenek. 

Nehéz közel férkőzni a szívükhöz,

ám ha biztonságban érzik magukat, megnyílnak,

és mélyebb érzésekről is tanúbizonyságot tesznek.

 

Arcismeret hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
 
 

 

 

" Barát,
aki
éltünkbe
hoz száz
örömet
és csodát,
ha van
barátod,
majd
meglátod
egyre
szebb lesz
a világ."
 


" Add meg
minden
napnak
az esélyt,
hogy
életed
 legszebb
napja
legyen."



" Van úgy,
hogy,
megváltoznak
a szavak,
mert nem
tudjuk
mit hoz
a holnap.
Árkokat
ás amik
elválasztanak,
vagy hidakat
emel, amik
még jobban
összekötnek."



" Van az
emberi
szívnek egy
halk szavú,
előkelő
vendége
néha: az
emlékezés."



Az élet attól
szép,hogy
bármi
megtörténhet,
és attól
nehéz,hogy
meg is
történik."



" Milyen
öröm
örömet
okozni,s az
emberek
mégis
milyen
ritkán
szánják rá
  magukat. "
/ Németh
   László /



" Egy kedves
szó olyan,
mint a
 tavaszi
napsütés."



" Az a tudat,
hogy
szerethetsz
és szeretnek,
olyan
 melegséget ,
gazdagságot
az életnek,
amit
semmi más
nem pótol. "



" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."


 

0.03 mp