Oldalak

Árpád-házi Szent Erzsébet

 

Ki volt Szent Erzsébet?

Árpád-házi Szent Erzsébet

II. András magyar király és Merániai Gertrúd lánya volt.

1207-ben született az öt gyermek közül harmadikként.

Bátyja a későbbi IV. Béla magyar király volt.

Erzsébetet négy éves korában eljegyezték I. Hermann

türingiai tartománygróf fiával, Hermann-nal, aki később meghalt,

így Erzsébet annak öccsével, Lajossal lépett frigyre 1221-ben.

Boldog házasságban éltek, három gyermekük született.

Ám Lajos már nem láthatta harmadik gyermeküket,

mert életét vesztette egy keresztes hadjáratban.

Lajos öccsei igen keményen bántak Erzsébettel:

a 20 éves özvegyet megfosztották a vagyona kezelésének jogától

és férje birtokainak jövedelmétől.

A kialakult helyzet miatt elhagyta Wartburgot gyermekeivel.

Fonással tartotta fenn magát és megmaradt ékszerei eladásából

nevelte gyermekeit.

Hányattatásai ellenére sem tért haza Magyarországra,

és nemet mondott az őt házassági szándékkal megkereső

II. Frigyes császárnak is.

Assisi Szent Ferenc harmadrendjének tagja lett,

ettől kezdve egyszerű szürke köntösben járt.

Erzsébet 3 nappal előbb megmondta halálának napját.

1231. november 17-én halt meg.

Sírja mellett számos csodás esemény történt.

IX. Gergely pápa 1235-ben szentté avatta.

 

 

A rózsacsoda

Erzsébetet többnyire rózsákkal a kötényében, kosarában ábrázolják.

Ennek eredete az alábbi legendához kötődik.

Erzsébet kivételes teremtés volt.

A szíve tele volt jóindulattal, elfogadással és szeretettel.

Menedékhelyet hozott létre árva gyermekek számára,

majd kórházat alapított, ahol ő maga is segített a betegápolásban.

A szegényeket segítette akkor is, amikor egy ideig átvette

férjétől a tartomány kormányzását és kinyittatta Wartburg éléstárait.

 

 

Erzsébetnek nem volt könnyű élete.

Könyörületes cselekedeteit mindenkor gúny, vádaskodás,

irigység kísérte, de ő mindezt a legnagyobb békével

és vidám szívvel viselte.

Férje elvesztése után még inkább támadások kereszttüzében élt,

de továbbra sem hagyott fel a nehéz sorsúakról történő gondoskodással.

Egy napon Erzsébet éppen kenyeret vitt a szegényeknek,

amikor néhai férjének testvére, Henrik, kérdőre vonta.

Látni akarta mit rejteget kötényében.

Erzsébet megijedt sógora haragjától, és azt felelte rózsákat.

 

 

Isten nem akarta, hogy hazugságon kapják Erzsébetet,

így csodák csodájára, amikor Henrik erővel kötényébe nézett,

valóban csak rózsákat látott.

 

 

Árpád-házi Szent Erzsébet hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
 
 

 

 

" Barát,
aki
éltünkbe
hoz száz
örömet
és csodát,
ha van
barátod,
majd
meglátod
egyre
szebb lesz
a világ."
 


" Add meg
minden
napnak
az esélyt,
hogy
életed
 legszebb
napja
legyen."



" Van úgy,
hogy,
megváltoznak
a szavak,
mert nem
tudjuk
mit hoz
a holnap.
Árkokat
ás amik
elválasztanak,
vagy hidakat
emel, amik
még jobban
összekötnek."



" Van az
emberi
szívnek egy
halk szavú,
előkelő
vendége
néha: az
emlékezés."



Az élet attól
szép,hogy
bármi
megtörténhet,
és attól
nehéz,hogy
meg is
történik."



" Milyen
öröm
örömet
okozni,s az
emberek
mégis
milyen
ritkán
szánják rá
  magukat. "
/ Németh
   László /



" Egy kedves
szó olyan,
mint a
 tavaszi
napsütés."



" Az a tudat,
hogy
szerethetsz
és szeretnek,
olyan
 melegséget ,
gazdagságot
az életnek,
amit
semmi más
nem pótol. "



" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."


 

0.002 mp