Ezen a napon született Gárdonyi Géza

/1863. augusztus 3. - 1922. október 30./

Író, költő, drámaíró, újságíró, pedagógus. A 19–20. századforduló magyar irodalmának népszerűségében máig kiemelkedő alakja. Korának sajátos figurája, egyik irodalmi körhöz sem sorolható tagja volt. A pályafutását 1881-ben népiskolai tanítóként kezdte, majd 1885 után újságíróként folytatta. 1897 után vidéki visszavonultságban alkotott („az egri remete"), szépírói munkásságának szentelve életét. Pályáját folyamatos útkeresés, jellemezte. Az 1890-es években írt népies hangvételű novellái és elbeszélései hozták meg számára a kortársak elismerését. Az utókor elsősorban történelmi regényei révén ismeri. / Egri csillagok, A láthatatlan ember/ A magyar lélektani regény korai darabjainak szerzőjét tiszteljük személyében. / Ida regénye/ Könyvtárunkban számos műve megtalálható. Mesekötetek: Ponty és Pinty, Gyémántországban, Cifra mese, Nyifi meg Nyafi és egyéb állatmesék. Ifjúsági regények: Ida regénye, Láthatatlan ember, Az öreg tekintetes, Egri csillagok.

A világosi fegyverletétel az 1848-49-es forradalom és szabadságharc végét jelentette. Az orosz intervenciót követően már csak idő kérdése volt, a jelentős túlerő miatt, a szabadságharc bukása. Az utolsó jelentős momentum a Temesvári csata volt, mely után már csak 2 út maradt a magyarok előtt. A teljes megsemmisülés vagy a megadás. A magyar hadakat Görgey Artúr vezette. Ezért a tettéért a történelem sokáig árulóként kezelte. Megítélése sokat változott, az utókor ugyanis megértette, hogy abban a történelmi helyzetben nem tehetett mást.

1949. augusztus 13-án, hétfői napon itt tette le a fegyvert a magyar honvédsereg Rüdiger orosz tábornok előtt. A Bohus-kastélyban írták alá a megadási okmányt.

A magyarok megadásának módja bizonyos szimbolikus jelentést is hordozott. Görgey ezzel kívánta jelezni, hogy a magyarokat nem a Habsburg Birodalom, hanem a cári haderő győzte le.

Az építés 1880. január 1-jén kezdődött. Hamarosan kiderült, hogy képtelenség a csatornát a világóceán szintjére mélyíteni, ezért felhagytak ezzel és a csatorna két végét zsilipekkel zárták le. A 82 kilométer hosszú csatorna 1914-es átadása jelentős állomás volt a világkereskedelem fejlődésében. Az Egyesült Államok keleti partjairól Távol-Keletre, illetve Európából az amerikai kontinens nyugati felére tartó hajók útvonala 8000 kilométerrel rövidült meg.

A 82 kilométeres útnak a Csendes-óceánhoz közeli részét a világtengerek szintjénél 26 méterrel magasabbra duzzasztott felszínű, mintegy 40 kilométer hosszú Gatun-tó / a világ legnagyobb ember által épített tava/ alkotja. A tóban a hajózóút mélysége 13,7 méter. Az Atlanti-óceán felől a hajókat Panama városánál három, zsilipes vízlépcsőn emelik fel a tó magasságába, a túloldalon pedig, Colon városánál két másikon. Forgalma jó részét a turista-szállodahajók adják, mert rengeteg a látnivaló a csatorna mindennapjaiban.

Melocco Miklós: Páneurópai piknik emlékmű, Sopron mellett az emlékparkban

A páneurópai piknik 1989. augusztus 19-én, Sopron közelében tartott békedemonstráció volt. Fontos előzménye az Európát kettéosztó vasfüggöny átvágásának, Németország egyesülésének és az Európai Unió keleti kibővülésének.

A Vöröskereszt két legkorábbi jelképe: a kereszt és a félhold a genfi Vöröskereszt Múzeum előtt. Nemrég csatlakozott hozzájuk a harmadik jelkép, a vörös kristály.

Pompeji ókori romváros, Olaszországban, Nápolyhoz közel található. A város ma Olaszország egyik turisztikai célpontja a Világörökség része. 79. augusztus 24-én a Vezúv kráterét évezredekig elzáró lávadugó váratlanul, iszonyú erővel dobódott ki. A tűzhányó kilométernyi magasságba lövellte a kőtörmeléket, és fülsiketítő égzengés kíséretében felrobbant a hegy csúcsa. Az eget elsötétítette a vulkáni hamuból képződött sötét felhő, amely azután három napig gomolygott a katasztrófa színhelye fölött. Pompejit 7–8 méter vastag hamuréteg fedte be, s a borsószemnyitől a mogyorónagyságig terjedő kövek szüntelenül hulló zápora temette el. A kitörés idején Pompeji lakossága a pincékbe húzódott a kőzápor elől. A befelé lejtősen épített római tetők tölcsérként ömlesztették a lapillit/vulkánkitöréskor a kráterből kilövellő kődarabkák, amelyek borsó, mogyoró, vagy dió méretűek/ a házak udvarába. A hatalmas súlytól terhelt tetőzet hamar beomlott. Az utcákat magas lapilli- és hamuréteg borította, amely lehetetlenné tette az ajtók és kapuk kinyitását. Így aki a pincébe menekült, kijönni többé már nem tudott. Az eltemetett város létezését bizonyító első leletekre 1592-ben találtak a Sarno folyó csatornázási munkálatai folyamán.