Oldalak

Az Oscar - díj története

Az Oscar-díj története

Valaki sír, ha megkapja, valaki sír, ha nem kapja meg,

valaki visszaküldi, valaki még a jelölése ellen is tiltakozik.

 Az Oscar nemcsak Amerikában, hanem világszerte

a legnevezetesebb díjkiosztó ünnepség,

és az egyik legfontosabb filmes esemény.

Legjobb kritikája mégis az, hogy John Wilson

1980-ban Arany Málna-díjak néven megalapította

az „ellen-Oscart”, amit minden évben egy nappal az Oscar-gála előtt

az előző év legrosszabb filmes teljesítményeinek ítélnek oda

filmes szakemberek, újságírók és mozirajongók.

Akik ítélnek

Az Oscar-díjakat

az Amerikai Filmművészetek és Tudományok Akadémiája nevű

nonprofit szervezet ítéli oda, melyet 1927-ben hoztak létre.

Első elnöke az idősebb Douglas Fairbanks volt,

de az Akadémia akkor még mindössze 36 tagot számlált,

akik a kor filmes szakemberei és művészei közül kerültek ki

(ahogy lényegében így van ez ma is).

A későbbi elnökök közt olyan neveket találunk, mint

Frank Capra, Bette Davis, Gregory Peck,

Robert E. Wise, Karl Malden vagy Arthur Hiller.

A jelenlegi elnök Sid Ganis producer, mellette az egyik alelnöki posztot

Tom Hanks tölti be, a titkár pedig Kathy Bates.

Az egykori 36 tag mára hatezer fölé duzzadt,

közülük körülbelül 5800 tag rendelkezik szavazati joggal,

a többiek nyugalmazott státusban vannak, azaz nem szólhatnak bele,

kik kapják a szobrokat.

  Ahhoz, hogy valakinek a neve egyáltalán felmerüljön lehetséges tagként,

először is legalább két Akadémia-tag ajánlása szükséges.

A későbbi döntésnél nagy súllyal esik latba  az illető Oscar-jelöltsége.

 

1929: az első díjátadó gála a hollywoodi Roosevelt Hotelben

 

A gála

Az első Oscar-gálát a hangosfilmkorszak hajnalán,

1929. május 16-án tartották.

A ceremónia körülbelül 270 fős „nézősereg” részvételével

a Hollywood Roosevelt Hotel Blossom termében zajlott le.

A gálára 5 dolláros áron bárki jegyet válthatott

(ma már ez szigorúan meghívásos alapon működik,

azaz a közönség csak távolról csodálhatja a sztárokat),

de az első Oscar-díjátadót nem övezte túl nagy médiafigyelem.

A második gálánál ezzel szemben akkora volt az érdeklődés,

hogy a Los Angeles-i rádióállomás egyórás élő közvetítéssel jelentkezett.

Egészen 1942-ig a gálákat különböző szállodák dísztermeiben tartották,

ettől kezdve azonban mindig valamilyen színház adott helyet a bankettnek

(2002 óta a hollywoodi Kodak Theatre-ben tartják.

1950-től tíz éven keresztül az RKO stúdió Pantages Theatre nevű színházában zajlott a gála.

Ez volt az a színhely, ahonnan 1953. március 19-én első alkalommal

televízión keresztül is sugározták az eseményeket.

Az est házigazdája Bob Hope volt.

1966 volt az első olyan év, amikor a tévénézők

már színesben élvezhették az Oscart.

1975-ig az NBC közvetítette a gálát, a tévéközvetítés joga azonban

1976-ban átkerült az ABC-hez, és szerződésük egészen 2008-ig szól.

 

1938: W.C. Fields, Mack Sennett és Frank Capra a 10. díjátadón

 

A filmtörténet legelső Oscar-díjazottja Emil Jannings volt,

akit a The Last Command (A hontalan hős) és a

The Way of All Flesh (Minden test útja) című

filmekben nyújtott alakításáért díjaztak.

Az első évben 15 kategóriában hirdettek győztest,

a második évben ezt a számot lecsökkentették hétre

(a két színész kategórián kívül csak a legjobb film,

rendezés, forgatókönyv, operatőr és látványterv kategóriákban osztottak díjat).

Azóta azonban az Oscar-díjak száma évről évre lassan, de biztosan emelkedik

(ma már összesen 25 kategória létezik).

A standard kategóriák melletti speciális díjak szükségességét

már a kezdetekkor felismerték (ki is osztottak egyet az első hangosfilm,

A dzsesszénekes elismeréseként a Warner Bros.-nak,

egyet pedig A cirkuszért Charlie Chaplinnek),

külön kategóriákkal mégis csak 1934-ben bővítették a díjátadót.

Akkor három új díjat, a legjobb vágásért, zenéért és betétdalért járót vezették be.

A legjobb mellékszereplő és mellékszereplőnő kategóriáját két évvel később hozták létre.

A különleges effekteket 1939-től díjazzák, a dokumentumfilmeket 1941-től.

A világ többi táját az Oscar 1947-ben éri el,

amikor is bevezetik a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscart

(elsőként Vittorio de Sica vehette át Fiúk a rács mögött című filmjéért).

A következő évben a legjobb jelmez díjával bővült a paletta.

1963-ban kettébontották a különleges effektek díját:

azóta a hangeffekteket és a speciális látványelemeket külön díjazzák.

1981-től jutalmazzák a sminkeseket is,

a legfiatalabb kategória pedig a legjobb animációs filmé, amit 2001-ben hoztak létre.

 

1959: Fred Astaire és Bob Hope az RKO Pantages színház színpadán.

 

Az Oscar-gálát története során eddig három alkalommal kellett elhalasztani:

1938-ban a Los Angeles környéki áradások miatt csúszott egy hetet az esemény;

1968-ban Martin Luther King iránti tiszteletből két nappal későbbre tették

(az eredetileg kitűzött napon, április 8-án temették ugyanis a meggyilkolt polgárjogi harcost);

1981-ben pedig a Ronald Reagan elleni gyilkossági kísérlet miatt kellett

24 órával elhalasztani.

A tévés közvetítés, a látványos bevonulás, a bankett,

a szaporodó kategóriák és a filmek seregszemléje mellett persze,

ami itt igazán számít, az...

A díj

Habár az Akadémia az Oscaron kívül többféle díjat is oszt

(például az Irving G. Thalberg-emlékművet, a Gordon E. Sawyer-díjat vagy a

John A. Bonner-medált), a legnevezetesebb mind közül

a kopasz kis aranyszobrocska, melynek hivatalos neve:

Academy Award of Merit (az Akadémia érdemdíja).

Mint azt bizonyára mindenki tudja,

a győzelmet szimbolizáló trófea egy lovag-figura,

amely egy filmtekercsen áll, és kezében egy kardot tart.

A szobrocskát az MGM művészeti vezetője, Cedric Gibbons tervezte

 és egy Los Angeles-i szobrász, George Stanley készítette el.

Az első díjátadó óta eddig összesen 2578 Oscart adtak át.

A 34 centi magas, csaknem négykilós szobor

britannium-, réz-, nikkel- és ezüstötvözet, mely 24 karátos arannyal van futtatva.

A figura születése óta mindössze annyit változott,

hogy 1945-ig tömör bronz volt és fekete márvány talapzaton állt,

azóta pedig az aranyfigura egy kicsit magasabb fémtalapzaton áll.

Ettől egyedül a második világháború fémhiánya miatt tértek el,

de az akkor kiosztott gipsz szobrokat később visszavették és újraöntötték.

A másik nevezetes alkalomra 1938-ban került sor

(akkor azonban nem anyagában, hanem formájában volt eltérő a kitüntetés),

amikor Walt Disney tiszteletbeli Oscart kapott a Hófehérke és a hét törpéért.

A díj egy nagy Oscar-figurából és hét apró szobrocskából állt.

 

1970: A legjobb férfi főszereplő: John Wayne (True Grit)

 

Szinte nincs olyan ember, aki a díjat a fenti hivatalos nevén emlegetné:

mindenki csak becenevén, Oscarnak hívja,melynek eredete nem egészen tisztázott.

A legnépszerűbb legenda szerint az Akadémia könyvtárosa, Margaret Herrick volt az,

aki, amikor meglátta a szobrot, felkiáltott, hogy Oscar nevű bácsikájára emlékezteti.

Az elnevezés hivatalosan 1934-ben bukkant fel először,

amikor egy hollywoodi újságíró cikkében így hivatkozott rá,

illetve ugyanabban az évben állítólag Walt Disney is így emlegette köszönő beszédében.

Maga az Akadémia 1939-ig nem használta a díjra az Oscar nevet.

További érdekesség, hogy 1949-ig az Oscar-szobrocskákat nem számozták,

attól kezdve azonban egy önkényes becsléssel 501-től kezdték el a számlálást,

és minden egyes Oscarnak van egy sorozatszáma a sarkán.

Botrányok

Habár az Akadémia honlapján nem győzik hangsúlyozni,

hogy az Oscar-díjjal az előző év legkiemelkedőbb művészi eredményeit jutalmazzák,

azzal azért mindenkinek tisztában kell lennie,

hogy valójában nem az adott alkotások művészi értékeit,

hanem gyakran inkább a nagyszabású vállalkozást,díjazzák.

Gondoljunk csak a Titanic giccs-parádéjára, ami 11 díjat nyert 1998-ban,

de valószínűleg az Egy csodálatos elme – amely 2002-ben négy szobrocskát kapott –

sem kerül be a filmklasszikusok közé,

az ötszörös nyertes Gladiátorban pedig a végeredmény

sokkal inkább köszönhető a számítógépeknek, mint a rendezőnek és színészeinek.

A jelentéktelen, habkönnyű Szerelmes Shakespeare 1999-ben

hét Oscarra volt méltó, és minden bizonnyal a sokakat felháborító,

sokakat megríkató, ám kifejezetten közepes Schindler listája is

inkább választott témája, mint értékei miatt kapta az Oscar-esőt 1994-ben.

 

1978: Benjamin Burtt Jr. és Anthony Daniels mint C-3PO. valamint Mark Hamill (Csillagok háborúja).

 

Azon meg már ne is csodálkozzunk, hogy az olyan nagy lázadók,

mint Marlon Brando vagy Woody Allen nem vették át a maguk elismeréseit.

Marlon Brando 1973-ban – amikor a Keresztapa főszerepéért jutalmazták –

egy indiánnak öltöztetett színésznőt küldött a gálára maga helyett,

aki a nevében visszautasította a díjat.

Tiltakozása ugyanakkor inkább volt politikai, mint művészi indíttatású:

üzenetében arra hivatkozott, hogy az Egyesült Államok,

különösen pedig Hollywood diszkriminálja a valódi amerikai őslakosokat.

A legenda szerint Woody Allen – akit pályája során több mint egy tucatszor jelöltek –

1978-ban azért nem vette át személyesen az Annie Hallért neki ítélt kitüntetéseket,

mert a gála estéjén éppen klarinétozott.

Akár igaz, akár nem, szépen kifejezi a mester viszonyulását a díjakhoz,

különösen pedig a némelyek által a legnagyobb elismerésnek nevezetthez.

 

Hiába tűnik az Oscar profin levezényelt eseménynek,

több alkalommal is kísérte már a díjkiosztót a fentieken kívül is

kisebb-nagyobb botrány.

A legfrissebb ezek közül a 75. gála 2003-ból,

amikor több fiaskó is színezte a nagyszabású rendezvényt.

Az iraki háború hangulatát a 700 (!) biztonsági őr,

az esetleges orvlövészek és terroristák ellen felvonuló rendőrök,

kommandósok, katonai egységek sem tudták távol tartani a díjátadótól,

mivel több művész is úgy érezte, győzelmét arra kell felhasználnia,

hogy felemelje hangját a háború ellen, vagy éppen mellette.

 

 

1984: James L. Brooks, Shirley MacLaine és Jack Nicholson

 

Akik kimaradtak

Egy tavalyi felmérés szerint a legnagyobb Oscar-vesztes Alfred Hitchcock,

akit hat alkalommal is jelöltek díjra, mégsem kapta meg egyszer sem.

A listán Hitchcock mellett szerepel Martin Scorsese, Stanley Kubrick,

Ridley Scott, Tim Burton, Ingmar Bergman, Spike Lee, Mike Leigh,

Howard Hawks és Roberto Rossellini.

A színészek közül a mellőzöttek versenyét Samuel L. Jackson, Steve McQueen

és Richard Burton, illetve Demi Moore és Sharon Stone nyerték.

Legtöbb Oscar - díjat kapták:

4 díjat nyert

Katharine Hepburn

3 díjat nyert

Legjobb női főszereplő: Gázláng < Gaslight > (1944)
Legjobb női főszereplő: Anasztázia < Anastasia > (1956)
Legjobb női mellékszereplő: Gyilkosság az Orient Expresszen < Murder on the Orient Express > (1974)
Legjobb férfi mellékszereplő: < Come and get it > (1936)
Legjobb férfi mellékszereplő: < Kentucky > (1938)
Legjobb férfi mellékszereplő: Ember a láthatáron < The Westerner > (1940)
Legjobb férfi főszereplő: Száll a kakukk fészkére < One Flew Over the Cuckoo's Nest > (1975)
Legjobb férfi mellékszereplő: Becéző szavak < Terms of Endearment > (1983)
Legjobb férfi főszereplő: Lesz ez még így se! < As Good As It Gets > (1997)
Legjobb női mellékszereplő: Kramer kontra Kramer < Kramer vs. Kramer > (1979)
Legjobb női főszereplő: Sophie választása < Sophie's Choice > (1982)
Legjobb női főszereplő: A Vaslady < The Iron Lady > (2011)
Legjobb férfi főszereplő: A bal lábam < My Left Foot > (1989)
Legjobb férfi főszereplő: Vérző olaj < There Will Be Blood > (2007)
Legjobb férfi főszereplő: Lincoln
 

Legtöbb Oscar-díjat nyert filmek listája

11 Oscar-díj

  1. A Gyűrűk Ura: A király visszatér (2003) – 11 jelölésből
  2. Ben-Hur (1959) – 12 jelölésből
  3. Titanic (1997) – 14 jelölésből

10 Oscar-díj

  1. West Side Story (1961) – 11 jelölésből

9 Oscar-díj

  1. Elfújta a szél (1939) – 13 jelölésből
  2. Gigi (1958) – 9 jelölésből
  3. Az utolsó császár (1987) – 9 jelölésből
  4. Az angol beteg (1996) – 12 jelölésből

8 Oscar-díj

  1. Most és mindörökké (1953) – 13 jelölésből
  2. A rakparton (1954) – 12 jelölésből
  3. My Fair Lady (1964) – 12 jelölésből
  4. Kabaré (1972) – 10 jelölésből
  5. Gandhi (1982) – 11 jelölésből
  6. Amadeus (1984) – 11 jelölésből
  7. Gettómilliomos (2008) – 10 jelölésből
 
Vajda Judit
Forrás: filmtett.ro

 

Az Oscar - díj története hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
 
 

 

 

" Barát,
aki
éltünkbe
hoz száz
örömet
és csodát,
ha van
barátod,
majd
meglátod
egyre
szebb lesz
a világ."
 


" Add meg
minden
napnak
az esélyt,
hogy
életed
 legszebb
napja
legyen."



" Van úgy,
hogy,
megváltoznak
a szavak,
mert nem
tudjuk
mit hoz
a holnap.
Árkokat
ás amik
elválasztanak,
vagy hidakat
emel, amik
még jobban
összekötnek."



" Van az
emberi
szívnek egy
halk szavú,
előkelő
vendége
néha: az
emlékezés."



Az élet attól
szép,hogy
bármi
megtörténhet,
és attól
nehéz,hogy
meg is
történik."



" Milyen
öröm
örömet
okozni,s az
emberek
mégis
milyen
ritkán
szánják rá
  magukat. "
/ Németh
   László /



" Egy kedves
szó olyan,
mint a
 tavaszi
napsütés."



" Az a tudat,
hogy
szerethetsz
és szeretnek,
olyan
 melegséget ,
gazdagságot
az életnek,
amit
semmi más
nem pótol. "



" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."


 

0.015 mp