Február 3-án a keresztény kalendárium

Szent Balázs napját tartja meg.

A magyar néphagyomány fontos

terményvarázsló napnak tekinti Balázs ünnepét,

de ilyenkor a torokfájás ellen is megpróbálnak védekezni.

Szent Balázs kultusza

Szent Balázs vértanú a 3. század második felében a kisázsiai Szebaszté város püspöke volt.Rendszeresen enyhítette a város lakóinak baján. Egyszer megmentette egy asszony fiánakéletét, aki halszálkát nyelt le. Más alkalommal egy asszonynak visszaadta a disznaját,melyet egy farkas rabolt el, ő hálából gyertyát adott neki. A csodás eset után a szent életűpüspököt a torokbetegségek gyógyítójának kezdték tisztelni. Sajnos ő is áldozatul esett akeresztényüldözésnek, 316-ban Liciniusz császár idejében lefejezték. Balázs püspököt aközépkor óta a 14 segítő szent közé sorolják, ő elsősorban a kikiáltók, énekesek védőszentje.

Balázsolás

Kultusza már korán kialakult és az úgynevezett Balázs-áldás már a középkorban is azegyik legismertebb téli szertartás volt a keresztény Európában, amikor gyertyákat szenteltektiszteletére. Balázs-napkor a templomba vitték a gyermeket, akinek a torkához a pap kétkeresztbe tett, vagy „Y” alakban hajlított és összekötött gyertyát tartott, miközben a Balázsáldás szavait mormolta. Ez volt a balázsolás. A magyarok régen ezen a napon almátszenteltek, a régi hiedelem úgy tartotta, hogy az a legjobb gyógyszer a torokfájás ellen.Csanád megyében a Balázs-áldásban részesültek az otthon maradtak torkát is megsimogatták,hogy őket is megvédjék a kínzó betegségektől. Más vidéken, így Parádon az alma héjávalfüstölték a beteg torkát, mert úgy vélték, hogy az is enyhíti a fájdalmat. Ezen a napon vizetis szenteltek, mellyel meghintették a jószágot, hogy megvédjék őket a betegségtől és atolvajoktól.

Babits Mihály:

Balázsolás

Szépen könyörgök, segíts rajtam, Szent Balázs!
    Gyermekkoromban két fehér
gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon
    s úgy néztem a gyertyák közül,
mint két ág közt kinéző ijedt őzike.
    Tél közepén, Balázs-napon
szemem pislogva csüggött az öreg papon,
    aki hozzád imádkozott
fölém hajolva, ahogy ott térdeltem az
    oltár előtt, kegyes szokás
szerint, s diákul dünnyögve, amit sem én,
    s ő se jól értett. De azért
te meghallgattad és megóvtad gyermeki
    életem a fojtogató
torokgyíktól s a veszedelmes mandulák
    lobjaitól, hogy fölnövén
félszáz évet megérjek, háladatlanul,
    nem is gondolva tereád.
Óh ne bánd csúf gondatlanságom, védj ma is,
    segíts, Sebasta püspöke!
Lásd, így élünk mi, gyermek módra, balgatag,
    hátra se nézünk, elfutunk
a zajló úton, eleresztve kezetek,
    magasabb szellemek – de ti
csak mosolyogtok, okos felnőttek gyanánt.
    Nem sért ha semmibe veszünk
s aztán a bajban újra visszaszaladunk
    hozzátok, mint hozzád ma én
reszkető szívvel… Mosolyogj rajtam, Balázs!
    ki mint a szepegő kamasz,
térdeplek itt együgyű oltárod kövén –
    mosolyogj rajtam, csak segíts!
Mert orv betegség öldös íme engemet
    és fojtogatja torkomat,
gégém szűkül, levegőm egyre fogy, tüdőm
    zihál, s mint aki hegyre hág,
mind nehezebben kúszva, vagy terhet cipel,
    kifulva, akként élek én
örökös lihegésben. S már az orvosok
    kése fenyeget, rossz nyakam
fölvágni, melyet hajdan oly megadón
    hajtottam gyertyáid közé,
mintha sejtettem volna már… Segíts, Balázs!
    Hisz a te szent gégédet is
kések nyiszálták, mikor a gonosz pogány
    kivégzett: tudhatod, mi az!
Te ismered a penge élét, vér izét,
    a megfeszített perceket,
a szakadt légcső görcseit, s a fulladás
    csatáját és rémületét.
Segíts! Te már mindent tudsz, túl vagy mindenen,
    okos felnőtt! Te jól tudod,
mennyi kínt bír el az ember, mennyit nem sokall
    még az Isten jósága sem,
s mit ér az élet… S talán azt is, hogy nem is
    olyan nagy dolog a halál.