Bogyók, gyümölcsök 1.

Reményik Sándor
Augusztus, nyárutó
Augusztus, nyárutó...
A Göncöl tengelye,
Mint roppant égi óramutató,
Némán, merőn mutat már ősz fele
Kigyúlt hajók
Suhannak át az égbolt tengerén,
Némán, szorongó szívvel nézem én
Ott fenn egy fagyos, zuzmarás ajak
A forró csillagokra rálehel, -
S hullnak, mint itt lenn a falevelek.
A csillagok hamarabb kezdik el...
Mi jön? Mi megy?
Mi hull le még?
Nem volt a csillaghullásból elég?
Kigyúlt hajók
Suhannak át az égbolt tengerén,
Jelek, csodák...
Némán, szorongó szívvel nézem én.
Egy új teremtés reggele előtt
Ez tán az Isten vajúdó, szent láza
És itt lenn nincs, aki megmagyarázza.
1920

Búcsúzik a nyár
Búcsúzik a nyár,
szép nyakában sál,
köhög sebtében
hideg estéken.
Olykor sírdogál,
míg a holdsugár
sárgult levélen
mereng szerényen.
Búcsúzik a nyár,
szellők sóhaján,
hol bús fényözön
fáradtan köszön.
Csak a vágy felel,
ne hagyj minket el!
Kezem integet,
oly jó volt veled...


Nyárutó
Még bódult virág illata terjed,
a kék ég ibolya szemével néz.
nyílnak az öszirózsák a kertben,
a természet adakozik és nem kér
Szőlőfürtökön ébred a fényes Napkék
szilva érik a fán, illata száll.
A darázs is édes kóstolót kap,
még itt alszik szívemben a nyár.
A mediterrán teraszok telve
.Izzik a nyárutó, de már fárad.
A tenger még mossa a lázat,
ilyenkor elfeledve minden bánat.
Sirályok röppennek lebegve,
minden percét szeretem, imádom
.Itt lobog a nyáridő sietve,
vele sohasem unom a világom.
Légy vendégem nap udvarában,
hol huncut szemével néz a fény.Aranyszívű,
mézillatú utónyárnak átöleli bársony vállát a remény.












