Az akvarell festés, vagy vízfestés - ahogy  egyszerűen nevezzük -

nem tartozik a könnyű festési technikák közé.

Aki próbálta már, tudja, hogy sokszor az eredmény egészen más,

mint amire az ember számított, amikor eltervezte, hogy mit fog festeni.

Az ember csábítónak találja, mert talán egyszerűnek

és első látásra könnyűnek tűnik.

Nem kell hozzá bonyolult felszerelés, viszonylag olcsónak látszik -

bár a művészkellékek ára azért nem nevezhető olcsónak -

de az iskolai felszereléssel is hozzá lehet fogni.

Hiszen az iskolában is ezt tanulja minden diák már kicsi kora óta.

Valójában talán a legnehezebb festési technika, ha az a célunk,

hogy igényes munkát adjunk ki a kezünkből.

Köztudott, hogy nincs fehér akvarell festék.

A fehér színt a papír fehérsége adja és nagy gyakorlat,

ill. bizonyos trükkök alkalmazása szükséges ahhoz,

hogy megőrizzük a papír ragyogó fehérségét ott,

ahol arra szükség van, mire a képpel elkészülünk.

Ha nem készülünk fel időben erre, később már nincs rá lehetőségünk.

Ezért az akvarell képet mielőtt elkezdenénk a munkát

gondosan meg kell tervezni.

Előre tudnunk kell, hogy melyek lesznek a világosabb területek,

hol lesznek a fények.

A vízfesték alkalmazása igen régi múltra tekint vissza.

Több ezer évvel ezelőtt a barlangfestményekhez is vízzel hígított,

a természetben található anyagokból készített festékeket használtak.

A jelenlegi formájában már a középkorban Albrecht Dührer (1471-1528)

előszeretettel alkalmazta elsősorban növények ábrázolására.

De igazából a XVIII. századi angol tájképfestők teremtették meg a hírnevét.

Legkiválóbb művelője J. M. W. Turner (1775-1851) angol tájképfestő volt.

De meg kell említenem néhány ma élő

igen kiváló akvarellfestő művész nevét is, a teljesség igénye nélkül,

mint pl.: Alvaro Castagnet,, Joseph Zbukvic, David Bellamy,

Ron Ranson vagy a nemrég elhunyt Edward Wesson.