JENNIFER MAESTRE :

az inspirációt eredetileg a tengeri süntől nyerte,

annak tüskéi sarkallták ezeknek a kis színes állatoknak,

növényeknek az elkészítésére.

A több száz színes ceruzát egyenként méretre vágta

és mielőtt összeillesztette őket, tű hegyesre hegyezte.

A végeredmény igazán ellentmondásos,

hiszen megfogni való szépségek, ugyanakkor szúrósságuk visszatartó.

A latin cerussa szó ólomfehér-et jelent,

s így nevezték a ceruza ősét, az ólomvesszőt.

Később az ólom helyett írásra-rajzolásra ónvesszőt -

magyarul író-ónt (írón) - használtak,

amelyet szükségszerűen fatokba foglaltak,

lévén az ónrúd önmagában lágy, könnyen hajló.

Ez az elterjedt megoldás vezetett a grafitceruza kifejlesztéséhez.

A ceruza története

1564 ben fedezte fel egy ismeretlen személy

az angliai Scatwaite völgyében a ceruza lételemét,

a szén egy származékát, a grafitot.

Gyártását először 1761-ben kezdte meg a Faber Castell alapítója,

Kaspar Faber Stein városban.

1790-ben Nicolas Conté francia kutató fejlesztette ki

és szabadalmaztatta a ceruzagyártás folyamatát.

Vele egy időben, Bécsben Joseph Hardtmuth építőmester kezdte meg

a különböző keménységi fokozatú ceruzák gyártását.

Az 1940-es években találta fel Tokuji Hayakawa

a nikkelborítással rendelkező töltőceruzát.

Hamar népszerűségre tett szert,

mert kényelmesen használható, tartós darab volt.

1942-ben alapította meg gyárát az Electric Industry Co.-t,

amely Sharp Corporation néven vált ismertté 1970-ben.

 1874-ben terjedt el a tintaceruza vagy más néven másolóceruza,

a színes ceruza őse, amely legfontosabb alkotórésze a metilibolya festék.

A színes ceruza a 20. század elején kezdett elterjedni.

Alapanyaga a festék és kötőanyag.

Adalékanyagai a gumi, az agyag, gyanta és wax.

A ceruza két alkotóeleme

a grafit vagy ennek megfelelő kémiai anyag

és a ceruza háza, amely lehet fa, fém, műanyag.

A ceruzabél elkészítésekor gondosan felaprítják a grafitot

úgy, hogy kristályos szerkezete lehetőleg ép maradjon,

mert ettől függ a ceruzavonalak egyenletessége és fedőképessége.

A kívánt keménység eléréséhez tisztított finom agyaggal keverik össze.

Az elegy gyúrhatóságának fokozására vizet is adnak hozzá,

majd dagasztógépbe teszik,

azután hengerszékeken és sajtolókon vezetik keresztül.

1000-1200 fokos szárítógépben megszárítják.

A száraz ceruzabeleket légritkított térben viaszkeverékkel és zsiradékkal itatják át.

A ceruza másik nagyon fontos kelléke a háza, a fahüvely.

Ennek nyersanyaga kizárólag távoli erdők különleges fái voltak,

ezek vetemedtek a legkevésbé.

A vetemedés elkerülésére régebben az ócska faházak gerendáit,

vasúti talpfákat, leselejtezett hajók deszkáit használták ceruzaháznak.

Ez a forrás azonban véges, így más technológia után kutattak a gyárak mérnökei.

Ma már nemesítéssel, impregnálással

a frissen vágott hársfából, égerfából

s némely fenyőből is jó minőségű ceruzahüvelyt lehet előállítani.

Gyártáskor kis fatéglákat készítenek,

melyből fél ceruza átmérőjű szeleteket vágnak.

Ezeket viaszszal és festékkel kezelik.

A ceruzabélnek vágnak bele vájatot,

majd miután belehelyezték a ceruzabelet,

ráhelyeznek egy másik, szintén vájattal rendelkező faszeletet,

s nagyon erős ragasztóval összeragasztják őket.

Ezután gép vágja ceruzanagyságúra a szendvicseket.

A ceruza külsejét csiszolják, festik és jelzésekkel látják el.

A végére kerülő fémgyűrűbe pedig a radír kerül elhelyezésre.

 Kyle Bean- a huszonéves srác

amúgy átlagos témákat feldolgozó alkotásainál,

a nem hagyományos anyagfelhasználás jelenti az igazi csettintést.

Ezt az állítást bizonyítandó, a Brighton-i művész

most újabb meghökkentően ötletes alkotássorozattal jelentkezett,

amelyben ceruzaforgácsból kapirgálta össze a portrékat.

A nagy-nagy műgonddal megformált képeket egyébként

a Wallpaper magazin idei Handmade kiadásához készítette,

én pedig izgatottan várom, hogy Kyle Bean mit tartogat még számunkra a jövőben.