A ceruza írásra vagy rajzolásra használatos eszköz,

általában egy fahengerbe foglalt vékony grafitrúdból áll,

ami kötőanyagként agyagot is tartalmazhat.

A grafitot helyettesítheti szén vagy egyéb festékanyag,

a faborítást pedig papír vagy műanyag.

 Az ácsok vastag, lapos ceruzát használnak,

vastagabb s így lassabban kopó béllel.

A ceruzákat a töltőtollaktól és a golyóstollaktól az különbözteti meg,

hogy ezekben a festékanyag folyékony halmazállapotú,

míg a ceruzabél szilárd.

A latin cerussa szó ólomfehér-et jelent,

s így nevezték a ceruza ősét, az ólomvesszőt.

Később az ólom helyett írásra-rajzolásra ónvesszőt -

magyarul író-ónt (írón) -

használtak, amelyet szükségszerűen fatokba foglaltak,

lévén az ónrúd önmagában lágy, könnyen hajló.

Ez az elterjedt megoldás vezetett a grafitceruza kifejlesztéséhez.

1564 ben fedezte fel egy ismeretlen személy

az angliai Scatwaite völgyében a ceruza legfontosabb elemét,

a szén egy származékát, a grafitot.

Gyártását először 1761-ben kezdte meg a Faber Castell alapítója,

Kaspar Faber Stein városban.

1790-ben Nicolas Conté francia kutató fejlesztette ki

és szabadalmaztatta a ceruzagyártás folyamatát.

Vele egy időben, Bécsben Joseph Hardtmuth építőmester kezdte meg

a különböző keménységi fokozatú ceruzák gyártását.

Az 1940-es években találta fel Tokuji Hayakawa

a nikkelborítással rendelkező töltőceruzát.

Hamar népszerűségre tett szert, mert kényelmesen használható,

tartós darab volt.

1874-ben terjedt el a tintaceruza vagy más néven másolóceruza,

a színes ceruza őse, amely legfontosabb alkotórésze a metilibolya festék.

A színes ceruza a 20. század elején kezdett elterjedni.

Alapanyaga a festék és kötőanyag.

Adalékanyagai a gumi, az agyag, gyanta és wax.

A ceruza két alkotóeleme a grafit vagy ennek megfelelő kémiai anyag

és a ceruza háza, amely lehet fa, fém, műanyag.

A ceruzabél elkészítésekor gondosan felaprítják a grafitot úgy,

hogy kristályos szerkezete lehetőleg ép maradjon,

mert ettől függ a ceruzavonalak egyenletessége és fedőképessége.

A kívánt keménység eléréséhez tisztított finom agyaggal keverik össze.

Az elegy gyúrhatóságának fokozására vizet is adnak hozzá,

majd dagasztógépbe teszik,

azután hengerszékeken és sajtolókon vezetik keresztül.

1000-1200 fokos szárítógépben megszárítják.

A száraz ceruzabeleket légritkított térben

viaszkeverékkel és zsiradékkal itatják át.

Keménységtől függően a ceruzákat 9H-tól 9B-ig  osztályozzák.

Itt a H jelentése hard, azaz kemény, a B-é black, azaz fekete.