Macskánk ma reggel
hosszan nézett be ránk
a konyhaablakon.

Nem volt más épp csak ő maga
mi is mi voltunk csupán.
De kedve telt benne hát odajött
s az üvegen át nézte ahogy
bentről nézzük őt
amint (akár ma reggel)
benéz miránk.
És kedvem lett volna leírni azt a pillanatot.
Pontosan úgy ahogy ő tette
a szemével.
Megkísérelni versben visszaadni
nem pusztán a tekintetet
hanem ama jelenlétet
mely egyszersmind hiány is.
De te ablakot nyitottál.
A macska kicsit tétovázott kérette magát
majd beugrott a konyhába.
És nem történt semmi minden ment tovább.

CHARLES BAUDELAIRE: A MACSKÁK

A lázas szeretők és a szigorú bölcsek
ért éveik során egyaránt szeretik
a macskákat, a ház nagy, puha díszeit,
melyek, akárcsak ők, fázósak s otthon ülnek.
A tudományok s a kéj barátai,
a homály rémeit keresik és a csöndet;
gyászhintaja elé foghatná Orkusz őket,
ha meg tudnák dacos nyakuk hajlítani.
Ha merengenek, oly nemes szobor-alakban
nyúlnak el, mint a nagy Szfinkszek a sivatagban,
melyeket az örök álom varázsa fog.
Ölükből bűvösen pattog a villamosság
s rejtélyes szemüket, mint finom, tört homok,
kis aranydarabok szikrái csillagozzák.
(Szabó Lőrinc fordítása)

HAROLD MONRO : A CICA TEJET KAP

Ha ötkor beviszik a teát, s elfüggönyöződik a szoba
már bent dorombol a zöldszemű, tűzszemű fekete cica.
Először úgy tesz, mint akit nem érdekel, csak a tűz közele,
de késhet a tea, megalhat a tej, ő nem késik sose.
Lassankint tejszínű, nagy puha köd üli meg achát szemeit
és szabadon föl-fölfigyelő tekintete megkeményedik.
Aztán füle, karma remegni kezd, farka mozog és a csodás
karcsú test már egyetlen élő dorombolás.
A gyerekek esznek, a két öreg hölgy selyemben suhog:
de a cica a nagy vágyban egész kicsire zsugorodott.
A tányér holdja az asztali felhőkből végre alálebeg;
s ő csupa sóhaj, izgalom, álom és szeretet.
Odahajlik a fénylő kör fölé, a krém-tenger fölé s iszik,
farkát elereszti, altató gyönyör oldozza térdeit.
Nagy, lankadt mámor fogja el; világa végtelen és fehér;
még egy szent csöpp, - fölnyalja, és érzi, hogy száll le rá az éj:
a karosszékben álmosan felpúposodik és kinyúl
és magába temetve pihen éjfélig öntudatlanul.

VÉKÁS SÁNDOR : A BALGA MACSKA

Lankás tetőn ül el egy macska,
lusta, balga, tarka macska,
hunyorítva néz a Napba,
s gombszemével azt kutatja,
útját vajh' merre folytatja
fenn az a fényes ebadta,
árnyékűző bolond Napja.
Mert, ha nincs árnyék csak fény,
fenn a tető peremén
heverészve hevenyén,
lássuk be, hiszen ez tény,
ha nincs sapka a fején,
még napszúrást kap szegény,
mindig álmos, buta lény.
Hát ezért nézte a Napot
a macska, aki ásított
kettő, három jó nagyot
s bámulva egy alakot
- aki csendben hallgatott
s róla verset faragott -
a balga macska elaludt...

J.R.R. TOLKIEN: A MACSKA

Pamacska, a csacska macska
pihen - tán álmodik,
kövér telivér egér
az álma - vagy pedig
messze-messze röpíti az eszme,
félre, a Délre, hol
sok rokon oson bozótoson,
bőg, szökken és lohol,
kecses, sebes, zsákmányra les,
győztes minden tusán,
mit vadon ad, gyors vadon
él és ember húsán.
A nagy oroszlán, mely orozván
csap antilopra le,
a karma acél, s ha gazella a cél,
foga is elbír vele;
és a gepárd s a leopárd
oly komor, s szörnyű gyors
a lába, ha kába gnú nyakába
vetődik, mint a sors
a lomha vadonban -
mind messze szakadt
ki vad és szabad,
s ő szelíd szoba-rab;
de Pamacska, a csacska macska,
aki itt él veled,
soha nem feled.