Címernövények

A nemzetek növényi szimbólumai között éppúgy akadnak
az adott országra igen jellemző vadon élő fajok,
mint a kétségkívül tetszetős,
de szinte az egész világon megtalálható
termesztett haszonnövények.
Különösen „népszerű” a RÓZSA
Bulgária hagyományos rózsatermesztését
és rózsaolaj-termelését ismerve nem csodálkozhatunk,
hogy ez lett az ország címernövénye.
Anglia hasonló választását a Tudor-rózsával indokolja,
de ugyanez a dísznövény Románia, a Maldív-szigetek,
Irak, 1986 óta az Amerikai Egyesült Államok,
valamint fehér változatban Finnország botanikai jelképe is.
Néha tehát ugyanaz a növény –
egymástól igen sok tekintetben –
különböző nemzetek jelképévé vált.
Ez történt a TULIPÁN (Tulipa) esetében is,
amely egyaránt címernövénye Iránnak és Hollandiának,
előbbi országban számos faja vadon is él –
és az ország zászlaját is díszíti –,
utóbbiban pedig rendkívül kedvelt termesztett dísznövény.
A buddhizmus szent növénye,
a LÓTUSZ(Nelumbo nucifera) is igen népszerű,
hiszen Vietnám, India és Makaó (hivatalos írásmóddal: Macau)
címernövénye is,
stilizált formában utóbbi kettő zászlaján is látható.
Írország esetében is komoly szerepe van
a vallásnak a címernövény megválasztásában:
Szent Patrik a szentháromságot állítólag a shamrock nevű növény
hármasan összetett levelének segítségével magyarázta el a hitetlen keltáknak,
és ezzel tudta megtéríteni őket.
A shamrock tehát Írország (és Észak-Írország) egyik növényi szimbóluma,
csak éppen azt nem tudjuk teljesen bizonyosan,
hogy milyen növény volt valójában:
erdei madársóska (Oxalis acetosella) vagy here (Trifolium).
Ellenben Wales nemzeti növényeként jól ismerjük a NÁRCISZT
Utóbbit „amulettként” viselték, általában nyakba akasztva.
Úgy vélték, hogy gazdáját
a legerősebb páncélnál is jobban óvja a sérülésektől.
A skótoknak hagyományosan több növényi jelképük van:
a „thistle” (SZAMÁRBOGÁNCS– Onopordum),
a HARANGVIRÁG (Campanula) és a CSARAB (Calluna vulgaris).
Utóbbi egyébként a nem kevésbé zord éghajlatú Norvégiának is
jellegzetessége és egyben címernövénye.
Szintén közös címernövénye van Dél-Koreának és Malajziának,
mégpedig a HIBISZKUSZ (Hibiscus rosa-sinensis).
Japánban a cseresznye virágzása ünnepszámba megy,
így nem csoda, ha a CSERESZNYEVIRÁG az ország növényi szimbóluma.
Kínának két címernövénye is van,
Közülük a NAPRAFORGÓ(Helianthus annuus) a régebbi,
a BAZSARÓZSA (Paeonia) pedig az újabb keletű.
A címernövény megválasztását néha a lobogó jellegzetes színével
vagy színeivel való egyezése is motiválhatta,
mint Észtország (KÉK BÚZAVIRÁG– Centaurea cyanus)
vagy Zimbabwe ( KORONÁSLILIOM – Gloriosa) esetében.
Időtálló és szerencsés választásnak tűnik Svájc részéről
a HAVASI GYOPÁR (Leontopodium alpinum).
Guyana és Izland választása:
Igen látványos és ugyanakkor
az adott országra jellemző növény lett a jelképük:
az előbbi esetben az ÓRIÁSI TÜNDÉRRÓZSA (Victoria regia),
az utóbbi esetben a MAGCSÁKÓ (Dryas octopetala).






