Csendéletek - virágok

Sárközi György: Őszirózsa
Szép voltál kinn a kertben
sokszirmú őszirózsa,
földedben megfogózva,
kényesen ringatózva,
büszkén és letöretlen.
Fejed borzongva, fázva
s illattal lebeg, de
színed a szem szerette,
s elmélázott felette,
hogy már az ősz csatáz a
lombszaggató szelekkel,
de te, mint hősi nyáron,
föltartod mindenáron
fejed a gyenge száron,
amíg le nem tör egyszer
egy kéz...S mostan letörve
haldokolsz a pohárban,
fonnyadtan és ziláltan,
mind sápadtabbra váltan
és szárad is már görbe,
mint egy piciny púposnak
gerince és zörögnek,
fakultan pöndörödnek
leveleid s letörnek
egy érintésre, poshadt
és bűzös a pohár víz,
amelyben állsz, a romlás
kikezdett, néma bomlás
pusztít, halk összeomlás
borzong föl koponyádig.
Jaj rózsa, rózsa, rózsa,
ne hullj le még, ne múlj ki,
romjaidból virulj ki,
gyilkos ősz, tavaszulj ki,
halálnak hírhozója!

felhők szárnyán üzen a tél.
Esőcsepp csillog a fák alatt,
homok szemet sodor a szél.
Bánatosan susog az erdő,
nincs kedve mesélni már.
Sokat látott a lomb alatt,
száz titkot hagyott rá a nyár.
Távolba egy nyáj legelészik,
szomorú a táj, kihalt a róna.
Öröm járja mégis a szívemet,
kinyílt a kertben az őszirózsa.

késő virágzását.
Csodálom a hamvas szirmok,
színes ragyogását.
Már a határ deres nagyon,
drága őszirózsa.
Megcsillan szép virágodon,
talán végső szóra.
Te hozod a hírt a nyárról,
lesz még virágnyílás.
Velünk maradsz vigaszt adni,
ne legyen könny, sírás.
Szeretteink sírhalmára,
viszünk mi ki téged.
Köszönjük, hogy nem hervadsz még,
talán a mi szeretetünk éltet.
Angyali szép szirmaidat
ragyogtasd az őszi napsütésben.
Hogy ha jönnek szürke ködök,
maradjon meg reményünk a fényben.
Szeretem az őszirózsát,
ő az évnek utolsó csodája.
Szirmaival reményt ébreszt,
simogatván sápadt napunk áldja.















