December - népszokások
Különleges hónap ez a december:
Nemcsak azért mert András naptól karácsonyig
„titkok hava”/24 nap/.
Nemcsak azért mert e hónaphoz fűződik
a legtöbb népi szokás.
Nemcsak azért, mert december 21.
a legrövidebb nap /télforduló/.
December 22-én reggel fél 7-kor már
hosszabbodnak a napok.
Nemcsak azért, mert ilyenkor felbolydul a város,
tömegek az üzletekben, szupermarketekben.
A vásárlási kényszer uralkodik az embereken
„mert ugye az ünnepnek meg kell adnia a magáét”.

Az adventi napoknak szép kísérője
az „adventi koszorú”.
Rajta 4 gyertya:
3 lila, a hit, remény, szeretet és a negyedik a rózsaszín.
Ez a rózsaszín az öröm jele.
Advent első napja:
karácsony előtti 4. hét.
Az első napon advent kezdete,
az egyházi év megnyitása volt.
Azelőtt harangzúgás jelezte, ünnep volt.
Az emberek adventben hajnali misére mentek.
/Angyali mise, fényes mise, roráté./
Sok ember elindult régen – az emlékeket keresve:
csikorgott a hó, vagy esett, a csendet a harangzúgás,
a malacsivítás törte meg /első disznóölések/.
Ady Endre írta
„a templomba hosszú sorban mentek ifjak, s vének.”
A templomba érve felhangzott a
„harmatozzatok égi magasok”
és mindenki egy kicsit elérzékenyült, magába szállt.
Ahogy Ady Endre írta szép karácsonyi versében
„A mi kedves kis falunkban magába szállt minden lélek”.
A hajnali mise alatt a házat jól be kellett zárni,
az ólakat is, nehogy a boszorkányok kárt tegyenek.
A hajnali mise alatt a lányok
a harangkötélből 3 szálat levágtak
és a hajukba kötötték,hogy sok kérőjük legyen,
illetve farsangkor sok táncosuk.
Gyakran mézet is ettek,
hogy férjet édesgessenek magukhoz.
Adventben szokás volt a pénz elásása,
abban a hitben, hogy az megtisztul.

Majdnem az egész ország területén
a „BETLEHEMEZÉS” a legismertebb szokás volt.

A mai gyerekek az adventi naptár 24 kis kockájából
minden nap egy kis csokit,
vagy cukrot fogyasztanak el,
így is közelebb kerülve a karácsonyhoz.
A Jupiter és a Neptunusz együttállása
adventben kedvező a hónap hangulatára.
E hónap fő üzenete
„mutasd meg minden nap a szeretetedet”
Mindenkinek, minden nap jár egy mosoly,
egy simogatás és egy „szeretlek” szó.
A szeretetnek nincs kezdete és vége.
A szeretet örök.

Adventben minden naphoz kötődik
valamilyen hagyomány, szokás,
A legelterjedtebb népszokás:
András, Borbála, Luca, Miklós, Tamás
napokhoz fűződik.
Szt.András apostol: a keleti egyház védőszentje.
Szt. András először csatlakozott Jézushoz,
vele vitte testvérét Pétert is.
Keresztényüldözés idején átlós keresztre feszítették /innen az Andráskereszt elnevezés/.
A honfoglaló magyarok is tisztelték.
3 árpádházi királyunk is volt.
Sok András nevü helységünk van.
/Rábaszentandrás, Zalaszentandrás, stb./
András napkor és utána nem szólt a muzsika
/nem volt esküvő, mulatság/.
Megkezdődtek a disznóvágások /Disznóölő András/.

Andrást megelőző este a lányok
férfi ruhaneműt tettek a fejük alá,
és akivel álmodtak az lesz a vőlegénye.
Előtte böjtölni kellett.
„Aki böjtöl András napján, vőlegényt lát éccakáján”.
Eresz rázogatása: ha búzamag potyogott – gazdag kérő
lesz,
ha rozs potyogott – szegény kérő lesz,
ha pondró, bogár potyogott – jövő évben terhes lesz.
András pogácsa: 3 szem pogácsa, benne a férfi nevével.
Küszöbre téve, amit a kutya utoljára visz el, abban lesz a vőlegény neve.
Borbála nap:
Szt. Borbála a bányászok, tüzérek
és hegyes szerszámokkal dolgozók védőszentje.
Keresztény hitéért megkínozták, lefejezték.
A hajadonok is védőszentjükké fogadták.
Ezen a napon ajándékozni,
kölcsön adni ruhaneműket nem volt szabad.
Ugyanis ezen a napon szerezték meg a boszorkányok
a rontáshoz szükséges ruhaneműket.
Borbála alakoskodás: A fehér lepelben, fátyolban /női alak/ látogatta a házakat és ott a háziak térden állva „gyóntak”. Gyerek, felnőtt vallott derültség közepette. A jók ajándékot kaptak.
Borbála ág: karácsonykor a nyíló ágból következtettek a termésre, egészségügyi problémákra, férjkeresésre. /Leginkább fűzfa,- cseresznyeág./
Ez a nap a „borfejtő” nap, kivéve Baranyában.
Luca nap:krisztus jegyese /fiatal lányok segítője/
Lucát édesapja megölte,
mert nem ment hozzá pogány vőlegényéhez.
Luca nap – gonosz boszorkányjáró nap.
Ezen kívül jósló nap, tilalom és párkereső nap is.
Seperni nem volt szabad, a seprőt el kellett dugni,
mert a boszorkányok megtalálják.
Nőlátogató nem jöhetett be a házba. Nőknek dologtiltó nap volt.
Kezdetben gonosz volt a Luca, később jóságos.

Legismertebb hagyomány a LUCA SZÉKE
melynek készítése Luca napkor kezdődött.
13-féle fából készült,
minden nap egy műveletet kellett elvégezni
és karácsonyig elkészíteni,
„lassan készült mint a Luca széke”.
Éjféli misén ráállva meglátták ki a boszorkány.
Azután haza kellett sietni és mákot szórni az útra,
amit a boszorkánynak össze kellett szedni.
Addig volt idő a kapukulcs helyére foghagymát tenni,
hogy a boszorkány távol maradjon.
A lányok többféle módon jósolták meg maguknak,
ki lesz a jövendőbelijük.
Pl. 12 gombócot, mindegyikbe egy férfi nevét rejtették.
Amelyik gombóc legelőször a víz felszínére jött,
megmondta, ki lesz a férjük.
A Luca-cédulák is ugyanezt a célt szolgálták:
12 nevet írtak rájuk,
egyet minden nap tűzbe vetettek
és amelyik karácsonyra megmaradt,
azon volt a vőlegény neve.
Luca napkor vetik a búzát /ez a Luca-búza/.
Ha karácsonyra kizöldellnek a búzaszemek,
jó termés várható. Az időjárást is sok helyen jósolták.
A vöröshagymából lefejtettek 12 réteget,
ezek az év egy-egy hónapjának feleltek meg.
Mindegyikbe egy kis sót szórtak és amelyikben elolvadt,
az a hónap esősnek ígérkezett, a többi száraznak.
A Luca-napi kotyoló a jó tojás,
a sok tojás érdekében történt.
A legények a házhoz érkezve „szabad-e kotyolni”.
Ha beengedték őket ülniük kellett egy darabig,
mint a kotlós tyúknak.
Utána elmondták mondókájukat és azzal fejezték be,:
A maguk tyúkja tojdogáljon,
a szomszédé meg kotkodáljon.
Ahol nem engedték be őket ott azt mondták:
a kotlósuk egy csibét keltsen ki,
az is vak legyen,
a tyúkjuk fenekét a boszorkányok foltozzák be.
Szokás volt sok helyen az utcai kapu leemelése
és más helyre lerakása,
vagy szekér szétszedése és a ház tetejére felrakása.
Szokás volt a szomszédolás
„átmegyek a Mamihó egy kis kaporért”,
stb. és ott ment a pletyka.
Kibeszélték a bírót, jegyzőt, sógort, komát,
még a kalácsból a lekvárt is.
Ez Luca napkor nem volt.
Az asszonyok sehova nem mehettek,
nehogy a rontás, vagy boszorkányok áldozatai legyenek.
Szt. Miklós /Mikulás/:

Jótékonykodáson alapul a Mikulás ünnep.
A Szent Miklós legendái az egész keresztény világban ismertek.
Legismertebb a 3 hajadon, eladólány megsegítése.
A télapó Szt.Miklós személyében a kéményen át dobta be
az ajándékot, így megmenekültek a szegénység elől.
Személye mint Mikulás,
a jótevő Mikulás egyre inkább háttérbe kerül
és helyette a Joulupuki Lappföldi Mikulás került előtérbe,
aki Rudolf nevű piros orrú rénszarvasával,
szánkóval közlekedik.
Régen az égből jött, angyalok, manók,
krampuszok kísérték és megsimogattuk hófehér szakállát.
Mára a Mikulás marketing világ lett, elüzletesedett.
Azért ma is örülnek a gyerekek a jóságos télapónak,
aki jót akar, figyelmeztet és ajándékoz.
Magyarországon Nagykarácsonyban Mikulásház épült,
egész évben nyitva levő mesefalu.
Mikulásképzés folyik és Mikulást lehet igényelni jó pénzért.
Tamás nap: december 21. Csillagászati tél kezdete /télforduló/
Tamás – ő volt, aki kételkedett, mint apostol Jézus megfeszítésében és feltámadásában. Innen ered a „TAMÁSKODÁS”,hiszem ha látom.
Ezen a napon vágott disznó hája orvosság /Tamásháj/
Nem avasodik meg.
Innen ered ”mintha hájjal kenegetnének”.
A hájat keverték gyógyfüvekkel.
Disznóvérrel keverve köszvény ellen használták.
Időt is jósoltak belőle:
Ha a disznó hája vastag, vagy a mája nagyobb
akkor csikorgós lesz a karácsony.
Ha reggel hó esik, karácsonyra is megmarad.
Mivel majdnem minden helyen disznót öltek,
bőségesen volt húsféle élelem
és belőle készült egyéb eltartható étel.
E napon szentelték meg a karácsonyi étkeket,
készülve a karácsonyi ünnepekre.
Ezeken a napokon sok disznótoros tál került cserére.
Ezt a napot el is nevezték Disznóölő Tamás napjának.
A régi idők boszorkányai,
boszorkányperei nagyon sok embert tettek ártalmatlanná
és tettek tönkre.
Pedig már Könyves Kálmán megmondta:
„Boszorkányok pedig nincsenek” –

„pedig voltak és vannak” őseink hittek benne és a maguk módján védekeztek ellenük.
A boszorkányok ellensége a szenteltvíz és a fokhagyma.
Szentelték a házat, istállót, ólakat, a kisgyermek bölcsőjét,
állatokat, kiscsibét, kotlóstyúkot, vetés előtt a magot,
használták betegségek, ficamok ellen
és ott ahol már emberi tehetség segíteni nem tudott.
A pap házhoz ment ha szükséges és ezért „lélekpénzt” kapott.
Szentelték a búzát, gyertyát, barkát, sonkát, bort, stb.
Ma is használjuk a rossz elűzésére a szenteltvizes-áldást.
Szentelés az esküvőkön, születéskor,
terményáldáskor, házszenteléskor,
szobor avatáskor, autóút szenteléskor- áldáskor,
stb. még a házakat is szentelik.
Boszorkányperek:
Emlékszünk még a híres szegedi boszorkányperre,
hosszú ideig tartott. A per alatt többen is meghaltak.
Végül 12 főt elevenen megégettek.
Mi volt a vád ellenük?
- ördöggel és boszorkányokkal való szövetség
- seprővel Gellérthegyre repültek
/lovagoltak/
- bűbájos italok keverése
- rontás – szemmel verés.
Magyarországon
Boszorkányszövetség működik
/bejegyzett szövetség/. /Rontáslevétel, jóslás/
Ünnepeik: Gellérthegyi boszorkányünnep
Szt.György nap – Luca nap

Karácsony napján az esthajnalcsillag feljövetele után
sor került az ünnepi vacsorára.
Előbb a gazda kiment, levegőbe lőtt,
hogy a gonosz szellemeket elriassza.
A vacsorát állva fogyasztották.
Első fogás mézbe mártott fokhagyma volt,
gonosz, boszorkányűző szándékkal.
Nemcsak ették a fokhagymát,
de az ajtót, ablakot is bekenték.
Vacsora után egy almát annyifelé vágtak,
ahányan az asztalnál ültek, mondván:
olyan összetartó legyen a család, mint az alma volt.
Némely helyen a vizes-vödörbe tettek almát
és a vizet iszogatták, hogy egészségesek legyenek.
Sőt az állatoknak is adtak belőle
szintén egészségmegőrző célzattal.
Karácsony este kántáltak, azaz énekelve köszöntötték a házak lakóit. Este a gyerekek kántáltak, utána éjfélig a legények, leányok, majd éjféli misére mentek.
A pásztorok ostort pattogtattak, a kanász a kürtöt fújta „Gonoszelhárító zajcsapás”.
Fenyőfa a karácsony egyetemes szimbóluma. Hiszen karácsonyról hallván, a csillogó díszű kivilágított fenyő jelenik meg először lelki szemeink előtt. „A fény fája: a luc-fenyő”.
A betlehemezés volt a legnépszerűbb misztérium játék. Célja: várjuk a világ megváltóját, a kis Jézus megszületését.
Karácsony napja a családé, a szeretet, a béke, az összetartozás szent napja. Dologtiltó nap volt. Semmiféle munkát nem végeztek. /Még a szemetet sem vitték ki./
Szent János napja: december 27.
A borszentelés ideje. A szentelt boroknak mágikus erőt tulajdonítottak. /János-napi bor/ Szent János áldása, a búcsúzáskor megivott utolsó pohár borral kapcsolatos.
Szilveszteri szokások, hiedelmek célja: hogy biztosítsa a következő esztendőre az emberek egészségét, szerencséjét, állatállomány szaporulatát, a termés bőségét. Persze a fiatalok, eladó lányok férjhezmenési lehetőségei is napirenden volt /ólomöntés/.
Aprószentek ünnepe: december 28.
Heródes megölette a kis fiúgyermekeket abban a hitben hogy köztük van Jézus – a leendő zsidók királya.
Decemberi népi időjárás jóslatok:
Márton nap ha fényes – hideg tél lesz.
Márton nap ha lúd a jégen, karácsonykor vízen poroszkál.
Ha Katalin kopog, karácsony locsog.
Ha András napján esik, 40 napig esik.
Ha Erzsébet megrázza pendelyét, karácsonykor hó lesz.
Ha Elza /dec.1./ napján éles szél van, 40 napig szeles lesz az idő.
András napi hó, a termésnek nem jó.
Ha a december végig lágy, esős, termés csak meglehetős.
Ha december elején enyhe idő – kemény tél lesz.
Ha december delején hideg idő – gyenge tél lesz.
Ha Miklós napján havazik – a karácsonyi időjárást mutatja.
Ha karácsony napján napos idő, jó termés, bor várható. /Száraz nyár/
Ha szilveszter éjszakáján ragyognak a csillagok, gazdag termés várható, ha esik rossz termés lesz.






