A porcelán a kerámiaipar legnemesebb anyaga.

Magas tűzön, mázasan 1200°C és 1400°C között

tömörre kiégetett, kagylós törésű kerámia.

Legfőbb tulajdonságai a keménység, áttetszőség és fehérség,

amelyek kiemelik a többi kerámiaipari termék közül.

Keménységét és további fizikai tulajdonságait leginkább

a mullitnak köszönheti; ez az ásvány tipikusan 1100°C fölött keletkezik

a porcelán egyik fő alapanyagából, a kaolinból.

A porcelánt Kína Honan tartományában találták föl

a Tang-dinasztia (618–907) idején, majd igazán népszerűvé

a 14. századtól a Császári Porcelánkészítő Manufaktúra tette.

A kínai udvar számára készített pikkelyszerű,

narancshéj-hatást nyújtó mázas darabok a 15. században jelentek meg.

Az első kínai porcelántárgyakat a középkori keresztes lovagok

hozták el Európába, ahol azokat szépségük és különlegességük

hamarosan rendkívül népszerűvé tette.

Az igazi kínai porcelán mindmáig luxuscikk.

A porcelán ma is elterjedt neve az olasz/latin porcella

(fiatal emse = nőstény sertés) szóból származik.

Az európai porcelángyártás előtt ugyanis azt hitték,

hogy a porcelán tojáshéjból, kaurikagylóból, halpikkelyből

és halenyvből készül, a kaurikagyló pedig a disznó hátához hasonló

színű és alakú.

A porcelán legfőbb alapanyaga a kaolin,

melynek legtöbb tulajdonságát köszönheti.

A kaolin önmagában csak igen magas hőmérsékleten égethető tömörré,

ezért olvasztó hatású anyagokat, földpátokat, meszet

adagolhatnak a porcelánmasszákhoz,

csökkentve azok tömörödési hőmérsékletét.

Az így kapott massza viszont még nem eléggé plasztikus,

nem eléggé formázható, a hozzáadott olvasztó hatású anyagok

csökkentik a kaolin amúgy sem kiugró plasztikusságát.

A harmadik fő komponens a finomra őrölt kvarc,

mely a porcelánok áttetszőségéért felelős, szintén csökkenti

a massza alakíthatóságát, azonban növeli mázazhatóságát.

Az 1576 és 1620 között gyártott edényekből kevés maradt fenn,

ezek az európai múzeumok féltve őrzött kincsei.

A 18. század kezdetén Franciaországban

egész sor manufaktúra készített lágyporcelánt.

Az igazi európai porcelánt Johann Friedrich Böttger

német alkimista keramikus, valamint

Ehrenfried Walther von Tschirnhaus matematikus-fizikus találta fel.

A meisseni porcelángyárat 1710. január 23-án létesítette

. Frigyes Ágost szász választófejedelem („Erős Ágost”).

Bár a színes díszítés először 1710-ben sikerült,

a színek minősége még nem volt megfelelő, a zöld lepattogzott.

Kezdetben kevés kisplasztikát gyártottak itt.

Johann Gottlieb Kirchner szobrász óratartókat, gyertyatartókat, mosdómedencéket

  nagy méretű állatfigurákat, sőt egy közel egyméteres

Pál apostol figurát is készített a drezdai Japán-palota részére.

A 18. század harmincas éveiben a meisseni gyár termelése

annyira megnövekedett, hogy az európai piacon egyeduralkodóvá vált.

A három legrégibb európai porcelánmanufaktúra a meisseni,

a bécsi és a velencei volt.

1790-ben alakult a lengyel Ćmielówi Porcelángyár,

mely asztali edények és étkészletek mellett porcelán díszeket is gyártott

 az 1950-es évektől kezdve a híres ćmielówi figurákat (figurki ćmielowskie) is gyártotta.

Magyarországon a porcelán gyártása viszonylag későn

, csak a 19. században indult meg. 

Az első porcelángyárat 1827-ben alapította

Bretzenheim Ferdinánd regéci birtokán, Telkibányán.

. Negyvenkétféle edényt gyártanak a helybeli kaolinból.

A formák között megtaláljuk a magyar népi alakokat is, például a kulacsot.

A máz eleinte zöldesfehér volt, ezt később fehérre változtatták.

A porcelánt eleinte hidegen festették.

A legjelentősebb magyar porcelángyár

a herendi, amit 1826-ban alapított Stingl Vince.

A herendi gyár kedvelt készítményei általában barokk és empire formavilágúak.

A pécsi Zsolnay-gyár 1926-ban tért át a használati porcelán tömeggyártására.

A gyár jele – többek között – a zöld öttorony, alatta kurzív blokkbetűs

„Zsolnay Pécs” felirat, majd pajzsban három kispajzs

„Zsolnay Pécs” és „Made in Hungary” felirattal.