Oldalak

Egy kis grafológia

 

 Megosztunk veled néhány trükköt, melynek segítségével megtudhatod, hogy egy-egy írásjegy mögött milyen személyiség rejlik.

.

 

A betűk három zónája :

Kép

• Felső: a szellemiség területei          
• Középső: mindennapok                     
• Alsó: érzések, ösztönök, lélek
    

    


„A" a munka

Az ovális része jelképezi az írót magát, a szára pedig a megmérettetés mértékét. Ha a két rész nincsen összekapcsolva, akkor az illető nem tud azonosulni a munkájával, nem szereti igazán. Ha az "a" betű szára túl nagy, akkor az író úgy érzi, hogy túl nagy a feladata, és nem tud vele megbirkózni, ha kicsi, akkor viszont nem talál kihívást a munkájában


„B” a birtoklás

A "b" felső hurka azt árulja el, hogy elvi síkon mennyire fontos az írónak az anyagi javak megszerzése. Hogy mihez kezdünk velük, az derül ki a középső zónából. Ha nincs, vagy kicsi a felső hurok, az illetőt csak maga a szerzés érdekli, nem tudja jól hasznosítani azt, amije van.


"D" a család

Amilyennek az író látja a szülőket. A "d" felső zónás szára az apát, az ovális része az anyát szimbolizálja. Amikor a két rész szétválik, akkor a szülők vagy elváltak, vagy a gyerekük szerint nincsenek egymással harmóniában


”F” a férfiasság

Az egyetlen betű, amely mind a három zónában jelen van. Az alsó szár árulja el, hogy a férfiak mit tudnak kezdeni a rájuk nehezedő nyomással. Amikor az "f" betűt alul áthúzzák, mintha megsemmisítenék azt, az arról mesél, hogy nem bírnak el a terheikkel. A felső hurok nagysága az észről, a tudásról árulkodik.


„GY" a partnerkapcsolat

A "g" magunkat jeleníti meg, az "y" pedig azt mutatja, hogy az író hogyan látja a párját. A két betű aránya árulkodik a kapcsolatban betöltött szerepekről. Ha szorosan állnak egymás mellett, akkor az író szerint kiegyensúlyozott kapcsolatról van szó. Ha viszont megjelenik közöttük egy kis hurkocska vagy egy oda nem illő jel, akkor lehet, hogy van a képben egy harmadik. Ebből az egy betűből azonban nem lehet biztosan tudni, valójában van-e, vagy csak a fantázia szintjén. Ha éppen nincs partnerünk, akkor jelölheti az anya-gyerek kapcsolatot is.


„K" a kreativitás

Itt a hurkok arányain van a hangsúly. Ha a "k" betű középső zónájában nagy hurok van, míg a felsőben egyáltalán nincs, vagy csak jóval kisebb, akkor az illető nagyon jól hajtja végre a feladatokat, de nem szeret tervezni, mert nincs benne elég fantázia. Ha ellenkezőleg, tehát a felső hurok a nagyobb a középsőhöz képest, akkor az írónak nagy ötletei vannak ugyan, de nem valószínű, hogy véghez is viszi őket.


”L” a tudás

Ha lent hurkolja meg az író, akkor sokat tud, és nagyon jól hasznosítja is. Ha magas a felső rész, akkor komoly tudással rendelkezik. Ez azonban jelenthet amolyan „józan paraszti eszet" is, nem feltétlenül tárgyi tudást. Ha nagy, felfújt hurkot köt, akkor tudálékos, és nincs mögötte annyi, amennyit hisz magáról. Amikor viszont nincs hurok, de hosszú vonal mutat felfelé, akkor az illető nem meri mutatni a külvilág felé, amit tud.


„M” az én-te-ti viszonya

A három szár arányát nézzük. Ha az "m" első szára nagyobb, mint a többi, akkor leginkább magára fókuszál az illető, ha a második, akkor a közvetlen környezetére vagy a társára, ha a harmadik, akkor a nagyobb közösségre


”O” a magunkról alkotott kép

Arról árulkodik, hogy a mindennapokat hogyan éljük meg. Minél kerekebb, annál egészebbnek látjuk a világot. Aki túlságosan felfújt oválist ír, túlzásba viszi az örömöket, és többet képzel magáról, nincs reális önképe. Ha az "o" nagyon alacsony a többi betűhöz képest, akkor az illető szeretné, ha észre sem vennék. Ám ha nagyon magas, akkor nem a földön jár, inkább a szellemi síkot keresi. Ha keskeny az "o", akkor sokkal kisebbnek, értéktelenebbnek érzi magát, mint amekkora valójában lehetne, ha pedig nagyon széles, akkor megadja magát a körülményeknek. Ha nem összefüggő a betű, valahol rés van rajta, akkor az illető nyitott a külvilágra, ha azonban túl nagy a hézag, akkor könnyen becsapható.


”P” a nőiesség

A nyitott "p"-t író nő nyitott a külvilág felé is. Ő az, aki meri vállalni a nőiességét. Amikor egy "p" zárt, akkor óvatos vagy, és nem akarod kiadni magad.


”R” a karrier

A végvonalat kell figyelni. Ha rövid, jelentéktelen, akkor a karrierrel nem szívesen foglalkozik az illető. Ha nagyon elnyújtja a végét, akkor viszont ambiciózus emberről van szó.


”SZ” a munkatársi viszony
Ha össze van kötve a két betű, akkor az író csapatban szeret dolgozni, ha külön áll az "s" és a "z", akkor inkább egyedül


„T” a vezetés

Minél magasabban húzod át a "t" betűt keresztben, annál inkább a kezedben van az irányítás, és befolyásolod a környezeted. A repülő "t", vagyis amikor a szár fölé kerül az áthúzás, arról mesél, hogy nem igazán vagy képes a saját életedet irányítani. A dupla "t"-nél az első jelképez téged, a második a párodat. Amikor ugyanott húzod át mindkét betűt, az harmonikus kapcsolatot jelez. Elnyomja a másikat az, aki az első "t"-t följebb húzza át, mint a másodikat. Ha fordítva teszi, akkor az író elvárja, hogy irányítsák.


”V” a hiány
Ha domináns vagy nagy a "v" betű vége, esetleg olyan, mint egy hiányjel, akkor valami nagyon hiányzik az illető életéből.


”Z” a harmónia

Ha hullámos vonallal írjuk a "z"-t, vagy nagyon kihangsúlyozzuk, esetleg áthúzzuk, akkor a meglévőnél nagyobb igényünk lenne a harmóniára.

-Bari Ilona-

Egy kis grafológia hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
 
 

 

 

" Barát,
aki
éltünkbe
hoz száz
örömet
és csodát,
ha van
barátod,
majd
meglátod
egyre
szebb lesz
a világ."
 


" Add meg
minden
napnak
az esélyt,
hogy
életed
 legszebb
napja
legyen."



" Van úgy,
hogy,
megváltoznak
a szavak,
mert nem
tudjuk
mit hoz
a holnap.
Árkokat
ás amik
elválasztanak,
vagy hidakat
emel, amik
még jobban
összekötnek."



" Van az
emberi
szívnek egy
halk szavú,
előkelő
vendége
néha: az
emlékezés."



Az élet attól
szép,hogy
bármi
megtörténhet,
és attól
nehéz,hogy
meg is
történik."



" Milyen
öröm
örömet
okozni,s az
emberek
mégis
milyen
ritkán
szánják rá
  magukat. "
/ Németh
   László /



" Egy kedves
szó olyan,
mint a
 tavaszi
napsütés."



" Az a tudat,
hogy
szerethetsz
és szeretnek,
olyan
 melegséget ,
gazdagságot
az életnek,
amit
semmi más
nem pótol. "



" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."


 

0.008 mp