Valahányszor valaki jót cselekszik ezen a világon:

egy (...) pillangó száll föl a levegőbe, s viszi a hírt a Jóistennek.

Tudod, kisfiam, a világon nagyon sok a csalán, a tövis, a gyom.

Mert az emberek sokkal több rosszat cselekszenek, mint jót.

És a csalán, a tövis meg a gyom

a rossz cselekedetek nyoma ezen a földön.

De láthatod, hogy pillangó is van azért.

A sok kicsi pillangó a sok kis jóság hírét hordozza magával.

És vannak aztán szép, nagy, tarka szárnyú pillangók:

ezek a ritka, nagyon jó cselekedetek.

Minél szebb és nagyobb jót teszel,

annál szebb, nagyobb és színesebb pillangó száll föl a nyomában. (...)

Nem baj, ha az emberektől nem kapsz érte hálát.

Minden jótettedet egy pillangó viszi hírül.

Wass Albert

S ha Te is egyszer-másszor szomorú leszel,

s hasztalanul jársz-kelsz az emberek között,

a szomorúságodon nem segít senki,

és úgy érzed, mintha valami nagy-nagy súly ülne a lelkeden,

és napról napra jobban belefáradsz,

s talán már azt is hiszed, hogy nem bírod tovább:

egy este szökj le titokban a tóhoz. (...)

Ha szomorúságoddal a tó partján megállsz:

olyan kék lesz a víz, mint még sohase volt.

A legcsöndesebb szellő indulását meghallhatod,

akkora lesz a csend, s ameddig ér a nádas:

minden nádszál csak neked muzsikál akkor. (...)

Hunyd be a szemed, ha látásod már nagyon gyönge lesz,

akkor és egyszeribe látni fogod a madarak táncát bent a tocsogóban.

És akkor, azon a csöndes estén maga a tó mesél neked tovább,

folytatja ott, ahol én abbahagytam.

És akkor a csöndes estén, T

e elfelejted, egészen biztosan elfelejted, hogy szomorú voltál.

Wass Albert

“…Így volt ez bizony lelkecském, s így van azóta is.

Háromféle ember él a világon:

a rontó-ember, a gyűjtő-ember és a látó-ember.

Te látó-ember leszel, ugye?

Ha megállsz egy pillanatra, hallani fogod a szellőt,

ahogy a fák között tovaoson.

Te már tudod, hogy ezt a szellőt az angyal rázta elő, köpenye ráncaiból.

Ha jól figyelsz, a manókat is hallhatod: surrannak,

matatnak itt-ott a sűrűben. Sok dolguk van, igyekezniök kell.

A virágokat is láthatod majd,

és minden virág kelyhéből egy tündérke les reád.

Figyelik, hogy rontó-ember vagy-e? Azoktól félnek.

De te látó-ember leszel, és a tündérek ezt hamar felismerik.

Kiülnek a virágok szirmaira, és kedvesen reád kacagnak.

Haladj bátran,  jusson eszedbe, hogy angyalok könnye

az. Angyaloké, akik sokat sírnak még ma is,

mert annyi sok embernek marad zárva a szíve a szép előtt.

De miattad nem sírnak már. Mosolyognak, amikor jönni látnak.

 A virágok legszebb ruháikat öltik magukra,

és megdobálnak láthatatlan puha-illat-labdáikkal.

Minden olyan szép, puha és illatos körülötted,

minden olyan tiszta és barátságos.

Arra gondolsz, hogy szép. A virágok, ahogy nyílnak.

A fák, ahogy egymás közt suttogva beszélgetnek.

A madarak, ahogy dalolva, fütyörészve,

csivitelve szökdösnek ágról ágra.

 Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul,

s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására.

Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed.

Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép.

És megállsz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved,

és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek,

egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe.

A legnagyobb kincseket,

amiket ember számára megteremtett az Isten.

A jóságot, a szeretetet és a békességet.

Wass Albert