Egy kosár virág


A virágok lehelnek életet az élettereinkbe.”
Sokszor feltűnik, hogy az emberek napokig készülődnek
valamilyen eseményre, lámpákat állítanak fel, asztalokat terítenek meg,
azonban csak a virágkompozíciók megérkezése után mondják,
hogy: „Hűha, gyönyörű lett!” A virágok keltik igazán életre a helyiségeket.
„Az otthonunk négy fala között a kevesebb, több;
a díszítésnek nem szabad túlzottnak lennie.”
Gyakran elegendő néhány sarkantyúvirágot
vagy egy fuksziát elhelyezni a tányérokon,
vagy néhány szál rozmaringgal díszíteni az asztalt.
A díszítésnek azonban mindig illeszkednie kell a felszolgált ételhez!
A szusiéttermekben gyakran használt rózsaszín orchidea például
egyáltalán nem illik a marhasülthöz.
Az asztal körüli tér azonban szerintem fontosabb, mint maga az asztal.
Ha a virágok a téma egy részét képezik, akkor lehet kicsit túlozni
, például egy virágokkal megrakott tavaszi asztal esetében.
Ha romantikus vacsorát tervezünk, és határozott üzenetet szeretnénk küldeni,
akkor a díszítés lehet fényűzőbb, esetleg sok gyertyával
vagy vastag sziromággyal.
Vadrózsákat is elhelyezhetünk magas, vékony vázákban
az asztal körül, így gyakorlatilag a virágok alatt vacsorázhatunk.
Ha barátokat várok, a spontán összhatásra törekszem,
mindössze néhány mezei virággal tetszetős üvegpalackokban.
Ha pedig a főnökünket hívjuk meg vacsorára, a cél a visszafogottság –
jobb húsz egyszerű tulipán, mintha láthatóan túlzásba esnénk.
Továbbá ne használjunk készen vásárolt virágkompozíciót,
mert természetellenesnek hat, és nyilvánvaló, hogy nem mi magunk készítettük.

Hagyományos alkalmakkor amikor meghitt hangulatot szeretnénk teremteni-
a sarkantyúvirág tökéletesen illik a húsvéti reggelihez –
elhelyezhetjük őket a kedvenc kosarainkban,
hagymahéjjal festett tojások közé keverve.
A kifinomultabb hatást kedvelők fehérbe öltöztethetik a teljes helyiséget.
Karácsonykor a klasszikus piros díszítés visszafogottabb alternatívája lehet
a fehér amarillisz és a fekete hunyor, vagy egy csokor eukaliptuszág.
A giccs is megengedett azonban, ha kicsit megtöri az összhatást,
például egy régi karácsonyfadísz, amelynek saját története van.
Hogyan kombináljuk a különböző virágokat?
A legfontosabb szabály az, hogy ha a virágok túl hasonlóak egymáshoz,
akkor elveszítik a karakterüket.
Én nem használnék együtt rózsát és hortenziát,
mert mindkettő telt és kerek.
Érdekesebb, ha dinamikusabb formával párosítjuk valamelyiket,
például virágzó mentával.
Az alakok kontrasztja kiemeli az összhatást.
Melyik virágok a legtartósabbak?
Az egzotikus növények, mint az ördögszem és a gyömbér.
Sokat segít, ha újra levágunk a szárból,
még akkor is, ha csak tíz perce vásároltuk a virágot.
Melyik virágoknak van a legjobb illata?
Úgy tűnik, manapság sokan elfelejtik,
hogy a virágok a természetből származó dolgok, amelyeknek lehet,
és kell is, hogy legyen illatuk.
Nagyon szeretem a gyöngyvirág érzéki jegyeit,
a tubarózsa pedig a meleg nyári napokra emlékeztet.
A jázmin illata kellemesen lágy, a narancsvirág és a citromfa illata pedig felüdít.














