Oldalak

Egyszerűen szép ruhák

 

“A lélek sugárzása
Széppé varázsolja az embert.
Az ember szépsége
Összhangot termet a házban.
Az otthon összhangja
Rendet teremt a hazában.
S ha az országban rend honol
Béke köszönt a világra.”
(kínai közmondás)

 

 

“A lelki szépség oly varázsfényt kölcsönöz az ember egész valójának,

hogy az egyszerű megjelenésével meghódítja a szíveket,

és barátokat szerez anélkül, hogy tudná!”

(Lev Tolsztoj)

 

“A szépség mindenütt ott van, nem rajta múlik, hogy nem látjuk meg.”
(A. Rodin)

 

“Játékaidat elvehetik,

ruháidat, pénzedet is elvehetik mások.

De nincsen olyan hatalma a földnek,

amelyik elvehetné tőled azt,

hogy a pillangónak tarka szárnya van,

s hogy a rigófütty olyan az erdőn,

mintha egy nagy kék virág nyílna ki benned.

Nem veheti el senki tőled azt,

hogy a tavaszi szellőnek édes nyírfaillata van,

és selymes puha keze, mint a jó tündéreknek.”

(Wass Albert)

 

 

“Nem az a kedves, aki szép, hanem az a szép, aki kedves.”

(Tolsztoj)

“Semmi sem ápolja úgy a szépséget, mint a boldogság.”

(Lady Blessington)

“Ne külső szépségeddel tündökölj,

hanem a tetteid legyenek szépek.”

(Thalész)

 

 

"Ha szolgálod az embereket, akkor segíted, támogatod,

vigasztalod őket, fájdalmukat enyhíted.

Ha belső szépségükben és jóságukban látod őket,

akkor átalakítasz és teremtesz.


Gondolj néhány emberre, akiket szeretsz,

s akik hozzád is vonzódnak.

Próbálj meg mindegyikre úgy érezni,

mintha most látnád őket először,

s ne engedd, hogy múltbéli ismereted

és velük kapcsolatos élményeid befolyásoljanak,

akár kellemesek, akár kellemetlenek voltak azok.

Keress olyan dolgokat,

melyek eddig esetleg elkerülték figyelmedet

a megszokottság miatt.

A megszokottság, ismertség, ugyanis áporodottságot,

vakságot és unalmat szül.


Nem szeretheted azt,

amit nem fedezel fel állandóan, újra és újra.”
(részlet – Anthony de Mello: Ne ítélj!)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: Emilie's Silver

Egyszerűen szép ruhák hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
 
 

 

 

" Barát,
aki
éltünkbe
hoz száz
örömet
és csodát,
ha van
barátod,
majd
meglátod
egyre
szebb lesz
a világ."
 


" Add meg
minden
napnak
az esélyt,
hogy
életed
 legszebb
napja
legyen."



" Van úgy,
hogy,
megváltoznak
a szavak,
mert nem
tudjuk
mit hoz
a holnap.
Árkokat
ás amik
elválasztanak,
vagy hidakat
emel, amik
még jobban
összekötnek."



" Van az
emberi
szívnek egy
halk szavú,
előkelő
vendége
néha: az
emlékezés."



Az élet attól
szép,hogy
bármi
megtörténhet,
és attól
nehéz,hogy
meg is
történik."



" Milyen
öröm
örömet
okozni,s az
emberek
mégis
milyen
ritkán
szánják rá
  magukat. "
/ Németh
   László /



" Egy kedves
szó olyan,
mint a
 tavaszi
napsütés."



" Az a tudat,
hogy
szerethetsz
és szeretnek,
olyan
 melegséget ,
gazdagságot
az életnek,
amit
semmi más
nem pótol. "



" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."


 

0.02 mp