A középkorban a szultánnak és rabszolganőinek együtt töltött órái szigorú előírások szerint zajlottak. A háremhölgyek közül csak néhányan részesülhettek különleges elbánásban.

A XVI. század derekán az oszmán birodalom Bécstől Aden-ig, Perzsiától az afrikai Oránig terjedt. Az óriási terület legfőbb ura a szultán volt, aki a szeráj nevű, hermetikusan elzárt palota együttesben lakott a fővárosban, Isztambulban. A szeráj egy egész negyedet alkotott, több mint ötezren éltek itt. Középpontjában a hárem, a több száz odaliszkkal és rabszolganővel, akiket az eunuchok őriztek.

Pavilonokból, villákból, hegyoldalba épült házacskákból, teraszos kertekből állt a hárem, melynek központi épületében lakott udvarával a birodalom legbefolyásosabb asszonya, az "anyakirályné". Nehezebb volt bejutni hozzá, mint a szultánhoz. A protokoll erre az alkalomra még az öltözéket is meghatározta.

Protokoll - ettől félt igazán maga a szultán is! Nem tehetett mindent úgy, ahogy csak akart. A szerájban - sőt még a háremben is - az etikett előírásait neki is be kellett tartani. Az egész udvart megmozgató, különlegesen elkészített mindennapi ötvenfogásos ebéd elfogyasztása után sem siethetett egyenesen megtekinteni néhány száz odaliszkját.


 
A protokoll értelmében először ugyanis látogatást kellett tennie az anyakirálynénál, aki igyekezett őt minél tovább marasztalni. Csak ezután kerülhetett sor az odaliszkok felvonulására. A világ minden tájáról származó szépségek öltözékét is a protokoll írta elő. Amikor a szultán kiválasztotta egyiküket, ne gondoljuk, hogy az odaliszk azonnal a hálószobába sietett, a szultán pedig utána. Előbb még sok tennivalót írtak elő a szabályok.



A kijelölt odaliszkot a fürdőbe vezették, ahol húsz leányzó ragyogó tisztára mosta. Ezután kiképzett, megvakított eunuchok megmasszírozták, majd a fodrászok következtek. Ők az odaliszk hajához azonban csak később nyúltak, mivel első feladatuk az volt, hogy a haj, a szempillák és a szemöldök kivételével minden szőrszálat eltávolítsanak az odaliszk testéről.

Újabb szépítő csapat befestette körmeit a kezén és a lábán, majd az illatszerek mesternője a férfivágyat serkentő illatszerekkel kente be testét. Ismét a fodrászok következtek, most már pompás fürtökbe rendezhették az odaliszk haját.

Mindez eltartott néhány óra hosszat, képzelhetjük, hogy ezalatt a szultán hányszor elátkozta a protokollt - de nem tudott mit tenni. Nemegyszer a kedve is elment az egésztől.

Végül az odaliszkok hosszú menete vezette be a hálóterembe a kiválasztott lányt a szinte már bosszúsan várakozó szultánhoz. A kísérők visszavonultak, az ajtó pedig bezárult. De hiába, mivel olyan vékony deszkából készült, hogy minden hang vagy nesz kihallatszott.
A nász után az etikett szerint a szultánnak kellett először fölkelnie. Bement a fürdőbe, közben az odaliszk átkutatta a szultán ruhadarabjait, a zsebeiben talált pénzt megtarthatta magának. Mire a szultán visszatért, az odaliszkot már elvezették. A háremőr értesítette az írnokokat, akik bejegyezték az erre a célra szolgáló regiszterbe az odaliszk nevét és az éjszaka dátumát. Ha kilenc hónap múlva az odaliszk fiút szült, a napló igazolta, hogy a fiú az uralkodó gyermeke.



Az odaliszk a hálóteremből rendszerint új helyiségbe került. A bonyolult hierarchia értelmében tízesével laktak egy-egy szobában azok a háremhölgyek, akiket a szultán nem tüntetett ki figyelmével. Ha magasabb rangú volt egy odaliszk, kevesebb társával osztotta meg lakrészét.

Azok a hölgyek, akik fiút szültek a szultánnak, jogot nyertek ahhoz, hogy külön lakosztályuk és saját kíséretük legyen. A legfontosabb az a feleség volt, aki az első fiút szülte. Neki még egy kiváltsága lehetett: a szultánnak az ő hálótermében kellett tölteni minden péntekre virradó éjszakát.
A rabszolgaságban élő odaliszkok több mint 80 százaléka soha egyetlen éjszakát sem tölthetett urával. A többiek közül mintegy kétszázan életükben csak egyszer léphettek a szultán hálószobájába, és csak néhányan lehettek olyan szerencsések, hogy gyermeket szülhettek a szultánnak. Hogy ilyen kevesen estek teherbe? Nem, többen is állapotosak lettek, de az udvarban külön szakember foglalkozott a magzatelhajtással.

A háremben több "igazi" férfi is megfordult a szultánon kívül. Az udvari zenekar zenészeit például nem kasztrálták, csak gondosan bekötötték a szemüket, mielőtt beléptek oda. Orvos is járt a háremben, de a beteg odaliszkot egy erre kiképzett asszony vizsgálta meg. Ám a hangverseny vagy a betegség ritka esemény volt, a háremhölgyek élete szomorúan és rettentő unalmasan zajlott.

A sok fiatal, unatkozó nő szerelemre vágyott. Legtöbben szüzek maradtak, hiszen egyetlen éjszakát sem töltöttek a szultánnal. Legfeljebb az eunuchokba szerettek bele, különösen a fiatal őrök álltak nagy becsben. De a legtöbb háremhölgy végül is leszbikus lett.