Oldalak

Érdekes gasztronómia

Honnan kapta a nevét a rum?

koktélok rummal

A rum szó valószínűleg a latin saccarum (= cukor) szó rövidülésekor keletkezett.

Erre van is magyarázat, ugyanis a cukornád feldolgozásakor során készül.

A nádcukorgyártás során a cukornád levéből erjesztik és párolják le.

A tiszta párlatot évekig tölgyfahordókban érlelik,

és a hozzáadott karamelltől kapja jellegzetes barnás színárnyalatát.

37,5-60% alkoholtartalommal palackozzák.

A könnyű rumokat főleg koktélok

(pl. rumpuncs, Piña Colada, Daiquiri) készítésekor használják,

míg a hosszan érlelt fajtáknak magasabb az élvezeti értékük,

ezért önmagukban vagy jéggel is kitűnőek. 

A rum nevét a latin rumbillium szóból is származtatják,

amelynek jelentése: zűrzavar.

Vásárláskor ajánlatos valódi, tiszta rumot keresni,

és inkább többet fizetni érte,

mert az olcsóbbakat a szervezetre káros kőolajból készítik.

 

Mit jelent a „pizza” szó?

pizza

Eredete az olasz pizzicare szó,

amely azt jelenti: csipegetni.

Arra utal, hogy a kinyújtott, nyers kelt tésztára csipetenként,

a hüvelyk-, a mutató- és a középsőujj közé fogva szokás szórni a rátétet,

például a gombát, a sajtot, az apróra vagy csíkokra vágott sonkát.

 

Mit jelent a "tiramisu" szó?

tiramisu

A tiramisu a tira mi su olasz kifejezésből származik,

amelynek jelentése: dobj fel.

Tiramisunak és tiramiszunak is mondjuk.

Valóban feldobja, felfrissíti az embert,

mert ami igazán ízletessé teszi ezt a desszertet,

az a koffein tartalmú feketekávé és a kakaó.

További hozzávalói a mascarpone sajt és a babapiskóta,

de létezik például lekváros, mézes puszedlis, fahéjas vagy kókuszos változat is.

 

Mit jelent a „lacikonyha” szó?

A lacikonyha a szabadban vagy sátorban működő kifőzde.

Piacokon gyakran előfordul, kínálatában olcsó,

ízletes ételek szerepelnek, pl. kolbász, hurka, virsli kenyérrel,

zsemlével, mustárral, savanyúsággal, lángos, palacsinta, üdítő, forralt bor.

Az első lacikonyhákat a 15. században létesítették,

amikor a gyámoltalan II. (Dobzse) Ulászló László király

elszegényedett, és az utcai kifőzdékből szállították az udvarba az ételt.

Egy másik történet szerint a június 27-i László naptól kezdve

a falusi emberek a szabadban, a nyárikonyhában főztek,

és innen kapta a "lacikonyha" a nevét.

 

Mi a garam masala?

 garam masala összetevői

A garam masala a legnépszerűbb indiai fűszerkeverék.

Barnás színű, pikáns ízű.

 A "garam" szó jelentése "csípős", a "masala" "keverék"-et jelent.  

Egészben vagy őrleményként használják.

A hozzávalókat serpenyőben megpirítják,

hogy az ízek még intenzívebbek legyenek.

A garam masala összetétele régiónként, sőt családonként is változik.

Az éttermi szakácsok szintén a rájuk jellemző recepttel dolgoznak,

és minden alkalommal maguk szeretik elkészíteni ezt a fűszerkeveréket. 

A legáltalánosabb összetevők a babérlevél, a fahéj, a fekete bors,

a koriander, a római kömény, a szegfűszeg,

a szerecsendió-virág, a zöld vagy a fekete kardamom.

 

Hogyan készül a koffeinmentes kávé?

A koffeint még a pörkölés előtt, a zöld kávéból kell kioldani.

A zöld kávét egy tartályban addig áztatják,

amíg a kávészemek vízáteresztő képessége megfelelő lesz.

Ezután a vizet leengedik, és helyére az oldószert öntik.

Amikor az oldószert a koffein megköti,

a koffeines vegyületet kieresztik a tartályból, és a kávészemeket megszárítják.

A koffein kivonása nem változtat a kávé élvezeti értékén

 

Melyik a legegészségesebb gyümölcs?

Az összes gyümölcs közül az alma a legegészségesebb.

Már az ókorban ismerték magas gyógyértékét.

Nagy Károly rendeletben írta elő az almafák ültetését,

ennek köszönhetően ma már mintegy 10 ezer almafajta van a világon.

A bélben szivacsként működik: felszívja a mérgező béltermékeket,

és gátolja a káros baktériumok elszaporodását.

Érdemes héjastul enni,

mivel a héjában hatszor több vitamin van, mint a húsában.

Sok káliumot tartalmaz, amely kedvező hatással van a sejtek működésére,

oxigént juttat a sejtekhez, hiánya pedig szédülést,

fáradékonyságot, szívritmuszavart, megfázást, reumát okoz.

Ezen kívül nagy mennyiségben tartalmaz még A-, B- és C-vitamint.

Az A-vitaminnak a látásban, a csontképződésben van szerepe,

táplálja a hajat, a nyálkahártyát, csökkenti

a gyulladásra és a fertőzésre való hajlamot.

A B-vitamin elsősorban

az idegrendszer megfelelő működéséért felelős.

A C-vitamin erősíti az immunrendszert

és az ereket, csökkenti a keringési betegségek

és a rák kialakulásának esélyét.

Magas rosttartalma rendben tartja a székletet.

Székrekedés és hasmenés ellen egyaránt hatékony.

Székrekedés esetén érdemes elfogyasztani éhgyomorra egy-két almát,

hasmenéskor pedig pótolja a cukor- és folyadékveszteséget.

Ez a gyümölcs a többivel ellentétben

még késő este sem terheli meg a szervezetet, mert könnyen emészthető.

 

Mi a juice?

 

A juice olyan gyümölcs vagy zöldség ivólé,

amely nem tartalmaz semmilyen adalékanyagot,

sem vizet, hanem a gyümölcs vagy a zöldség tiszta,

facsart vagy préselt leve.

A 100 százalékos gyümölcslé nem juice,

mert gyakran sűrítményből állítják elő, és vízzel egészítik ki.

 

Milyen fából készül a fahéj?

 

A fahéj nevű különleges illatú, édeskés ízű,

kissé csípős fűszert a fahéjfa kérgéből állítják elő.

Ennek az illatos, 10-15 méter magas fának

hántják le és őrlik meg a kérgét.

A legjobb minőségű fahéj Ceylonból és Kínából származik.

A ceyloni vékonyabb és fásabb szerkezetű,

és enyhébb, finomabb ízű, mint a csípős kínai,

mi is többnyire ezt használjuk,

míg az amerikai konyhában népszerűbb a kínai.

 Feszültségoldó, hangulatjavító hatása miatt

testi-lelki kimerültség és potenciazavarok esetén kiváló gyógyszer.

Amerikai kutatók szerint a II-es típusú cukorbetegségben szenvedőknél

napi 1-6 gramm fahéj javítja az inzulin hatását,

így csökkenti a vércukorszintet.

Segíti az emésztést, ezért érdemes nagyobb étkezések végén

fahéjas süteményt, kávét fogyasztani.

Fénytől, nedvességtől óvni kell,

jól záródó edényben kell tárolni,

hogy az aromáját és egyéb jó tulajdonságait megőrizze.

Érdekes gasztronómia hozzászólásai

Szólj hozzá


Kereső
 
 

 

 

" Barát,
aki
éltünkbe
hoz száz
örömet
és csodát,
ha van
barátod,
majd
meglátod
egyre
szebb lesz
a világ."
 


" Add meg
minden
napnak
az esélyt,
hogy
életed
 legszebb
napja
legyen."



" Van úgy,
hogy,
megváltoznak
a szavak,
mert nem
tudjuk
mit hoz
a holnap.
Árkokat
ás amik
elválasztanak,
vagy hidakat
emel, amik
még jobban
összekötnek."



" Van az
emberi
szívnek egy
halk szavú,
előkelő
vendége
néha: az
emlékezés."



Az élet attól
szép,hogy
bármi
megtörténhet,
és attól
nehéz,hogy
meg is
történik."



" Milyen
öröm
örömet
okozni,s az
emberek
mégis
milyen
ritkán
szánják rá
  magukat. "
/ Németh
   László /



" Egy kedves
szó olyan,
mint a
 tavaszi
napsütés."



" Az a tudat,
hogy
szerethetsz
és szeretnek,
olyan
 melegséget ,
gazdagságot
az életnek,
amit
semmi más
nem pótol. "



" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."


 

0.012 mp