A madarak (Aves) meszes héjú tojással szaporodó,

melegvérű gerinces állatok.

Mellső végtagjaik szárnyakká módosultak.

A madárfajok nagy része ma is repülő életmódot folytat.

Testüket tolltakaró borítja, csontjaik üregesek,

légzsákokat tartalmaznak; ettől erősek, de könnyűek.

Fogak helyett csőrük van.

Méretük az 5 cm-es méhkolibritől a 2,75 m-es struccig terjed.

A madarak mintegy 10 ezer fajjal

a gerincesek második legnépesebb osztálya.

Ennek több, mint fele énekesmadár.

Ebből Magyarországon közel 400 faj fordul elő.

A legtöbb faj szociálisan monogám, még akkor is,

ha a párok nem mindig hűségesek.

A párkapcsolat többnyire egy tenyészszezonra szól,

néha több évig is eltart, de élethosszig ritkán.

A nőstényeket tojóknak nevezik.

Tojásait a legtöbb faj fészekbe rakja, de azok a fajok is s

a saját testmelegükkel költik ki fiókáikat, amelyek nem építenek fészket.

A legtöbb faj kikelés után még továbbgondozza fiókáit.

A házityúk képes megtermékenyítetlen tojásokat is tojni.

Több madárfaj is fontos az ember számára; ezek egy része háziasított.

Táplálékot (hús, tojás) és nyersanyagot (toll) biztosítanak.

Egyes fajokat házikedvencként tartanak.

 Az ember tevékenysége miatt a 17. századig több száz,

a 17. századtól 100-120 faj halt ki, és további 1200 faj veszélyeztetett.

Megfigyelésük az ökoturizmus fontos része.

A madarakat először Francis Willughby és John Ray rendszerezte

1676-ban kiadott Ornithologiae művükben.

Carl Linnaeus ezt felhasználva alkotta meg saját rendszerét 1758-ban

Az ő nyomán a madarakat osztályként tartják nyilván.

A madarak jelen vannak a hét kontinens legtöbb szárazföldi élőhelyén,

egészen a hóhojsza költőtelepeiig, amelyek az Antarktiszon

440 kilométerre vannak a tengertől.

A fajok a trópusi területeken a legváltozatosabbak.

Korábban úgy gondolták, hogy ennek oka az erősebb fajképződés,

azonban azóta kiderült, hogy a fajképződés inkább

a magasabb szélességeken gyorsabb, mivel ott nagyobb a fajkihalás is.

A szárazföldek mellett a vizeken is élnek,

egyes családok még az óceánokban is előfordulnak.

Némely tengerlakó faj csak költeni megy a partra,és néhány pingvinfaj

akár 300 méterre is lemerül az óceánban.

Sok madárfaj az ember segítségével terjedt el.

Ez lehetett akaratlagos, vadnak (fácán) vagy véletlen,

elszabadult díszállatként, mint a barátpapagáj

Észak-Amerika egyes városaiban.

Néhány faj hasznot húzott az ember tevékenységéből,

így a pásztorgém, a pásztorkarakara, vagy a rózsás kakadu,

és elszaporodott a mezőgazdasági területeken vagy a városokban.