Érdekes történetek híres emberekről
Bárhol éljünk is a világban, mindannyian hallottunk róluk:
kiváló tudósokról, zseniális festőkről,
nagy királyokról és fantasztikus írókról.
Az iskolában például sok mindent megtanítottak nekünk életükről,
munkásságukról, hatásukról a történelemre.
Ám még a legnagyobb személyiségek életében is akadtak
vicces események, melyekről talán nem is gondolták,
hogy haláluk után évszázadokkal is mosolyt csalnak az arcunkra…

1. Einstein-t gyakran kérték arra,
hogy magyarázza el híres relativitáselméletét.
Egyik alkalommal így válaszolt a kérdezőnek:
„Tedd a kezed csupán egyetlen percre a forró kályhára,
és az a perc egy órának fog tűnni.
Ülj egy gyönyörű leány mellett egy órát,
és úgy érzed majd, egy percig tartott az egész.
Nos, kérlek, ez a relativitás!”

2. Bár Leonardo da Vinci-t gyakran
a reneszánsz ember prototípusaként emlegetik,
valójában a kontárok prototípusának is tekinthető.
Ugyanis ritkán fordult elő, hogy egy dolgot teljesen befejezett volna,
mielőtt áttért volna egy másikra.
Néhány történész véleménye szerint egyfajta
enyhe figyelemhiánnyal járó rendellenességben szenvedett.
Leghíresebb műve, a Mona Lisa című festmény tárgyának például
nem festette meg a szemöldökét…

3. Egy nap Alexandre Dumas fültanúja volt
egy párizsi szalonban, hogy egy hölgy
„faragatlan tuskónak” nevezte,
„akivel képtelenség egy óránál több időt eltölteni”.
Nem sokkal később Dumas
ugyanabban a tengerparti hotelban szállt meg,
mint az előbb említett hölgy.
Miután kiderült, hogy a férje elutazott Párizsba egy hétre,
elhatározta, hogy elcsábítja, végül meg is beszélt vele egy találkát.
Egy óra elteltével aztán Dumas felállt, az ajtóhoz ment,
és így szólt:
„Hölgyem, az idő lejárt. További szép napot!”,
s egy biccentéssel kisétált a szobából.

4. Arnold Schwarzenegger életrajzírója, George Butler
nemrég felelevenített egy beszélgetést,
melyet 1976-ban egy taxiban folytatott Candice Bergen színésznővel
a , rendkívül sikeres testépítő show után.
Bergen váltig állította, hogy a testépítés
és Arnold Schwarzenegger is elérte a jéghegy csúcsát.
Erre Butler azt felelte: „Nem értek egyet.
Nem lennék meglepve, ha Arnold egy nap
Kalifornia kormányzója lenne.
” Bergen erre nevetésben tört ki, majd szarkasztikusan megjegyezte:
„Ronald Reagan pedig egy nap Amerika elnöke lesz!”

5. Történt egyszer, hogy Mozart
a szüleivel ellátogatott egy farmra.
Mozart meghallotta egy kismalac visítását,
majd hirtelen felkiáltott: „Gisz”.
A kíváncsi társaság tüstént egy zongorához rohant,
hogy leellenőrizzék a megállapítást. Mozartnak igaza volt.
A kezdő zeneszerző ekkor alig múlt kétéves.

6. 1999-ben Stephen King-et elgázolta egy teherautó.
Szerencsére túlélte a balesetet, és teljesen felépült –
legalábbis majdnem.
„Miután hazajöttem a kórházból, megnéztem a Titanic-ot,
és sírtam rajta. – emlékszik vissza. –
Ekkor döbbentem rá, hogy az agyam megsérült.”

7. Amikor William Shakespeare egyik jó barátja
és egyben színésztársa, Richard Burbage
a III. Richárd címszerepét játszotta, megbeszélt egy találkát egy nővel
, aki a színháztól nem messze lakott.
„III. Richárdként jelentkezz be!”-kérte a nő Burbage-t.
Shakespeare – aki meghallotta a beszélgetést-
Burbage előtt kisurrant a színházból, a nő házához sietett,
s miután III. Richárdként mutatkozott be,
bebocsátást nyert a hálószobába is.
Nem sokkal később egy újabb üzenet is előkerült.
„III. Richárd”- állt az ajtón.
A szellemes drámaíró egy üzenetet hagyott alatta Burbage-nek:
„Hódító Vilmos III. Richárd előtt érkezett.”

8. A híres regényíró, Irwin Shaw hosszú ideje várt már
egy francia étteremben, hogy felvegyék végre a rendelését,
mikor a főpincér odalépett hozzá, s udvariasan tájékoztatta,
hogy a csigák az étterem specialitásai.
„-Tudom – bólintott Shaw. – és pincérnek vannak öltözve.”

9. John Sobieski lengyel király hadseregével briliáns módon visszaverte
a törökök támadását Bécs falaitól 1683-ban,
mely által örökre megváltoztatta Közép-Európa történelmét.
Nem sokkal később ekképpen jelentette a győzelmet a pápának:
„Jöttem, láttam és… Isten győzött.”

10. Pablo Picasso-tól egyszer megkérdezték,
hogy számos festménye közül melyiket kedveli a legjobban.
A festő erre azt felelte: „A következőt.”






