Érdekességek a cicákról

1. Érzékelhetik a földrengéseket
Megfigyelések alapján a macskák bizonyos esetekben
furán viselkednek közvetlenül a földrengések bekövetkezése előtt.
Egyes elméletek szerint ilyenkor párnázott mancsukon keresztül
érzékelik a föld rezgéseit, de ezt egyelőre nem sikerült bizonyítani.
2. Nincsenek rászorulva a rágásra
Olyannyira nem, hogy rágás nélkül is lenyelhetik
és megemészthetik táplálékukat.
3. Rendkívül manipulatívak lehetnek
A macskák profik abban, hogy hangjukon keresztül
érvényesítsék akaratukat.
Nem csoda, hogy panaszos nyávogásukkal szinte mindig elérik,
hogy ennivalót kapjanak.
4. Ők is szoktak álmodni
Bár általában a szunyókálást részesítik előnyben,
megfelelő körülmények között a macskák is elérhetik
az alvás mély fázisát, melynek során ugyanazokat
az agyhullám-mintázatokat produkálják, mint mi, amikor álmodunk.
5. Nem értenek a büntetésből
Hiába szidod le a macskád,
mert szétszaggatta a kanapé kárpitját, nem fog belőle tanulni.
Ha el akarsz érni valamit nála, ahhoz (megfelelő viselkedés esetén)
dicsérned és jutalmaznod kell.
6. Az orrukkal fognak kezet
Amikor a macskák összeérintik az orrukat, az olyan,
mint az embereknél a kézfogás.
Ez ugyanakkor csak ritkán, az egymást jól
ismerő állatoknál figyelhető meg, mivel
kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek miatta.
Ha mégis megteszik, azzal megerősíthetik a vizuális felismerést,
illetve információhoz juthatnak a másik macska állapotáról.

7. Nem tudni pontosan, hogyan dorombolnak
Egyes elméletek szerint a dorombolás nem is a torokból,
hanem a szív- és érrendszerből ered.
8. Amikor dorombolnak, elégedettek
Legalábbis az esetek túlnyomó részében.
A mély dorombolás tudniillik fájdalmat is jelezhet.
9. Folyamatosan dorombolhatnak
Mármint a be- és kilégzés során.
Erre már egyhetes korukban is képesek.
10. A kölykök monoton hangon dorombolnak
Az idősebb macskáknál ellenben
két-három különböző rezonancia is előfordulhat.
11. Máshogy kommunikálnak a gazdikkal,
mint egymással
A jelek szerint a macskák a kölyökkorukból származó
hangjelzéseket megtartva kommunikálnak gazdájukkal,
más egyedekkel viszont ettől eltérő hangnemet ütnek meg.
Már ha egyáltalán hallatják a hangjukat,
mert fajtársaikkal találkozva általában a testbeszédüket használják.
12. A csokoládé az életükbe kerülhet
Csakúgy mint a kutyák számára, a macskák számára is
mérgező a csokoládé fogyasztása.
13. Érzékenyek a szemkontaktusra
Ha egy macska mélyen a szemedbe néz,
és lassan pislog vagy hunyorog rád, akkor valószínűleg kedvel téged.
Ha azonban mereven néz és feszes a testtartása,
akkor támadásra is készülhet.
14. A húsfogyasztás megóvja a fogaikat
Ha mindennap egy kevés húst (baromfit, nyulat vagy marhát kicsontozva)
adsz kedvencednek, az segíthet megőrizni fogai és ínye egészségét.
Hogy ez nyers legyen, vagy ne, arról eltérnek a vélemények.

15. Jól bírják a meleget
Ami annak köszönhető, hogy őseik sivatagos vidékeken éltek.
16. A pulzusuk 160–240 között mozog
A pulzus ritmusa az életkortól is függ.
Minél fiatalabb az állat, annál gyorsabban ver a szíve.
17. Van, amikor izzadnak
Csak épp ők nem a bőrükön, hanem a talppárnáikon keresztül teszik.
A macskák meg tudják inni a tengervizet.
Az emberrel ellentétben a veséjük képes kiszűrni a sót, í
gy vész esetén tengervízzel is életben tudják magukat tartani.
A macskák nem érzik az édes ízeket.
Hogy miért alakult ez így, azt nem tudják a tudósok sem.
Mindenesetre már csak ezért sem érdemes a cicákat csokis fánkkal kínálni.

Egy macska az életének csak a harmadát tölti ébren, a többit átalussza.
A nőstény macskák általában jobbkezesek,
a kandúrok többsége pedig balmancsúak
A macskák többsége 5 km/h-val gyorsabban fut,
mint Usian Bolt a legjobb formájában.
Az olimpiai bajnok sprinternek 45 km/h a csúcssebessége.
. Ha nagyon meleg szobában nevelkednek a sziámi macskák,
akkor a fejükön nem fejlődik ki a fajtára jellemző sötét folt.
A macskák a nyávogást az ember miatt fejlesztették ki.
A cicák természetes hangja az emberi fül számára
nem hallható frekvenciatartományba esik.
A tudósok szerint a nyávogást az emberrel való
sikeresebb együttélés miatt találták ki a cicák.
A macskák 100 különböző hangot tudnak kiadni. A kutyák 10-et.
Nem csak a macskák tudnak dorombolni:
ilyen hangokat hallatnak az elefántok, mókusok, sőt még a gorillák is.
A macskák bajsza nagyjából az állat szélességével azonos.
Ezzel az érzékszervükkel mérik le, hogy milyen szélességű lyukba
bújhatnak még be anélkül, hogy beszorulnának.









