Oldalak

Érdekességek II. Erzsébetről

 

 

II Erzsébet.
(60 érdekesség II. Erzsébetről! Tényleg van néhány érdekes dolga...)
 
1. Császármetszéssel jött a világra 1926. április 21-én hajnali 2.40-kor. Szülei, a yorki herceg és hercegnő akkor már három éve voltak házasok. Ő volt a király, V. György első unokája.
2. Nincs vezetékneve, viszont van három keresztneve: Erzsébet Alexandra Mária. Elsőt az édesanyjáról, másodikat a dédanyjáról, harmadikat a nagyanyjáról kapta.
3. Kislányként imádott falovakkal játszani, minden este megfésülte őket.     Azóta is rendszeresen lovagol, versenyistállót működtet, lovai szép     sikereket értek el.
4. Édesanyjának, a legendás anyakirálynénak is voltak versenylovai, de anya és lánya paripái soha nem indultak ugyanabban a futamban!
5. 1936-ig csendes életet élt, akkor nagybátyja került a trónra VIII. Edward néven.     A király azonban 11 hónapnyi uralkodás után lemondott a  trónról, hogy feleségül vehessen egy kétszeresen elvált amerikai nőt. Így került Erzsébet apja VI. György néven a trónra, és így lett a kis hercegnőből trónörökös.
6. Amikor elmondta húgának, hogy bácsikájuk lemondott és apjuk lesz a király, Margit visszakérdezett: "Ez azt jelenti, hogy egyszer te leszel a királynő! Szegénykém."
7. Soha nem járt iskolába, őt és húgát, Margit hercegnőt a patinás Eton College professzorai oktatták  a Buckingham-palotában. Leginkább történelmet és alkotmányjogot tanult, de tökéletesen beszél franciául is.
8. Nevelőnője, Bobo egész életében mellette szolgált, 1991-ben hunyt el. A királynő a királyi mauzóleumba temettette el. Ő az egyedüli nem királyi fenség, aki ebben a mauzóleumban nyugszik.
9. A II. világháború alatt, 1940-ben mondta el első rádióbeszédét, melyben a brit birodalom gyermekeit bátorította.
10. A világháborúban teherautó-sofőrként szolgált, sőt megtanult autót szerelni is.
11. 21 éves korában egy rádióbeszédben kijelentette: "Egész életemet, legyen az akár rövid, akár hosszú, a ti szolgálatotoknak szentelem!" Azóta is ez az ígéret vezérli.
12. 1939-ben, 13 éves korában ismerte meg Fülöp Görögország és Dánia hercegét. Már aznap eldöntötte, hogy csak ő lehet a férje. A világháború alatt leveleztek, majd 1947 nyarán bejelentették az eljegyzésüket.
13. Férje és ő Viktória királynő ükunokái.
14. Négy gyermeke, nyolc unokája és egy dédunokája van. Második dédunokája nyárra várható. Az első és a nyolcadik unokája között harminc év a korkülönbség.
15. Ifjú feleségként és anyaként két évig Máltán élt. Fülöp herceget, mint a tengerészet hadnagyát a szigetre vezényelték, s Erzsébet első két gyermekével, Károly herceggel és Anna hercegnővel követte férjét. Azt mondja, ez volt élete legboldogabb két éve.
16. Erzsébet négy gyermeke közül mindig András herceg volt a legkedvesebb! Amikor a yorki herceg nemzeti hősként visszatért a 1982-es falklandi háborúból, a királynő azt mondta, örül, hogy ismét itthon van András, mert csak ő tudja beprogramozni a videóját.
17. Amikor 1982 júniusában megszületett Vilmos herceg, Erzsébet elsőként rohant meglátogatni a kórházba. Ránézett a kis batyura, és örömében felkiáltott: "Szerencsére nem olyan elálló fülei vannak, mint az apjának!" Egyszer ugyanis azt mondta Károly hercegről, úgy néz ki hátulról, mint egy nyitott ajtajú Rolls Royce.
18. 1953. június 2-án koronázták királynővé. Fülöp herceg bemesélte neki, hogy a szertartás alatt azzal a libazsírral kenik majd fel, melyet ezer évvel korábban Békés Edgard koronázásánál is használtak. Erzsébet rettegett ettől, de aztán kellemes meglepetés érte: egy erre az alkalomra kevert illatos olajat használt az érsek, melyből a királynő később a fürdőszobájába is rendelt!
19. Ő a negyvenedik angol uralkodó Hódító Vilmos óta.
20. Első miniszterelnöke a legendás Sir Winston Churchill volt, vele együtt 12 miniszterelnöke volt. A kormányfő minden kedden találkozik a királynővel, hogy megbeszéljék az ország ügyeit.
21. Két miniszterelnöke, Tony Blair és David Cameron is már az ő uralkodása alatt született. Előbbi 1953-ban, utóbbi 1966-ban jött világra.
22. Első corgi kutyáját 18. születésnapjára kapta az apjától, és Susan névre keresztelte el. Ma is Susan leszármazottai szaladgálnak a királynő körül, az ebek repülőgépen utaznak, és külön lakáj gondoskodik róluk. Kivéve esténként, akkor ugyanis a királynő eteti meg őket!
23. A Sandringham-kastély kertjében kutyatemető van, minden kis elhunyt kedvencnek sírkövet állíttatott.
24. A macskákat viszont utálja, mert gyerekkorában egy csúnyán megkarmolta.
25. Ő az egyetlen Nagy-Britanniában, akinek nincsen útlevele, sem semmilyen   személyes igazolványa.
26. Ő a világ legtöbbet fotózott asszonya, nincs ember, ki ne ismerné a nevét és az arcát!       Kiszámolták, hogy egész életében percenként 14 fénykép készült róla.
27. Neki van a legnagyobb ékszergyűjteménye, értékét megbecsülni sem lehet! Az ő tulajdonában vannak olyan híres drágakövek, mint Afrika első és második gyémántja, vagy a hírhedt Kooh I Noor, melyet csak nők hordanak, férfiakra ugyanis balszerencsét hoz. Gyűrűből is több meseszép darabja van, ezekből azonban egyet sem húz a jobb kezére, olyan sokszor kell kezet fognia.
28. A királynőt soha nem lehet látni retikül nélkül. Ha a táskát a bal karján tartja, akkor az azt jelenti, hogy minden rendben van. De ha a jobban, akkor az jelzés az udvarhölgynek, hogy induljunk tovább, vagy szerezzen egy másik beszélgetőpartnert!
29. És hogy mit rejtenek a híres retikülök? Sminkkészletet, pótharisnyát, szemüveget, és egy pakli kártyát a hosszú utazásokhoz.
30. Minden délelőtt 11 órakor felhajt egy gin-tonikot. Más alkoholt nem nagyon iszik, fogadásokon is éppen csak belekortyol a pezsgőbe és borba.
31. Szereti a jó ételeket, viszont személyes szakácsa tudja, paradicsomalapú finomságot nem készíthet, Erzsébet ugyanis nem szereti ezt a zöldséget.
32. A Buckingham-palotában fürdőkádja mellett egy sárga műanyag kacsa díszeleg. Ezt a mókás ajándékot az unokáitól kapta a királynő! És hogyan derült ez ki? Egyik nap ki kellett hívni egy vízvezeték-szerelőt, aki később kikotyogta egy újságírónak, hogy milyen a királyi fürdőszoba.
33. 1982 júliusának egy reggelén a királynő arra ébredt, hogy egy idegen férfi ül az ágyán. Michael Fagan valahogy bejutott a Buckingham-palotába, és eljutott a királyi hálószobába. Erzsébet megőrizte hidegvérét, majd negyed óráig beszélgetett Fagannal, többek között arról, hogy mindkettőjüknek négy gyermeke van. Aztán egy óvatlan pillanatban sikerült megnyomnia azt a gombot, mely az őrséget riasztotta.
34. "Azért hordok színes ruhákat, hogy észrevegyenek a tömegben" - mondta egyszer. Erzsébet sem tudja, mennyi kalapot, kabátot, estélyi ruhát hordott az elmúlt évtizedekben. A protokoll szerint a királynő egy ruhát csak egyszer vehet fel. Ez az utóbbi években változott, így kevesebbe kerül a monarchia fenntartása.
35. 38-as cipőket és 40-es ruhákat hord.
36. Imádja a katonai indulókat, autójában gyakran indulók szólnak.
37. Kispárnáját minden utazására magával viszi.
38. Tehetséges sztepptáncos, családját korábban gyakran szórakoztatta tudásával.
39. Mindössze egy fogát húzták ki, egy bölcsességfogat.
40. Szívesen néz szappanoperákat, a kedvence a több évtizede futó Coronation Street, melynek szereplőit gyakran meghívja egy-egy partira, sőt ő maga is ellátogatott már a stúdióba.
41. Esténként puzzle-t rak ki, de szeret keresztrejtvényt is fejteni.
42. Első számítógépét Ronald Reagan amerikai elnöktől kapta ajándékba.
43. 1977 óta hord olvasáshoz szemüveget. Egy alkalommal elfelejtette magával vinni, így Fülöp hercegnek kellett felolvasnia a beszédét. Azóta két okulárét is hord magánál.
44. Sokat fényképez, a fotóit a hosszú repülőutak alatt rendezi albumokba.
45. Minden évben négy kerti partit rendez, hármat a Buckingham-palota, egyet pedig az edinburghi Holyroodhouse-palota kertjében. Hatvan év alatt 1,4 millió embert látott vendégül.
46. Hatvan év alatt 129 országba utazott el 265 alkalommal tett hivatalos állami látogatást.
47. 15 hidat avatott fel Nagy-Britanniában és 25 hajót bocsátott vízre.
48. Uralkodása alatt nagyjából 40 ezer karácsonyi üdvözlőkártyát küldött el.
49. Eddig 14 szobrot készítettek róla, és 142 portréhoz ült modellt.
50. Összesen 30 keresztgyermeke van. Diana hercegnő öccsének, Lord Charles  Spencernek is a királynő a keresztanyja.
51. Menyei, Diana hercegnő, Sarah Ferguson, Camilla és Sophie, wessexi grófnő közül az utóbbi a kedvence, sok időt töltenek együtt.
52. Mindössze kétszer sírt nyilvánosan, az édesanyja temetésén, illetve amikor ünnepélyes keretek közt el kellett búcsúznia a Britannia királyi jachttól, mert a 120 méter hosszú hajó fenntartása túl költséges volt.
53. Nem szereti a teniszt, a lovaspólóért és a lóversenyért rajong.
54. Karácsonyi bevásárlásait a Buckingham-palotában intézi, az áruházak hozzák el termékeiket a palotába, a királynő ugyanis biztonsági okokból nem mehet vásárolni nagy tömegben.
55. Ő az anglikán egyház feje, a hit védelmezője, ezért bárhol is tartózkodik, minden vasárnap részt vesz az istentiszteleten.
56. Reggel nyolckor ébred, mégpedig dudaszóra. Viktória királynő óta minden uralkodó ablaka alatt reggel nyolckor a királyi dudás játszik.
57. Az egyik nagybátyját, Kent hercegét, és az unokatestvérét, Gloucester hercegét repülőgép-balesetben veszítette el, nagy-nagybátyja, Lord Mounbatten pedig merénylet áldozata lett.
58. Soha nem nyalt meg bélyeget. Mivel minden bélyegen szerepel, azt mondja, nem tudja elképzelni, hogy megnyalja a saját feje hátulját.
59. Bár áprilisban született, hivatalosan a születésnapját június második szombatján ünneplik katonai parádéval, mert ekkor nagyobb az esélye a jó időnek.
60. Még három év, és megveri Viktória királynőt, aki majd 64 évig ült a trónon. Ezzel ő lehet a leghosszabban regnáló brit uralkodó.

 

 

Érdekességek II. Erzsébetről hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső
 
 

 

 

" Barát,
aki
éltünkbe
hoz száz
örömet
és csodát,
ha van
barátod,
majd
meglátod
egyre
szebb lesz
a világ."
 


" Add meg
minden
napnak
az esélyt,
hogy
életed
 legszebb
napja
legyen."



" Van úgy,
hogy,
megváltoznak
a szavak,
mert nem
tudjuk
mit hoz
a holnap.
Árkokat
ás amik
elválasztanak,
vagy hidakat
emel, amik
még jobban
összekötnek."



" Van az
emberi
szívnek egy
halk szavú,
előkelő
vendége
néha: az
emlékezés."



Az élet attól
szép,hogy
bármi
megtörténhet,
és attól
nehéz,hogy
meg is
történik."



" Milyen
öröm
örömet
okozni,s az
emberek
mégis
milyen
ritkán
szánják rá
  magukat. "
/ Németh
   László /



" Egy kedves
szó olyan,
mint a
 tavaszi
napsütés."



" Az a tudat,
hogy
szerethetsz
és szeretnek,
olyan
 melegséget ,
gazdagságot
az életnek,
amit
semmi más
nem pótol. "



" Ha szeretnek
olyan,mintha
kétfelől
sütne ránk
a Nap."




" A sok kis
jelentéktelen,
egyszerű
gesztus teszi
elvislhetővé
az életet.
Egy mosoly,
egy érintés,
egy szó,
kedvesség és
törődés. "



" A nagy
szavak
nem érnek
semmit.
Elszállnak
mint az
őszi szél.
De a
szeretet,
ha szívből
 fakad
elkiséri az
embert,
ameddig él."



" A boldogság
az élet apró
dolgaiban
rejlik.
Aki nem
figyel,
annak
számára
láthatatlan
marad. "




" Mennyi
szín és
furcsaság
az élet,
mindez
mennyi
  emlék és
   remény."


 

0.028 mp