Érdekességek innen - onnan
Javítja a memóriát a rozmaring szagolgatása
Shakespeare Hamletjében Ophelia kijelenti,
hogy a rozmaring fejleszti az emlékezőképességet.
A tudósok most megerősítették:
a fűszernövény illóolaja fokozza az éberséget és a számtani készségeket.
A rozmaring tudatos alkalmazásával elérhető,
hogy a betegek ne mulasszák el bevenni a gyógyszereiket,
vagy hogy a születésnapi üdvözlőkártya feladása se merüljön feledésbe.
A newcastle-i Northumbria Egyetem munkatársainak kísérletsorozata alapján a rozmaringot szimatolók memóriája 60-75 százalékkal jobb azokéhoz képest, akiket nem tettek ki az illóolaj jótékony hatásának, míg más kutatások a hosszú távú memóriával kapcsolatban elért pozitív eredményről számoltak be.
A kísérlet során négy csepp rozmaring illóolajat adagoltak egy szoba párásító rendszerébe öt perccel azelőtt, hogy az alanyok beléptek volna. Összesen 66 önként jelentkező egészséges felnőtt vett részt a vizsgálatban, közülük véletlenszerűen választották ki, kik mennek illatosított és illatosítatlan helyiségbe. Mindkettőben ugyanolyan feladatok vártak rájuk, amelyek segítettek feltérképezni a prospektív memóriájukat – például bizonyos tárgyakat kellett megtalálniuk a szobában, majd átadni a kutatóknak, akik csak akkor „súgtak”, ha a vizsgált személyek maguktól képtelenek voltak elvégezni a feladatot. Minél több segítségre volt szükség, annál alacsonyabb a pontszám. A résztvevők hangulatukra vonatkozó kérdőívet is kitöltöttek, és vérmintát is szolgáltattak, hogy kiderüljön, milyen koncentrációban van náluk jelen a memóriaserkentő hatásáról ismert 1,8-cineol, más néven eukaliptuszolaj.
Az eredmények alapján a rozmaringgal illatosított szobában jobban teljesítettek:
pontosabban emlékeztek eseményekre,
magasabb pontszámmal és gyorsabban oldották meg a feladatokat.
Vérplazmájukban lényegesen magasabb volt az 1,8-cineol szintje.
Korábbi kutatások már utaltak rá,
hogy az illóolaj-molekulák képesek az orrból a véráramba jutni.
Ezek a vegyületek a szaglóideg stimulálásával hatnak az agyra.
„Ez a tanulmány segíthet a memóriazavarral küszködők kezelésében”
– mondta a kutatásban közreműködő Jemma McCready.
Zsírórák,
avagy mikor fenyeget leginkább
a túlevés veszélye?
A legtöbben akkor nyúlnak egy-egy sütemény vagy csokiszelet után,
ha kicsit besokalltak és elegük van.
Nem csoda tehát, hogy a kényelmi evés szempontjából
leginkább kényes időszak a szakértők szerint
a munkakezdés előtti vasárnap este.
A felnőtt lakosság közel fele (48 százalék)
leggyakrabban vasárnap este hét és tíz között esik kísértésbe,
hogy valamilyen ropogtatnivalót vagy süteményt tömjön magába.
További 29 százalék saját bevallása szerint szintén vasárnap, a három és öt óra közti időszakban adja fel rövid időre gondosan összeállított diétás étrendjét egy kis nassolás kedvéért.
A hétköznapok közül a hétfő az,
amikor a legtöbb, zsírban és cukorban gazdag ételt fogyasztjuk.
Egy 750 ember részvételével készült felmérés tanúsága szerint
a túlevés a legtöbb esetben vacsora közben
vagy közvetlenül vacsora után fordul elő.
„A »zsírórák« hatalmas gondot jelenthetnek a diétázóknak.
Ezek azok az időszakok,
amikor az emberek különösen hajlamosak engedni
a kísértésnek és a nassolnivalóknak” –
nyilatkozta a Forza nevű étrend-kiegészítőket gyártó cég képviselője.
A vizsgálati eredmények szerint
a legtöbben vacsora közben eszik túl magukat (65 százalék).
Ezt követi az uzsonna (22 százalék),
az ebéd (16 százalék),
valamint a reggeli (3 százalék).
A kényelmi evők harmada (34 százalék)
az étkezés befejeztével még további két adag nassolnivalót
(chips, keksz, sütemény, csokoládé) töm magába.
Az étkezési szakértők szerint a kényelmi evés nagyrészt
a kedélyállapot-ingadozásnak köszönhető.
A legtöbben ugyanis problémáik elől menekülnek az evésbe.
Az élesztő – a kis mindenes
Az egyiptomiak már évezredekkel ezelőtt készítettek élesztőt
kenyérsütéshez és sörgyártáshoz – anélkül, hogy tudták volna,
milyen titokzatos erő segítette őket a sütésnél és a sörfőzésnél.
Ezt a titkot csak sokkal később Pasteur szellőztette meg:
ő fedezte fel 1857-ben
a mikroszkóp segítségével az élesztőt és hatásmechanizmusát.
A nagy hatóerejű sztár
Az élesztőgomba egysejtű miniélőlény,
amely az alacsonyrendű gombákhoz tartozik és puszta szemmel nem látható.
Mindenütt előfordul a természetben,
és évszázadok óta egészen különleges élesztőkultúrákat nemesítettek ki.
Végtére is ezek a kenyér-, sör- és borkészítés természetes trükkjei.
Az élesztő valódi sztár,
mely csak bizonyos körülmények között fejti ki mágikus hatását.
A hideget, zsírt és a sót nem szereti, de ha kellemesen meleg van,
és keményítővel vagy cukorral „etetik”, robbanásszerűen megnő a térfogata.
A keményítőt és a cukrot alkohollá és szén-dioxiddá erjeszti.
Sütéskor a kenyeret, süteményt és zsemlét lazává teszi.
A bornál és sörnél az alkoholról gondoskodik,
és mellékesen aromát és vitaminokat is szállít.
Sütésre a sütőélesztőt (Saccharomyces cerevisiae) használják,
amely kocka alakúra préselve minden szupermarketben kapható,
és amely a sok szén-dioxid révén a tésztát megkeleszti.
A sörhöz speciális sörélesztőt használnak, amely segítségével
a fehér-, vagy a búzasörök és barna sörök, vagy pilseni sörök készülnek.
A borkészítéshez speciális borélesztőt használnak.
Az élesztőknél döntő, hogy mivel tápláljuk az élesztőt nemesítéskor:
a savón táplált élesztő íze enyhén édeskés vagy semleges,
míg a termesztett melaszon nemesített árpamaláta
és a komlóélesztő íze enyhén fűszeres, csípős.
Könnyen megfigyelhetjük, hogyan dolgozik az élesztő:
keverjünk el egy keveset egy teáskanál cukorral
és langyos vízzel, és tegyük melegre.
És már kezdődik is – a különösen gyerekek számára izgalmas kísérlet.
Az egészséges plusz
A élesztő belső értéke is jelentős,
hiszen különösen sok tápanyagot tartalmaz.
Különösen B-vitamin tartalma legendás.
B1-, B2-, B6-vitamin és niacin tartalma jelentős.
Ez az összetétel gondoskodik az anyagcseréről,
támogatja az izmokat és az idegrendszert.
Balzsam mindazoknak, akik stresszesek és feszültek.
Folsav-, pantoténsav és biotintartalma miatt
szépségvitaminokat is szállít a bőr, köröm és haj számára.
Megtalálhatók benne az ásványi anyagok és nyomelemek is.
Az élesztő ideális arányban tartalmaz káliumot és nátriumot.
Nagy fehérjetartalma miatt az élesztő fontos fehérjeforrás is.
Van azonban egy akadály, útban az élesztő értékes belseje felé: erős sejtfala van, amit az emberi szervezet nem tud feltörni. Azok tehát, akik javítani szeretnék szervezetük ellátását, vegyenek közvetlenül élesztőt tartalmazó termékeket. Itt már a kemény sejtfal feltört, és egész tartalma rendelkezésre áll. Ám még eredeti formájában is kínál az élesztő valami egészséges pluszt: Az élő élesztőgombáknak probiotikus hatása van. Ez azt jelenti, hogy gondoskodnak a bélflóra egészséges egyensúlyáról – fontos az erős immunrendszer számára és hatékony szer hasmenés ellen.
Sokszínűség
A sütéshez való élesztőkockát mindenki ismeri.
Ám élesztő létezik számos más formában is, melyeket érdemes kipróbálni.
Az élesztők széles választéka kapható reformkonyhákban és bioüzletekben,
de a szupermarketek is kínálnak már néhányat.
Az élesztőpelyhek és -porok jól használhatók például
alacsony sótartalmú fűszerként sós és édes ételekhez.
Fontos a fűszerezésnél:
az élesztőt mindig főzés után adjuk hozzá az ételhez,
mert a hő elbontja a vitamintartalmat és csökkenti a pozitív hatást.
Vegetáriánusoknak, kenhető élesztős alternatívaként
húsokhoz és sajtokhoz ajánlott.
Az Angliában oly népszerű élesztőkivonat
terjedőben van Európa más részein is,
ezt fel lehet használni a kenyérre kenve,
vagy a fűszerezésre és erőleves készítésére.
A gyógyszertárban kapható sörélesztő tabletta táplálékkiegészítőként,
kombinálva más vitaminokkal és/vagy ásványi anyagokkal,
igen fontos az egészséges bélrendszer számára,
bevált szer hasmenéses betegségek megelőzésére és kezelésére.
(Németből fordította: Koncz László)
Forrás:natursziget.com






