SZÁLER MARTIN: Erdei zivatar



Halkan fújdogált a zord őszi szél
Miközben meglibbent egy-egy száraz falevél
A sötét felhők között a nap meglapult
Azt látván, hogy a táj mennyire elfakult


Egy apró esőcsepp hullott alá az égből
Hirtelen őt követve jött még több
Táncolva hullottak a fák leveleiről a földre
Befestve az erdőt harmatos zöldre


Ekkor hangos zaj hallatszott, a mennydörgés
Megtörve ezzel a halk zörgést
Az ég azonban több hangot nem hallatott
Mert a sötét felhő komótosan tovább ballagott.


Csend... Majd ismét a halk zörgés
Véget ért az égi dörgés
Egy kismadár röppent a fenyőfáról
Felébredve borús álmából


Hamar észlelte azonban,
Hogy vissza kell repülnie nyomban
Az esőcseppek hamar átnedvesítették tollát
Rájött, hogy hiba volt elhagyni otthonát



Az eső csak szüntelenül hullt
A távolban pedig egy dörgés felmordult
Esőcseppek sokasága sorakozott a faleveleken
Súlyuktól legörnyedtek, nehezen


Lassacskán az eső, a fellegekkel együtt elszállt
Helyüket a bús őszi szél vette át
Szörnyű hideg lett úrrá az erdőn és lakóin
Majd a táj ismét felvette a fakó színt


Az esőcseppek patakokban csordogáltak
Amint kikerültek egy-egy földön lévő faágat
A levelek, mint a vízesés
Úgy öntötték ki magukból a friss esővíz-termést


Az erdő megtisztult, frissesség töltötte el
Mindehhez csak egy kis eső kell
Illatos volt az esőnek szaga
Ami a fák között keringett egymaga


A fellegek már a messziséget járták,
Hogy az újabb próbát ismét kiállják
Egy erdőt tisztaságba borítani talán nem nagy dolog
Ám ha nyugalom és béke van, mindenki boldog.

 

Szólj hozzá