Amikor kislány voltam, valóban komolyan azt hittem,

hogy a fák meg a virágok ugyanolyan lények,

mint a madarak, vagy az emberek.

Hogy gondolkozni tudnak,

és beszélgetni is szoktak egymással.

És hallanánk is, hogy mit beszélnek, ha igazán megpróbálnánk.

Csak el kéne távolítani a fejünkből minden egyéb hangot,

egészen csöndben kéne maradni,

és nagyon erősen figyelni.

Néha még most is azt hiszem.

Csak soha nem tudunk elég csöndben lenni...

Akármerre járjak, nézzek,
Mindenütt szép a természet,
Szóval ki nem mondható:
Szemnek, szívnek vidítója,
Oh áldott az alkotója,
Isten, a Mindenható.

Benedek Elek

Az istenhitemnek egyik legerősebb oszlopa és támasza

az a csodálatom, hogy a világ,

az élő természet milyen csodálatos berendezkedésű,

milyen hajszálpontosan illeszkednek össze

a legkülönbözőbb állatok, növények, tehát minden élőlény,

akár a vízben, akár barlangok mélyén, akár a magas hegyeken,

akár az Északi-sark közelében élnek is (...).

Ez a csodálatos harmónia és szépség,

amilyennek én a teremtett világot látom,

énbennem azt a gondolatot ébreszti,

hogy ez nyilvánvalóan nem jöhetett létre magától

vagy véletlenül, hanem emögött egy teremtő gondolata,

egy teremtő akarata kell legyen.

Szentágothai János

De ki festi meg a virágok színét –

ki tervezi a pillangók színes szárnyait olyan precizitással,

szabályossággal és művészettel,

amit csak utánozni tud az emberi tehetség -,

ki tervezi a rovarok arányait, hogy kecsesek legyenek,

s a fák leveleit?

Miért van ennyi szín és szépség,

arány és művészet mindenütt a természetben?

Hol a dolgok mögött a tervező – a zseni, a művész,

aki ezt teremti,

mert terv és rajz nélkül egy kis bútort sem lehet csinálni -,

kik vannak hát erre a munkára hivatva,

s ki adja a megbízást rá az élet óriási terepén?

Ez misztikus és csodálatos – mégis reális – és megoldhatatlan!

Lengyel Menyhért

Éjjel, amíg aludtam, történt valami: vége a nyárnak.

Felébredek, hallgatom a szelet,

nézem a sötétbarna lombot az ablak előtt,

s nem érzek semmiféle őszi bánatot.

Örülök, hogy vége a nyárnak.

Örülök, hogy nem hozott semmit.

Örülök, hogy nem tántorodtam meg

a boldogtalanságba vetett hitemben.

Örülök, hogy nincsenek többé illúzióim a megoldásról.

Tessék, ősz, rajta! - gondolom.

Rakd ki kellékeidet, ereszd le avas zsinórpadlásodról

avítt színfalaidat, hullass lombot,

nyögesd szeleidet, átkozz és temess!

Üdvözöllek, tél és pusztulás hírnöke.

Nem védekezem. Beleegyezem. Várlak.

Márai Sándor