A fagylalt története több mint ötezer éve, Kínában kezdődött.

Igaz ekkor még fényévekre volt a mai fagylalt remekektől,

az alapjául hó szolgált akkoriban, amit fűszerekkel,

gyümölcsök levével és tejjel ízesítettek.

 

Később az arab és perzsa világnak köszönhetően jutott el

a fagylalt őse a Földközi tenger közelébe is.

Orvosságként ajánlotta Hippokratész,

míg az uralkodók és császárok hűsítőként élvezték

mint Nagy Sándor, vagy a római császárok.

Sokáig a havat és a jeget italok és gyümölcsök hűtésére

/fagyasztására használták inkább, a ma ismert fagylalt ősét

egy olasz cukrászmester alkotta meg az 1600-as években.

 

A XVIII. századig a fagylalt

a legfelsőbb társadalmi osztályok kiváltsága volt csupán.

Az ezerhétszázas évek vége felé,

Franciaországban vált elérhetővé először a fagylalt a középosztály számára is.

 

Magyarországon a reformkor idején jelent meg

e cukrászati remek, az ibolya volt Sisi királyné kedvence.

 

A 20. századig szezonálisan fogyasztották a fagyit,

majd a kedveltsége és a technikai fejlődésnek köszönhetően

egy egész évben fogyasztható cukrásztermék lett.

 

A fagylaltot ma már  megszámlálhatatlan ízben készítik,

így még a legnagyobb ínyencek is megtalálják köztük

amit szeretnének.