“Egy idő után megtanulod a finom különbségtétel

t a kézfogás és az önfeladás között,

És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel

és a társaság a biztonsággal,

És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó,

És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget,

a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével,

És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd,

mert a holnap talaja túl ingatag ehhez.

Egy idő után kitapasztalod,

hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér.

Műveled hát saját kertecskédet, magad ékesíted fel lelkedet,

nem mástól várod, hogy virágot hozzon neked.

És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz…

Hogy valóban erős vagy.

És valóban értékes.”

(Veronica A. Shoffstall)

“Ez a legnyomorultabb érzés.

Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted

. Kinyújtod kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet.

Minden a helyén van életedben, a tárgyak, a személyek,

a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott.

Csak éppen hiányzik valami. …

S ha nagyon pontos és figyelmes leszel,

ha idejében kelsz és későn fekszel, ha sokat vagy emberek között,

ha elutazol ide vagy oda, ha belépsz bizonyos helyiségekbe,

végül találkozol azzal, aki vár.

Természetesen tudod, hogy ez a reménykedés egészen gyermekes.

Már csak a világ végtelen esélyeiben bízol.

Hol keressed? S aztán, ha megtaláltad, mit mondjál neki?…

És mégis várod.”

(Márai Sándor: Az igazi)

Vehetsz házatDe otthont nem;

Vehetsz ágyat,De álmot nem;

Vehetsz órát,De időt nem.

Vehetsz könyvet,De tudást nem;

Vehetsz pozíciót,De tiszteletet nem;

Megfizetheted az orvost,De az egészséget nem.

Megveheted a lelket,De az életet nem;

Megveheted a szexet,De a szerelmet nem.

(kínai tanítás)