Festmények - Tóth Gábor képei

“Ha elölről kezdhetném a gyermeknevelést,
fenyegetés helyett festegetésre használnám a kezemet.
Példálózás helyett példát mutatnék.
Nem siettetném a gyereket, hanem hozzá sietnék.
Nem a nagyokost játszanám, hanem okosan játszanék.
Komolykodás helyett komolyan venném a vidámságot.
Kirándulnék, sárkányt eregetnék,
Réten kószálnék, bámulnám a csillagokat.
A civakodás helyett a babusgatásra összpontosítanék.
Nem erőszakoskodnék a gyerekkel, hanem a lelkét erősíteném.
Előbb az önbizalmát építeném, azután a házamat.
Kevesebbet beszélnék a hatalom szeretetéről
és többet a szeretet hatalmáról.”
(Diane Loomans)

“A család azt jelenti, megosztjuk egymással a hibáinkat,
a tökéletlenségeinket és az érzéseinket,
miközben nem szűnünk meg szeretni egymást.
De még ha szeretet árad belőlünk,
akkor sem vagyunk mindig szeretetre méltók.
Ha pedig nem vagyunk tökéletesek, lényeges,
hogy meg tudjuk bocsátani önmagunknak és másoknak.
Azután másnap reggel elölről kezdünk mindent.
Olyan folyamat ez, mint a bimbó nyílása.
Virágzás, virulás és virágba borulás.
(Bernie Siegel)

“Az elődök tisztelete és emléküknek megbecsülése az alapja
a családszeretetnek és egyszersmind a hazafiságnak is.”
(Eszterházy Péter)
“A kötelék, mely igaz családot összefűzi,
nem a vér, hanem az egymás élete iránti tisztelet s a benne lelt öröm.”
(Richard Bach)
“Isten nem lehet ott mindenhol, ezért teremtette az anyát.”
“Az anya a család szíve, és mosolya a szívverés.”















