A gyertya szilárd éghető anyag, faggyú vagy paraffin

felhasználásával készült, kanóccal ellátott világító eszköz.

Az emberiség az ókor óta használja.

Manapság beltérre a viasz, míg kültérre

a paraffin gyertyákat ajánlatos használni.

Az emberiség már több mint kétezer éve

használja a gyertyákat, évszázadokon át

elengedhetetlen háztartási kelléknek számított.

Már az ókorban felismerték a faggyú és a zsír

kiváló égési tulajdonságait, s azokat több helyen is hasznosították.

Az első ismert viasz a méhviasz volt, mely akkoriban még igen ritka

és értékes anyagnak számított.

Krisztus születése után jelentek meg a faggyúgyertyák,

mivel a viaszgyertya mindennapos használata túl költséges volt.

A szegényebb emberek állati eredetű hulladékból készült

faggyúgyertyákat használtak, ez azonban igen kellemetlen

szagokat árasztott és erősen kormozott.

A 17. században már arzént adtak a faggyúhoz,

ez esztétikailag javított a végterméken, azonban az arzén

– mérgező mivolta miatt – sok kellemetlenséget okozott

a mindennapi használat során.

A 19. század elején felfedezték a sztearint,

a növényi és állati zsiradékban is fellelhető gliceridet,

ami a gyertya szilárdságáért felelős.

Ekkoriban kezdték használni az összefont kanócot és a paraffint,

így az eddigiekhez képest jó minőségű és olcsó gyertyát tudtak előállítani.

Manapság a gyertyagyártó cégek jó részt paraffinból,

és csak kis mértékben sztearinból készítik termékeit.

A kanócok is megváltoztak, mára leginkább szalmiáksóval, bórsavval

és paraffinnal kezelt pamut anyagú, fonott kanócot használnak,

amely a gyertya egyenletes, és szinte korommentes égését biztosítja.

Szlovéniában évente 16 millió gyertyát gyújtanak meg.

Az ország a világ harmadik legnagyobb gyertyafogyasztója.

A halottak napi gyertyagyújtás következményeként évente

mintegy 550 tonna hulladék keletkezik a gyertyákból Szlovéniában

A Biblia alapján a Logosznak, a Világ Fényének szimbóluma,

a keresztény szimbolikában Krisztus jelképe.

A gyertya is megsemmisül, miközben fényt ad,

miként az Üdvözítőnek is meg kellett halnia,

hogy az embereket megváltsa.

A gyertya a szentháromságot testesíti meg

a láng, a kanóc és a viasz egysége folytán.

A katolikus templomokban az égő gyertyák a hívők számára

a hit lángját és az örök életet is megjelenítik.

A magyar néphit úgy mondja, hogy a mennyországban mindenkinek van

egy égő gyertyája, ameddig az lángol, addig él az ember.

A gyertya végigkíséri az embert az életen, a keresztelő alkalmával

éppoly jelentős, szimbolikus szerepet játszik,

akárcsak a születésnapi tortán, a haldokló mellett vagy a ravatalnál

Az élet gyertyája születésünk pillanatában gyullad meg

és halálunkkal lobban el.

Vigyázzunk, hogy ne égjen a körmünkre, és ne is égessük két végéről!

Ugye milyen szép a népi hasonlat?

A körmünkre égett gyertya az el nem végzett feladatokat jelzi,

a két végéről égetett gyertya az elherdált életet szimbolizálja. 

A gyertyafény az élet fénye, a szív világossága.

A gyertya viaszból vagy faggyúból készített világítóeszköz.

A fény, a Nap életadó erejének kifejezője.

A lankadatlan éberséget, a szellemi életet is szimbolizálja.

Az élet bizonytalanságát is jelenti, mivel könnyen eloltható,

ahogy a népnyelv mondja: ellobban élete gyertyája.

A véges életet, az "ellobbanó lángot" is jelképezi.

A téli napfordulókor eleink gyertyát gyújtottak,

hogy támogassák a fény harcát a homállyal szemben.