Hajtörténet
Frizuradivat –
elődeink hajviselete az őskortól a biedermeierig
Hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla,
hogy akár az évezredekkel ezelőtt élő nők is csinosították hajkoronájukat.
Íme egy kis körkép a történelmi frizuradivatról.
Őskor
Bizonyosságokon alapul, hogy az ősemberben is megvolt a ,,szépítés" ösztöne. Különböző csontokkal, tollakkal ékesítette magát. Ezt bizonyítják a fennmaradt ősi leletek és az egykori barlangrajzok maradványai.
Ókor
Egyiptom
A hajmunkákat rabszolgák, valamint a felszabadított rabszolgákból lett iparosok készítették. Az öltözködés és a hajviseleti formák, fejdíszek egyaránt származást és rangot fejeztek ki. A férfiak és a nők hajviselete szinte megegyezett. Jellegzetes díszítőelem volt a kobra és az aranykeselyű. Parókákat viseltek, a hajat különböző fonási és csomózási technikákkal dolgozták ki. A kor kiemelkedő hajviseleti formája a Kleopátra frizura. Az egyiptomiak kozmetikumai fejlettek voltak, de tartalmaztak mérgező anyagot is. Hajukat festették, erre a célra vastartalmú csergubacsot, indigót és hennát használtak (fekete: ólomszulfid, zöld: malachit, narancssárga: henna, piros: cinóber)
Görögök
A városállamok közül Athén és Spárta versengett a vezető szerepért. Hajviseletük és öltözködésük alapján a társadalmi hovatartozást nem lehetett megkülönböztetni. A borbélyokat neureusoknak és a haj göndörítésével foglalkozó fodrászokat kalamisztráknak nevezték. A férfiak Nagy Sándor uralkodásáig hosszú hajat és szakállat viseltek, később az uralkodó rendeletére levágatták hajukat és borotválták arcukat.
A nők a szabad homlokot nem tartották szépnek, ezért valamilyen módon eltakarták. A legismertebb hajviselet az ún. Lampadiosz konty volt (a hosszú hajat a nyakból felemelve három-négy szalagsorral leszorították és ezek közül egy a homlokot takarta le). A hajfestés a görögöknél általánosan elterjedt szépítési mód volt. Az ősz haj festésére az ólom vegyületeinek, a csersavas vasnak, gránátalmafa kérgének, tőzegnek és a dióhéjnak a főzeteit használták. A haj világosítására pedig a timsónak, az ecetélesztőnek, a kamillának és a rebarbarának oldatait használták.
Rómaiak
A rómaiak hajviselete két egymástól jól megkülönböztethető korszakra osztható: a köztársaság korára és a császárság korára.
A férfiak kezdetben hosszú, vállra omló, dísz nélküli hajat, bajuszt és szakállt viseltek. A császárság korában, az első borbély megjelenése után, a hajviselet kezdett mesterkéltebbé válni. Rövidre vágatták hajukat, szokássá vált a mindennapos borotválás. A divattal lépést tartó férfiak hajukat hullámosították és illatosíttatták. A divat hódolásának jeléül aranyporral hintették be hajukat, hogy szőkének tűnjenek. A nők vállra omló hajat viseltek, majd ezt felváltotta a görögös fonatok, kontyok számtalan változata. Fejüket valósággal fonaterdő borította, melyet a tarkónál kontyszerűen egyesítettek. A homlokhajat tutulusba emelték, az apró göndör fürtöktől kezdve a simán hátra, vagy átlósan fésült formákig.
Volt, mikor a tutulus magasítására drótvázat használtak. Ekkor nem a szépség, hanem a változatosság számított. Az idősebb hölgyek az őszülés ellen olajjal kevert gilisztahamuval kenték a hajukat. A rómaiaknál a kozmetika luxusméreteket öltött, az eredetileg sötét hajszínük helyett a világos színek elérésére törekedtek. Kecskefaggyúból és bükkfahamuból készült különleges szappant használtak, hogy vörös vagy szőke árnyalata legyen a hajuknak. A bőr ápolásához teákat, olajokat, krémeket, parfümöket használtak. A legkedveltebb parfüm a NADKE volt, amely sertefűből készült.
Középkor
Bizánci hajviselet
A férfiak és a nők egyaránt a római hajviseletet vették át. A férfiak rövidre vágatták hajukat és koncentrikus elrendezésben viselték, melyet göndörítettek. Arcukat borotválták, később rövid, majd teljes körszakállat viseltek. A bizánci nők a homlokuk fölött megemelték a hajukat, de kétoldalt egy-egy tincset lokniba fésültek. Fejükön ékszerdíszes diadémot hordtak, a fonatokba gyöngyfüzért fűztek és a homlokukat félig eltakarták. Keletről hozattak hajfestő szereket és különféle testápoló olajokat, illatos vizeket. Az araboktól vettek egy szappanszerű anyagot, melyet a haj fényesítésére használtak.
Gótok
Hajviselet szempontjából az esztelenség és bolondság kora, kissé karnevál jellegű korszak. Voltak férfiak, akik hosszú hajukat egy vagy három fonatba fésülték. Egyesek körben lefésülték és elöl egyenesen levágták hajukat. A haj és szakáll divatja folyamatosan változott. Jellegzetes viselet volt a csuklya, hosszú lebennyel, ami a hátuknál lelógott. Piros csücskös sapkát is hordtak (ma is őrzi emlékét a télapó süveg).
A nők hajviseletére nagy hatással volt az egyház, a ferencesek megtagadták a feloldozást a divatozó nőktől. Ezért a hölgyek kontyba fésült hosszú hajukat különféle kalapok, fátylak, fejdíszek alá rejtették. A leleményes nők divat iránti igényüket nem hajviseletükben, inkább a fantasztikus alakú fejdíszek viseletében nyilvánították ki. Jellegzetessége a kornak az ún. hennin (süveg alakú, csúcsos fejdísz) - ez a csúcsos dísz a középkor végéig divatban maradt. Emlékezetes hajviseleti forma volt még a diaboló néven ma is létező frizura (a középen elválasztott hajukból kétoldalt egy-egy fonatot képeztek, ezeket a fonatokat szalagokkal a fülre csavarták).
Újkor
Reneszánsz
Kezdetben még hódít a férfi hajviseletben a hosszú haj, amit csavarókkal és sütővassal hullámosítottak. Arcukat borotválták, csak az idősebbek viseltek szakállat. Később rövidre vágatták hajukat, ellenben hosszú szakállat viseltek, melyet szögletesre vágtak, vagy ketté fésültek. A haj hosszúsága fordított arányban állt a szakáll nagyságával. Elterjedt viseletté vált a sapka, barett és a fejhez simuló kalott. Ekkor kezd hódítani az ún. csős hajvágás, (hajukat simán lefésülték, fülközép magasságában körbevágták, hátul a nyakat kiborotválták és elöl a homlokuk közepénél egyenesen levágták.) A nők a magas homlokot kedvelték, hajukat sokféleképpen fésülték és gyöngyökkel díszítették. Viseltek egy sella nevű fejfedőt is, ami a gótikus szarvasfőkötőnek az egyszerűsített változata volt.
Ideális hajszínnek a szőkét tartották, a reformáció hatására a nők középen elválasztották hajukat, két fonatot képeztek és ezeket fül előtt függőlegesen rögzítették. A hajfonat végét visszatűzték, majd vízszintes fonatok ritmikusan váltakozó sorrendjével tagolták a frizura tömegét. Ekkor ismét divat a gótika idején kedvelt fej köré csavart kontyszerű hajviselet, a gretchen, amelynél a halántékhajat simán leengedték.
Barokk
A korai barokk hajviseletek alakulását döntő módon befolyásolta a gallér. Stuart Mária, skót királynő hozta divatba a róla elnevezett, fémszálakkal megerősített, s ezáltal felfelé magasodó gallért. Medici Mária, IV. Henrik francia király felesége nyomán terjedt el a csipkés szélű, hátul fej mögé magasodó, hatalmas Medici-gallér. Ezeket a gallérokat a férfiak is viselték, hajviseletük a férfiaknak és nőknek is egyaránt megrövidült.
Nagy előszeretettel használtak póthajakat, a férfiak és a nők hajviselete még díszítésben sem különbözött nagyon egymástól. A férfiak körében elterjedt viselet lett a vállra omló fürtök és hegyes szakáll növesztése. A divattörténetben spanyol haj elnevezéssel illették. A vállra omló női hajviseletek egyike az ún. á lá Cadenette: a hajat szalaggal összefogták és ékszerekkel díszítették.
Másik jellegzetes forma az ún. garcette (tollpamacs), nevét a homlokot rojtszerűen körülvevő kis hajpamacsokról kapta. Ugyancsak divatos volt a kutyafül-hajviselet is, a sűrűn hullámosított leomló hajat kétoldalt laposra nyomták. XIV. Lajos korában a hajviselet ismét lényegesen megváltozott. A férfiak spanyol-haj divatját az alonge paróka váltotta fel, mely a társadalmi osztálykülönbségek külső megjelölésére szolgált.
A hölgyeknél eleinte csak Franciaországban, később egész Európában divat lett a Fontanges-stílus. A frizura kezdetben alacsony volt és laza, később elől lant alakúra képzett, drótvázzal alátámasztott kettős csúcsból állt, hátul, a fej búbján összefogott hajból állt, de néhány fürt lazán vállra omlott.
Rokokó
A barokk stílus túlhajtásából fejlődött ki az új művészeti irányzat, jellemzője a finomkodó, bonyolult díszítések sokasága. Férfiaknál a copf viselete a katonaságtól a polgári és a nemesi osztályokra is átterjedt. A nők egyre magasabb hajviseleteket hordtak, az elképesztő magasságokat kenderkóc alátétekkel és drótvázakkal érték el. Az óriási frizurák tetején fantasztikus alakú fejdíszek voltak: tornyok, hajók, kalitka élő madárral.
A kor egyik fantasztikus viselete a Belle-Poule (szép csipke) nevezetű, hasonló csatahajóról elnevezett frizura. A fodrászművészet mesterművei Mária Antoinette frizurái voltak. A fej és a haj tisztántartására nem fordítottak gondot, a hatalmas méretű vendéghajak lehetetlenné tették a fej mosását, ezért viselőik eltetvesedtek. A legelőkelőbb körökben is megengedett szokássá vált a vakaródzás.
Legújabb kor
Empire
Napóleon uralkodásának ideje alatt fejlődött ki az empire stílus, amely egész Európában elterjedt. A férfiak enyhén megnövesztették hajukat és lazán hátrafésülték, arcukat borotválták és Napóleon-kalapot vagy kürtőkalapot (cilindert) viseltek. A nők hajviseletére jellemző az empire-konty. A konty vége a diktatórium idején a tarkón, a konzulátus idején a fej búbján, most a fejtetőn volt található. Az arcot göndör fürtök szegélyezték, a hajviseletet tollal és virágcsokorral egészítették ki.
Biedermeier
Napóleon bukása után az európai divat irányzatát Bécs és Berlin vette át, és ezt a szerepüket az 1848-as forradalmakig meg is tartották. A férfiak haja hullámosan, laza fürtökben tarajszerűen előrefésült volt, a fejtetőn enyhén tupírozták. A lágyan hullámos haj az arc két oldalán oldalszakállban végződött. Ezt a hajviseletet Apolló-frizurának is nevezték, fejükön számtalan típusú kürtőkalapot viseltek.
A nők hajviseletét zsiradékkal kenéssel és simára keféléssel alakították - a hajból hurkokat, majd a fejtetőn fészekszerűen összerakott kontyot és oldalt loknikat készítettek. Frizurájuk dísze a szalag és főleg a virág volt, biedermeier hajviselet virág nélkül el sem képzelhető.
1818-ban találta fel Thénard kémikus a hidrogén-peroxidos színtelenítést, és ezzel megalapozta a modern hajszőkítést. Hajfestéshez fémsóoldatokat használtak ólom-, bizmut-, ezüst- és kobaltsóból, amelyek a haj kéntartalmánál fogva a haj külső rétegét a barnától a feketéig színezték. 1833-ban használtak először az oxidációs hajfestéket.
40-es évek
Frizuratrend: A világ mozilázban égett, ezért értelemszerűen a hollywoodi dívák frizurája lett a hétköznapok irányadó trendje - így vált a gyönyörű, barna hajú Ava Gardner a ’40-es évek stílusikonjává a második világháború közepette. A nagy, lágyan omló hullámok hajcsavarós hölgyek egész generációját ösztönözték arra, hogy elkészítsék saját mozisztár példaképük frizuráját, és így vigyenek egy kis csillogást a háborús idők hétköznapjaiba.
Hajápolási trend: A háború miatti munkaerőhiány következtében egyre több nő kezdett el dolgozni a gyárakban, ezért praktikus hétköznapi megoldásokra volt szükségük a hajápolás terén. Kötelező tartozékok voltak a műanyagcsavarók, melyeket hajformázó folyadékkal használtak, hogy tovább tartson az elkészült frizura. Szintén népszerű volt ebben az időben az otthon könnyen elkészíthető kondícionáló hajpakolás, amelyet olívaolajból és tojásból készítettek.
’50-es évek
Frizuratrend: A modern nő és háziasszony fogalma egyaránt az ötvenes években tűnt fel először. A háború véget ért, a nők életébe visszatért a csillogás. A haj ápolása egyre több időt és jóval több törődést igényelt, mint azelőtt valaha. A tupírozás, a kontyok, a hajlakkok és a tartós hullámok megjelenésével tökéletes formát kaptak a frizurák. Marilyn Monroe a kor bálványává vált, ezzel együtt rakoncátlan göndör tincseit csodálták és utánozták nők milliói.
Hajápolási trend: Általánossá vált a haj finom ápolása, a samponok heti használata.
’60-as évek
Frizuratrend: A ’60-as évek közepére Vidal Sassoon geometrikus vágása lett irányadó. A fodrászszalonok rendszeres látogatása egyre népszerűbbé vált, minden fiatal lány Twiggy rövid és sima hajáról álmodott.
Hajápolási trend: Ahogy a fodrászhoz járás, a hajszárítók, a hajformázók használata egyre gyakoribbá vált, úgy az igénybe vett hajnak egyre inkább volt szüksége a samponokra és kondícionálókra.
’70-es évek
Frizuratrend: A ’70-es években a hosszú haj lett a divat. A lépcsőzetes vágások, a dauer, a dús, gondosan szárított hajkorona hódított, és az amerikai kultusz-tévésorozatok, mint például a Charlie angyalai testesítették meg mindazt, amilyen egy ’70-es évekbeli nő lenni szeretett volna. Elegánsak, erősek, szépek és csábítóak voltak, lágyan leomló hajtincsekkel, tömör frufruval, bronzos bőrrel és csillogó ajkakkal. Farrah Fawcett hosszú haja és dús tincsei a ’70-es évek meghatározó stílusává vált.
Hajápolási trend: A legújabb hajtrend eredményeként megnőtt a vágy a haj fokozott ápolását célzó kondícionálók iránt.
’80-as évek
Frizuratrend: A ’80-as években mindennapos szokássá vált a hajhullámosítás, a dauerolás és a festés. A nők többé nem egy adott képnek akartak megfelelni, pedánsan megtervezett ruháikkal és kifogástalan frizurájukkal igyekeztek felhívni magukra a figyelmet. Ezt a stílust a Melanie Griffith nevével fémjelzett 1988-as kasszasiker, „A dolgozó lány” mutatta be a maga tökéletességében.
Hajápolási trend: Fejlesztések gyors és izgalmas korszaka volt a ’80-as évek. Egyre jobb és újabb termékek kerültek a piacra. A dauerolás, a tupírozás és a göndörítés elterjedésével a hajformázók piaca is fejlődött, így született meg a hajhab.
’90-es évek
Frizuratrend: A ’90-es évek elején született meg az első szupermodell generáció, a híres ötös, Claudia, Christy, Cindy, Linda és Naomi uralkodtak a szépségipar birodalmában, és olyan gyakran változtatták frizurájukat és hajszínüket, mint más a rúzsát. Ebben az évtizedben a nők jellemzően még nem választottak a karrier és az anyaság között, mindkét fronton helytálltak.
Hajápolási trend: A sokoldalú nők a kozmetikai márkáktól is hasonló sokoldalúságot vártak el, olyan termékeket kerestek, amelyek egyszerre több funkciónak is megfelelnek.
2000-es évek
Frizuratrend: A sztárkultusz által inspirálva divatba jött a sima, egyenes és csillogó hajkorona. A haj, mint a divatos megjelenés megtestesülése, a legjobb bánásmódot és odafigyelést érdemli.
Napjainkban
Frizuratrend: A mai frizurákra leginkább az individualizmus és a nonkonformizmus jellemző: mindez arról szól, hogy ismered a hajadat és tudod, mit tudsz kihozni belőle és olyan frizurát választasz, ami leginkább illik saját egyéni stílusodhoz. Ne erőltess magadra olyat, amit nem érzel a magadénak. Az egészséges ragyogás magáért beszél, és igazi stílust kölcsönöz.






