Halloween

Hitük szerint ugyanis ezen a napon tért vissza a földre
azoknak a bűnösöknek a lelke, akik az elmúlt esztendőkben haltak meg,
és azóta állatok testében "léteztek".
Megfelelő áldozatok bemutatásával ezen a napon
engesztelést lehetett szerezni az elhunytaknak,
hogy ezáltal átkelhessenek a mennyországba.
Kétségtelenül a legismertebb jelképe Halloween-nek

A legtöbb országban ismerik a Halloween ünnepét
. Éjjel rémisztő jelmezekbe bújnak, kísértet történeteket mesélnek,
mulatnak és természetesen töklámpásokat faragnak.
Egy máig fennmaradt hiedelem szerint
október utolsó napján a legvékonyabb a választóvonal
az élők és a holtak világa között.
Az eltávozott lelkek ilyenkor útra kelnek, addig barangolnak,
amíg meg nem találják egykori lakhelyüket,
és ezen az éjszakán megpróbálnak visszatérni a világba.
Már a kelták is védekeztek a biztonságukat veszélyeztető esemény ellen:
házaikban eloltották a tüzet, hogy a hideg és barátságtalan tűzhely
ne vonzza a hazalátogató szellemeket,
és a tökéletes megtévesztés érdekében
szellemnek öltözve parádéztak az utcákon, hogy a Gonoszt
a végsőkig megzavarják, hogy aztán könnyebben elűzhessék.
Október 31-én, miután a termést betakarították és elraktározták
a hosszú, hideg télre, megkezdődött az ünnepség.
A kelta papok a hegytetőn, a szent tölgyfák alatt gyülekeztek,
új tüzeket gyújtottak, termény- és állatáldozatokat mutattak be,
tűz körüli táncuk jelezte a nap-szezon végét és a sötétség kezdetét.
Mikor eljött a reggel, a papok szétosztották a parazsat a családok között,
hogy azzal új tüzeket gyújthassanak.
Ezek tartották távol az ártó szellemeket, és űzték el a hideget.

Halloween szimbóluma, hosszú évszázadok óta a kivájt töklámpás,
az ún. Jack-lámpa, amely eredetileg kettős célt szolgált:
egyrészt távol tartotta a gonosz szellemeket, másrészt pedig
így világítottak a halottak szellemeinek, hogy azok hazatalálhassanak.
Jack a hiedelem szerint egy részeges, ám tréfás és leleményes kovács volt.
Olyannyira, hogy még az ördögöt is megviccelte;
mikor az eljött érte, hogy elvigye, Jack felzavarta őt egy hatalmas fa tetejére,
aztán keresztet rajzolt a fa törzsére.
Mivel az ördög köztudottan irtózik a kereszt érintésétől,
nem tudott lejönni a fáról.
Jack csak azután engedte le az alvilági figurát a fáról,
miután az megígérte, hogy nem kísérti őt többé.
Amikor Jack meghalt, a mennyországba nem engedték be iszákossága
és csínytevései miatt, ám a pokolban sem találhatott otthonra,
mert az ördög is haragudott rá, amiért korábban túljárt az eszén.
Ezért csak odadobott Jacknek egy izzó fadarabot a pokol tüzéből,
hogy legalább vak sötétben ne kelljen kóborolnia az idők végezetéig.
Jack beletette a mécsest egy kivájt fekete retekbe
(más források szerint répába) és azóta bolyong lámpásával
a mennyország és a pokol között.
A kelta retket (répát) az amerikaiak időközben tökre változtatták,
(állítólag azért, mert abból több volt nekik)
és a világító sárga gömb lassan Halloween szimbólumává vált.













