Csuda dolog történt reggel.
Hogy is mondjam? Fura volt,
mikor reggel a suliba
Buksi velem kutyagolt.

Persze anya kísért minket,
egyedül még nem megyek.
Biztos félt, hogy baleset ér,
vagy esetleg elveszek.

Elindultunk, úgy, mint máskor,
ám az ajtón kilépve
elámultam. Mi borult rá
a szendergő vidékre?

Eltűnt minden fa a kertben,
nem látszik a kutyaház.
Mi lehet ez? Varázsfelhő?
Tejfölszerű kulimász?

Eltűnt a kert, el az utca,
el a sarki kenyérbolt,
ameddig a szem ellátott,
minden csupa fehér volt.

Szerintem, csak anya tudta,
merre megyünk, úgy hiszem.
Dörzsölhettem a szememet,
nem látszott a suli sem.

Körös-körül apró cseppek
lengtek ég és föld között,
minden elbújt körülöttünk,
ködruhába öltözött.

Ködben ballag, jégen csúszkál,
fákon zenél, sír a szél.
Azt se látja, merre fusson,
a ködfátyol égig ér.

Mentovics Éva

Északi szél, mit csinálsz?
A dudádon mit dudálsz?
– Du-du, mindig ezt fújod.
Azt várom, míg elunod.

Most meg szederfánkra ülsz,
s szederfánkon hegedülsz.
Táncra hívod a havat
odakint a fa alatt.

Csupa táncos pihe-lány,
első táncos valahány:
fehér ruhás hópihe
lebben oda meg ide.

Hó-farsang van. Itt a tél.
Azért dudál ez a szél.
Egy szál zenész magában
sípol, dudál a bálban.

Gazdag Erzsi

Hófehér a város,
Lehullott a hó,
Jégcsap csüng az ágon,
Befragyott a tó.

Sapka nőtt a házon,
Sapkát hord a kút,
Hósapkás az autó,
Jégtükör az út.

Jégvirág a fákon,
Csillogó a táj,
Nagykabátba bújok,
Nyakamban a sál.

Szaladok a dombra,
Csiklandoz a szél,
Fürgén fut a szánkó,
Gyönyörű a tél!

Bartos Erika

Havas a házunk, havas az utca,
Reggeli szél a hajamat fújja.

Teleszór hóval, beborít dérrel,
Bújócskázom a nevető széllel.

Fa mögé bújok, utolér nyomban,
Szaladok fürgén, megelőz gyorsan.

Futok a hóban, libben a sálam,
Fütyörész vígan, sebesebb nálam.

Nyílik az ajtó, törlöm a lábam,
Meleget ont a kályha a házban.

Zörren az ablak, Szél koma rázza,
holnap is eljön, ezt dudorássza.

Susogó karját búcsúra inti,
Hópihecsokrát szanaszét hinti.

Bartos Erika

Kéksapkájú cinegének
igen nagy a gondja,
nehezen kerül ebédje
téli zimankóban.
 
Ide-oda röppen bátran,
bízva, reménykedve,
hátha rátalál  mezőknek
rejtett kincseire.
 
Keres, kutat földön, fákon,
és egyszer azt  látja,
út szélén egy csipkebokor
hívja uzsonnára.

M.Simon Katalin

Hódara, fehér dara, diri-darahó…
mondjátok, ha ilyen hullik, ugyan, mire jó?
Lehet rajta úgy síelni, mint a friss havon?
Siklik-e majd rajt’ a szán, vagy tapad-e vajon?
 
Megpaskolva, kerekítve gömbölyödik-e?
Gyúrj egy labdát, hengerítsd, és gyorsan lökd ide!
– Lepereg a tenyeremből, s nem is gyúrható,
inkább néhány hófelhőnyi pihe volna jó.
 
Pihe, pihe, lengő pihe, fehér pihe-hó…
tudjuk, hogy a csillám-paplan mi mindenre jó.
Markoljuk fel, gömbölyítsük, hajrá gyerekek!
Nézzétek, hogy egyre dagad, ahogy hempereg!
 
Vigyorog a hóemberünk, nagy az izgalom,
hómanócskák hancúroznak itt, a friss havon.
Hanyatt fekve csodálják, a holdfény hogy ragyog,
s ott sorjáznak hűlt helyükön a hó-angyalok.
 
Hódara, diri-dara, nem kellesz ide,
repülj felhő, hozz friss havat, fürgén, izibe”!
Pihe, pihe, lengő pihe, fehér pihe-hó
terüljön a domboldalra, mert szánkózni jó!

Mentovics Éva

Jég, jég, Jégapó,
hó, hó, Hóanyó
hegytetőre állnak,
onnan kiabálnak:

„Hé-hé, hé-hahó,
hé-hé, Télanyó!
Olvad már a hó,
jégre takaró.”

Sírdogál a sok gyerek:
– „Hógolyózni hol lehet?”

Jég, jég, Jégapó,
hó, hó, Hóanyó
Télanyónak integet,
többet immár nem tehet.

Jönnek a hófellegek…

Tóthárpád Ferenc